Keresett kifejezés: 50 | Találatok száma: 100000 Új keresés

2015. június 28. 23:49 | Portfolio

Mi lesz az OTP-vel és a többi naggyal a hétvége után?

Elképesztő izgalmakat hozott a hétvége a görög sztoriban. A felek nem tudtak megegyezni, az EKB mégis adott egy utolsó utáni lehetőséget a szépítésre, ráadásul Obama és Merkel is egyezségre akar jutni Görögországgal. Vagyis még mindig nem dőlt el semmi végleg, ez a fajta nagyfokú bizonytalanság pedig óriási kockázatot jelent befektetői részről. Az előzetes várakozások szerint a német részvényindex értéke 4-5 százalékot is zuhanhat, így itthon is kemény eladói nyomás várható. A volatilitás garantált, érdemes lesz figyelni a fontos támaszszinteknél.

2015. június 28. 23:05 | Portfolio

4-5%-os zuhanással nyithat a DAX reggel

A hétvégi görög fejlemények erőteljes negatív pénz- és tőkepiaci reakciókat okozhatnak a hétfői piacnyitáskor, amelynek első jelei már látszanak is. A nagyobb tőzsdeindexekre folyamatosan, azaz hétvégén is léteznek indikációk, így a német DAX-indexre 4-5%-os zuhanást vetítenek ezek előre, az amerikai tőzsdemutatók pedig 2% körüli eséssel kezdhetnek - írja vasárnap késő esti gyorskommentárjában Demetrios Efstathiou.

2015. június 28. 20:10 | Nagy Viktor

Összeomlott a görögök megmentése - Megy minden a levesbe?

A hétvégén eldőlt, hogy a görögök nem fizetik ki a következő részletet a hitelezőik felé, ami az ország csődjét jelenti, viszont ha bárki azt gondolja, hogy itt most vége a görög drámának, az csalódni fog. Bár a profi befektetők által legvalószínűbbnek tartott (remélt?) forgatókönyv (van megállapodás, nincs csőd, nincs kilépés) árazódott most ki, a paletta még mindig széles, a görögök akár még az EU és az eurózóna tagjai is maradhatnak, ez a technikai feltételeken kívül azon is múlik, hogy mennyire tökös az EU (EKB, IMF), illetve példát akarnak-e statuálni.

A forgatókönyvek sokszínűsége miatt nem könnyű értékelni a hétvégi események tőkepiaci hatásait, mi egyelőre a mérsékelten negatív jelzőt használnánk, de mivel a görögök kilépése még mindig benne van a pakliban, jöhetnek itt még durva mozgások a tőzsdéken.

Fontosabb megállapításaink

  • A görögök nem fizettek, ez csőd, a lélegeztető gép azonban továbbra is működik, ezért a kimenetelek széles skálán mozognak, de épp a legvalószínűbbnek tartott szcenárió esett ki
  • Európa ma sokkal erősebb, mint a 2011-2012-es európai szuverén adósságválság idején, ráadásul több olyan mechanizmus is elindult (EKB kötvényvásárlás, ESM), amelyek tompítanák egy esetleges sokkhatást
  • A tőkepiacokon már elkezdték beárazni a rosszabb forgatókönyveket, ez is tompítja egy esetleges tőkepiaci turbulencia intenzitását
  • Összességében az euró további gyengülésével, a hosszú európai kötvényhozamok emelkedésével és elsősorban az európai, azon belül is a görög részvényárfolyamok esésével járhat a görög dráma folytatódása

2015. június 28. 18:05 | Portfolio

A legtöbb magyarnak álom a külföldi nyaralás

Két éve nyáron a magyarok 31,2 millió vendégéjszakát töltöttek el a különböző szálláshelyeken, a teljes éves mennyiség több mint felét a június és szeptember közti időszakban regisztrálták - derül ki az Eurostat csütörtökön közölt adataiból. A statisztika szerint a nyaraló magyarok közel kétharmada csak az országon belül tud elutazni, így irigyelhetjük például a szlovákokat, ahol az érintettek kétharmada külföldön tud pihenni.

2015. június 28. 16:10 | Portfolio

Ezt is eladná a Tesco - Tolonganak a vevők

A Tescónál zajló szervezet átalakítások és karcsúsítások miatt a cég dél-koreai operációját is eladásra kínálják, ami meglehetősen nagy érdeklődést váltott ki a befektetők körében. Az üzletágra, melynek becsült értéke több mint 7 milliárd dollár lehet, összesen 8 előzetes vételi ajánlat érkezett be, különösen nagy az érdeklődés a kockázati tőkések körében - számolt be a Financial Times.

2015. június 28. 14:05 | Portfolio

Egy igazi sikersztori - 26 milliárd dollárt ér

Az ingatlanok bérbeadására specializálódott Airbnb minden idők egyik legnagyobb tőkeemelését hajtotta végre zárt körben, a társaság 1,5 milliárd forrást vont be. A tranzakció paraméterei alapján a teljes cég közel 26 milliárd dollárt érhet - számolt be a Wall Street Journal.

2015. június 28. 13:35 | Portfolio

Új veszély leselkedik a bankokra

Több évnyi laza monetáris politika után friss kockázattal néznek szembe a világ bankjai: az emelkedő kamatok azzal fenyegetnek, hogy tőkepuffereik nem lesznek elégségesek a veszteségek elnyelésére - írja vasárnap közzétett éves jelentésében a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS).

2015. június 28. 12:05 | Portfolio

De mégis, kiknek és mennyivel lógnak a görögök?

Iszonyatos adósságot halmozott fel a görög állam az utóbbi évtizedekben, aminek nagy része - néhány részleges csőd közepette - a végső hitelező nemzetközi intézményekhez, illetve az eurózóna országaihoz vándorolt. De továbbra is vannak hitelek a magánbefektetőknél, akik most izgulhatnak, vajon a csőd eléri-e az ő befektetéseiket is. Áttekintve az államadósságot aligha mondhatjuk, hogy a görögök nem kaptak óriási segítséget az elmúlt években.

2015. június 28. 10:00 | Portfolio

Ilyen az, amikor ma egy gazdaság összeomlik

Miközben Európában a görögök válságáról beszél mindenki, Venezuela gazdasága teljes összeomláson megy keresztül éppen. Nemsokára elfogynak a devizatartalékok, a fizetőeszköz pedig annyira elértéktelenedett, hogy ha a valós helyzetet tükröző fekete piaci árfolyamát vesszük alapul, akkor az egyhavi átlagfizetésük már pusztán 5000 forintot ér.

2015. június 28. 07:50 | Portfolio

A Tisza-tó lenne az új Balaton?

Ha már a hétvége nem hozott magával strandidőt, érdemes lehet kihasználni az alkalmat és megtalálni az ideális nyaralási helyszínt. A belföldi pihenés szerelmeseinek körében továbbra is a Balaton a befutó, azonban megnéztük, hol érdemes körülnéznie azoknak, aki egy pénztárcabarátabb helyen szeretnének nyaralót vásárolni.

2015. június 28. 00:10 | Portfolio

Kínkeserves napok előtt a görög bankok és betétesek

Minden, görög bankautomatából most kivett euróbankjegy mögött az Európai Központi Bank sürgősségi likviditáskerete áll. Azzal, hogy a görög mentőprogram hosszabbítás nélkül fog lejárni, az ELA folytatása kérdéses, ez pedig súlyos következményekkel járhat az egész görög bankrendszer számára - kezdi cikkét a Financial Times, melyben azt járja körül, hogy mit tehetnek ebben a helyzetben a görög bankok és mi várhat a görög betétesekre.

2015. június 27. 16:10 | Portfolio

Bajban lehet a Puma és az Adidas

A korábbi években slágernek számított a nyugati cégeknél, hogy az olcsó ázsiai munkaerőt kihasználva a Távol-Keletre szervezték gyártásukat. Többek között az Adidas és a Puma termékeinek jelentős részét is ázsiai bérgyártók készítik. Az utóbbi időszakban azonban egyre drágább a munkaerő, ami fejtörést okoz a cégeknek. Mivel ezek a cégek döntően dollárban fizetnek az alapanyagokért, a dollár utóbbi időszaki erősödése illetve az euró gyengülése még a munkaerőköltségek emelkedésénél is nagyobb problémát jelent. Bár a helyzet kezelésére megvannak a cégek eszközei, az ezekkel elérhető eredmények korlátozott hatással lehetnek.

2015. június 27. 16:10 | Portfolio

Nem érdemes megtakarítani, ezek tönkretesznek!

A merész jóslatairól is ismert Jim Rogers osztotta meg a nagyközönséggel véleményét a piacokon jelenleg zajló folyamatokról, a jegybankok extrém politikájáról, valamint a görög eseményekről. A befektetési szakértő nem tartja vonzónak az amerikai részvényeket, a kedvence Japán, Kína és Oroszország. A görögöknek szerinte csődöt kellene jelenteni - írja a Marketwatch.

2015. június 27. 16:01 | Portfolio

Megállapodást kötött az MNB és a kínai jegybank

Bázelben a People's Bank of China és a Magyar Nemzeti Bank megállapodást kötött a renminbi (RMB) elszámolási mechanizmus kialakításáról, valamint egy ügynöki megállapodást arról, hogy a PBC az MNB ügynökeként befektetéseket fog végrehajtani a kínai bankközi kötvénypiacon - olvasható a jegybank honlapján.

2015. június 27. 13:55 | Portfolio

Őrület a javából - Brókercég ment tőzsdére

Valósággal felrobbantak az újonnan debütált kínai brókercég részvényei az első kereskedési napon, a 4,8 milliárd dolláros kibocsátás keretében a nyilvános forgalomba bevezetett részvények a megengedett napi maximummal, 44 százalékkal értékelődtek fel pénteken Sanghajban.

2015. június 27. 13:00 | Portfolio

10 ember, aki a jövő Bill Gatese lehet

Gombamódra szaporodnak a startupok a Szilícium-Völgyben, így évről évre változik, hogy éppen ki a nagy sztár a világ technológiai innovációs központjában. A Business Insider kiválogatta azt a 100 embert akiknek a legforradalmibb újításokat, legbátrabb akvizíciókat, világmegváltó termékeket köszönhetjük az elmúlt egy évben. A befutott csillagok, mint Mark Zuckerberg és Larry Page csak a 20. hely környékére tudtak felkapaszkodni, de az első tízbe bekerült a Gopro alapítója, valamint Amerika legfiatalabb milliárdosnője is. Az alábbiakban őket mutatjuk be.

2015. június 27. 11:31 | Portfolio

Újabb fejezet nyílik az önvezető autók fejlesztésében

Újabb önvezető autó prototípust bocsátottak útjára Kaliforniában a Google szakemberei. A jármű azonos szoftvert használ, mint a már sokat bizonyított Lexus 450h modelljük, viszont kormánykerék és pedálok nélkül hajtja végre utazásait.

2015. június 27. 10:40 | Portfolio

Ezektől rettegnek a világ leggazdagabb emberei!

14,6 millió gazdag ember él most a földön, a vagyonuk 2017-re még a 70 ezer milliárd dollárt (!) is meghaladhatja. A legtöbb gazdag ráadásul már nem is Amerikában, hanem az ázsiai térségben van, India pedig robbanásszerűen tör előre az országok között. A Capgemini és az RBC Wealth Management legfrissebb elemzése szerint a női milliomosok még az átlagnál is nagyobb mértékben tartják készpénzben a vagyonukat, és a felmérésből az is kiderül, mitől félnek leginkább a világ gazdagjai.

Holdblog

Az egykulcsos szja kelet-európai szokás

A legtöbb európai ország progresszív adórendszert üzemeltet: a fizetendő személyi jövedelemadó arányos a keresettel. A grafikonon a legmagasabb személyi jövedelemadó-kulcsok és a kiegészít

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Grandio Blog

A kötvénypiac csendes forradalma

Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta