Donald Trump várható republikánus elnökjelölt kampánya azt közölte: közel 35 millió dollár adomány érkezett be hozzájuk azután, hogy egy New York-i büntetőbíróság bűnösnek találta a volt elnököt üzleti iratok hamisítása miatt - írja a The Hill.
Kilőttek a Virgin Galactic részvényei kedden, miután kiderült, hogy a svájci jegybank tovább növelte részesedését a vállalatban. Emellett pedig a befektetőket szintén foglalkoztatja az is, hogy a cég júniusban repül utoljára Unity űrhajójával - számolt be a Marketwatch.
Május 23-án, hajnali 3 órakor az orosz határőrség egyoldalúan eltávolította az Észtország által a Narva folyón az orosz határ kijelölésére elhelyezett fénybójákat – számolt be az incidensről az észt külügyminisztérium.
A biogazdálkodási módszerek bevezetése egyre nagyobb figyelmet kap mind politikai, mind tudományos körökben. A biogazdálkodás paradigmája szerint a gazdaság kiegyensúlyozott egység, amelyben a termelési, környezeti és emberi tevékenységek integrálódnak. Az ökológiai állattenyésztésnek több korlátja van a hagyományos rendszerekhez képest. A legtöbb esetben a gazdaságban ökológiai növénytermesztést is feltételeznek, és a teheneknek legeltetniük kell a nyári időszakban, ami korlátot jelent a nagyobb gazdaságok számára. Az ökológiai állattenyésztésben a mesterséges megtermékenyítéssel szemben a természetes megtermékenyítést részesítik előnyben, és tilos a hormonok vagy más készítmények használata a hőszinkronizáláshoz vagy betegségek megelőzésére. Az ökológiai gazdaságoknak nem engedélyezett az állatgyógyászati készítmények használata, és a gyógyítás utángyógyászati készítményekkel a tej értékesítése kétszer olyan hosszú ideig tilos, mint a hagyományos rendszerekben. Az állatok takarmánya nem tartalmazhat GMO-kat, antibiotikumokat, növekedésserkentőket vagy hormonkészítményeket, és a borjakat három hónapig természetes tejjel kell etetni.
Magyarázkodása készült egy dél-afrikai katonatiszt az orosz médiában, amiért az Ukrajnában zsákmányolt NATO-harcjárművek közt felbukkant egy dél-afrikai gyártmányú Mamba páncélos is.
A közbeszerzésekre és a költségvetési kiadásokra vonatkozó körmönfont és szűken meghatározott európai uniós szabályozások nem egyszerűen nem megfelelőnek, hanem veszélyesnek is tekinthetők. Gyengítik az unió azon képességét, hogy megvédje magát a széles körű orosz hibrid támadásoktól, miközben meghosszabbítják Oroszország Ukrajna elleni agresszióját.
2024 első negyedévében a teljes országos modern ipari/logisztikai állomány 5 103 595 négyzetmétert tett ki. Ebből a fővárosban és környékén található 3 522 155 négyzetméter, míg a regionális hazai állomány 1 581 440 négyzetméter - derül ki a BRF legfrissebb jelentéséből. 2024 első negyedévében nem történt új ingatlan átadása a fővárosban, a regionális piacokon pedig mindössze egy épület átadását rögzítették Debrecenben, ami 5650 négyzetmétert tett ki.
A teljes budapesti modern irodaállomány jelenleg 4 377 170 négyzetmétert tesz ki, melyen belül 3 560 590 négyzetméter „A” és „B” kategóriás modern spekulatív irodaterület, valamint 816 580 négyzetméter saját tulajdonú irodaház található. Az üresedési ráta tovább emelkedett, a bérirodáknál 16,9, míg a teljes irodapiacon 13,8 százalék, ami 9 éves csúcsot jelent - derül ki a BRF legfrissebb, 2024 első negyedévi irodapiaci felméréséből.
Indiában pénteken kezdődött meg a világ legnagyobb általános választása, amelyen közel 1 milliárd választásra jogosult adhatja le a szavazatát. A rendkívüli méretek miatt ezt a szokásosnál sokkal hosszabb időkeretben bonyolítják le, összesen hat héten keresztül zajlik a voksolás, eredményekre csak júniusban lehet majd számítani. A döntés nem könnyű, ugyanis számos olyan tényező van, amely befolyásolhatja a választók döntését. Elemzésünkben összeszedjük, hogy mi motiválhatja most az indiai szavazókat.
2024. április 10-én zárta a Julius-Globe Kft. és leányvállalata felvásárlását a NAVIGATOR Investments Nyrt. A tranzakció keretében újabb technológiai vállalat került a cégcsoportba. Több évvel ezelőtt kezdődtek meg az egyeztetések az időközben Budapesti Értéktőzsde Xtend platformján jegyzett NAVIGATOR vezetése, valamint a Győrújbaráton működő Julius-Globe tulajdonosai között egy esetleges felvásárlásról. A tárgyalássorozatot követően a NAVIGATOR Csoport a felvásárlási tranzakcióval a sajátjánál nagyobb eredménytermelő képességet felmutató vállalatot emel a portfóliójába - derül ki a társaság csütörtöki közleményéből.
Kaja Kallas észt miniszterelnök, aki maga is esélyes volt a NATO főtitkári posztjára, támogatásáról biztosította Mark Rutte holland kormányfőt, hangsúlyozva az Oroszországgal szembeni erős elrettentés és védelmi kiadások növelésének, valamint Ukrajna NATO-tagságának fontosságát - tudósított a Politico.
Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters.
A fenntartható fejlesztések és zöldítés irányába ható globális lépéskényszer tovább alakítja a világ autóiparát – kérés, ki hogyan tud kapcsolódni a trendekhez és hogyan állítható a fenntarthatóság a megtérülés szolgálatába. Mindeközben talán nem túlzást az állítani, hogy Magyarország az akkumulátorgyártásra tette fel a jövőjét, mint az autóipari értéklánc új, megkerülhetetlen elemére - sorban jönnek a bejelentések a különböző beruházásokról. Persze nem minden esetben a közbeszédben gyakran emlegetett akkumulátorgyárakról van szó, hanem sokszor az iparág beszállítóiról, amelyek adott esetben az autóipari elektromos átállásra reagálnak az akkumulátoripar kiszolgálásával. Milyen kihívásokkal, lehetőségekkel és kockázatokkal néz szembe Magyarország, amikor erre az útra lép? Erre kereste a választ a Portfolio – MAGE Járműipar 2024 konferencia Fenntarthatóság vs. megtérülés? című szekciója.
A Portfolio és a MAGE 2015 óta szervez sikeresen közös rendezvényeket, az idei Járműipar 2024 konferenciára a kecskeméti Sheraton Hotelben kerül sor március 20-21-én. A helyszínválasztás nem véletlen: az elmúlt évek egyik új járműipari központja épp Kecskeméten épült fel, amely jól példázza, hogy milyen gazdasági és társadalmi együttműködés szükséges a szektorban a hazai szerepvállalás erősítésére. A résztvevők elsőkézből szerezhetnek tapasztalatokat a hazai autóipar fejlődéséről, mivel a konferencia második napján több közeli gyáregység is meglátogatható. Egy biztos: lesz miről beszélni, hiszen – bár az elmúlt évek sem voltak eseménytelenek – az autóipart olyan drasztikusan új kihívások érik, mint a kínai márkák előretörése, és az erőltetett ütemű elektrifikáció. De hogyan tudnak megbirkózni ezekkel a szereplők, és milyen stratégiával lehet előnyt kovácsolni a piaci változásokból? Hogyan fordíthatják előnyükre a változásokat a hazai szereplők, lehet-e a kanyarban előzni? A rendezvényen mindez kiderül.
Berlin és Párizs után a magyar képzőművészetben is fontos szerepet betöltő, az európai nagyvárosok hatását bemutató kiállítássorozat záró darabja február 21-től lesz látható a Virág Judit Galériában, ezúttal a Róma és Budapest közötti művészeti kapcsolatokat vizsgálva. A kiállításon március 28-ig közel 30 alkotó mintegy 100 művét lehet megtekinteni. Mennyire számítanak jó befektetési lehetőségnek manapság a műtárgyak, hogyan alakul a hazai műtárgypiac helyzete? Az igazán jó kvalitású művek akkor is tartják az értéküket, ha éppen gazdasági visszaesés tapasztalható? A Portfolio Kelen Anna művészettörténészt kérdezte.
Az Európai Bizottság meglepetésszerű ellenőrzéseket végzett nagy gumiabroncsgyártó vállalatoknál, köztük a Michelin, a Bridgestone, a Goodyear és a Continental európai gyárainál és irodáiban. Brüsszel ugyanis kartellezésre és az árak összehangolására gyanakszik az érintett vállalatok ügyében. A cégek megerősítették a vizsgálatokat, de tagadták a versenyellenes gyakorlatokat. Az összehangolt árképzés miatt aggódó bizottság nem közölt konkrét részleteket.
Amelia Earhart 87 évvel ezelőtti, a Csendes-óceán középső része felett történt eltűnése körüli rejtély egy lépéssel közelebb kerülhetett a megoldáshoz, mivel egy mélytengeri kutatócsoport azt állítja, hogy olyan szonárfelvételt rögzített, amelyen valószínűleg a pilótanő Lockheed 10-E Electra repülőgépe látható – írja az CBS News.