Amióta az emberek háborúznak, mindig kulcsszerep jutott az utánpótlás szállításának megnehezítésére. A középkorban a mezőket égették fel és az állatokat hajtották el, mostanában pedig a lőszer és üzemanyagszállítmányok szétlövése számít hatékony módszernek. Egy videó alapján az ukrán drónok ezen logika alapján szedtek darabokra egy orosz vonatot.
Műholdképek és a támadás következményeit bemutató képek alapján nagyon úgy tűnik Oroszország porig bombázta a nyugat-ukrajnai zsitomiri repteret. 9 repülőgép biztosan elveszett, ebből 3 teljesen megsemmisült.
Az egyik legnagyobb magyar vállalatcsoport, az egyik legmeghatározóbb tanácsadócég, valamint egy sikeres hazai vállalkozás szemszögéből ismerhette meg a Termelékenység 2025 konferencia közönsége a magyar versenyképesség kulcsösszetevőit. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, valamint Nagy Elek MKIK elnöke előadását követően Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója, Jánoskuti Levente, a McKinsey & Company ügyvezető partnere és Majoros Csaba, a Csaba Metál Zrt. vezérigazgatója osztotta meg gondolatait arról, hogy mire van szüksége hazai kkv-szektornak fejlődésük érdekében. Mindhárom előadás lényegét egy fontos üzenetben is össze lehet foglalni: folyamatos fejlesztés nélkül nincs stabilitás, mert akkor a versenyben könnyen elbukhatnak a vállalkozások.
A HungaroMet frissítette heti előrejelzéseit, amelyből kiderül, milyen időjárás vár Magyarországra. Ahogyan azt a meteorológiai szolgálat korábban jelezte, az időjárási anomália-előrejelzés szerint ez a hét is hűvösebb lehet a megszokottnál.
A kínai kormányzat külön programot tervez indítani, hogy növelje a gyártást a technológiai szektorban – értesült a Bloomberg. A „Made in China 2025” néven tíz éve meghirdetett terv felülvizsgálata válasz lenne Donald Trump amerikai elnök törekvéseire, aki minél több termék gyártását vinné vissza az Egyesült Államokba.
Az AutoWallis bejelentette, hogy portugál partnerével együttműködésben megállapodást kötött az elektromos autókat gyártó, kínai Xpeng márka forgalmazásáról Magyarországon, Szlovéniában és Horvátországban. Az új márka értékesítése előreláthatóan 2025 őszén indul.
Gyengülő kereslet, visszaeső import és alacsony árak jellemzik az LNG-piacot Ázsiában és Európában egyaránt. Kínában és az EU-ban is csökken a behozatal, miközben a spot árak még a mélypontok ellenére sem tudják élénkíteni a vásárlási kedvet.
A bűnözés rohamléptekben digitalizálódik: a kibercsalók 2024-ben globálisan 9500 milliárd dollárnyi kárt okozhattak. Ha ez egy ország GDP-je lenne, a világ harmadik legnagyobb gazdaságát képviselné. A kiberbűnözés Magyarországon is jelentős probléma, itthon tavaly 220 ezer tranzakció során 41,9 milliárd forintnyi kárt okoztak a csalók. Nagy baj, hogy bár azt hisszük, felkészültek és tájékozottak vagyunk, a való életben mégis sokszor nem ismerjük fel, amikor valódi svindlerek vesznek célkeresztbe minket – derül ki a Mastercard „A kiberbűnözés kora 2025” c. tanulmányából. A csalások és a kiberbiztonság kimelt téma lesz május 27-ei Financial IT konferenciánkon, részletek és regisztráció itt!
Az energiatárolás nem pusztán egy technikai fejlesztés – hanem egy pénzügyi eszköz, amellyel a vállalat saját költségeit, kiszolgáltatottságát és jövőbeni mozgásterét egyszerre optimalizálhatja.
Az EurasianTimes jelentése szerint az orosz gyártmányú, Indiába telepített Sz-400 légvédelmi rendszer kiemelkedő teljesítményt nyújtott az indiai-pakisztáni katonai konfliktus során. A bejelenés viszont könnyen lehet, hogy inkább a harctéri kudarcok elkendőzésére született.
A világgazdasági és geopolitikai feszültségek közepette jelentősen átrendeződnek a női felsővezetők prioritásai, miközben a technológiai beruházások és a mesterséges intelligencia alkalmazása előtérbe kerül a HR-fókuszú kezdeményezésekkel szemben - derül ki a KPMG Global Female Leaders Outlook felméréséből. A kutatás rávilágít, hogy a vezetői önképben is változás történt: a kemény munka és a személyes ambíciók fontossága jelentősen nőtt, miközben a szervezeti agilitás kulcsfontosságúvá vált a túléléshez.
Oroszország egykori elnöke, az Orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettesi tisztjét viselő Dmitrij Medvegyev újabb őrült térképpel állt elő, amely Magyarország határát is érinti.
Az európai napenergia-piac új kihívással néz szembe: miközben a termelési kapacitások rekordtempóban nőnek, a szektor jövedelmezősége drámai mértékben romlik - a legszembetűnőbb visszaesés Spanyolországban és Franciaországban tapasztalható.
A nemzetgazdaságért felelős miniszterként belső harcot vív a kormányban a magyar kis- és középvállalkozások támogatása érdekében Nagy Márton - derült ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett Termelékenységi Konferencia 2025 című rendezvényen. A nemzetgazdasági miniszter arról is beszélt, hogy más irányba kellene elmozdulni a gazdaságfejlesztés terén, sokkal kevésbé emberi erőforrás- és energiaintenzív iparágakra kellene fókuszálni, példaként említette a gyógyszeripart, az élelmiszeripart és a turizmust. Az elmúlt 2-3 évben értékelése szerint nőtt a magyar gazdaság függősége a német gazdaságtól, ami a növekedési esélyek szempontjából nem előnyös, és elmondása szerint a dél-koreai vagy kínai akkumulátorgyárak megjelenése a magyar gazdaságban csak tovább növeli a német gazdaságnak való kitettséget. A tárcavezető elismerte, hogy a bérek tekintetében a magyar gazdaság le van maradva, ezért természetes a bérnyomás. Amellett érvelt, hogy nem kell félni a minimálbér emelésétől, de a béremeléseknek igazodnia kell a gazdaság teljesítőképességéhez.
Az elektromos járművek globális térnyerése új lendületet kaphat a következő években – derül ki a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) legfrissebb jelentéséből. A tanulmány forgatókönyv-alapú megközelítéssel elemzi az emobilitás várható alakulását 2030-ig, különös tekintettel a piaci trendekre, politikai ösztönzőkre és technológiai fejlődésre. A STEPS forgatókönyv alapján az EV-k száma 2030-ra akár négyszeresére is nőhet a jelenlegihez képest. Kína és Európa továbbra is a globális átállás élvonalában maradhat, az Egyesült Államokban ugyanakkor a politikai bizonytalanság lassíthatja az átállás ütemét. Az IEA jelentése részletes képet ad arról, milyen irányba tart az elektromos mobilitás világszerte – és milyen kihívásokkal kell még szembenézni az áttöréshez.
Közel sem biztos, hogy az amerikai képviselőház után a szenátus is megszavazza Donald Trump adócsökkentési törvénycsomagját: az elnök több párttársa ugyanis azzal fenyegetőzik, hogy megakadályozzák annak elfogadását, ha nem vágják vissza a kormányzati kiadásokat és az államadósságot - számol be a Guardian.
Őrizetbe vettek egy férfit, aki a vádak szerint megpróbálta felgyújtani az Egyesült Államok tel-avivi nagykövetségének kirendeltségét - tudósított az Axios.
A BYD részvényei jelentősen estek Hongkongban, miután a kínai autógyártó jelentős, akár 34%-ot is elérő árengedményeket jelentett be 22 elektromos és plug-in hibrid modelljére - tudósított a Bloomberg.
A modern technológia térnyerése nemcsak a mindennapjainkat és az ipar fejlődését formálja át, de a tudományos kutatás módszereit és lehetőségeit is új alapokra helyezi. A HUNRENTECH megalapítása erre a változásra ad stratégiai választ: összeköti a tudomány és a gazdaság szereplőit, hogy nemzetközileg is versenyképes kutatási-innovációs ökoszisztémát hozzon létre Magyarországon. Az AI Symposium 2025-ön bejelentett szervezet feladata, hogy a kutatási eredmények ne ragadjanak meg a laborokban vagy publikációkban, hanem konkrét gazdasági és társadalmi értékké váljanak. Ahogy Jakab Roland, a HUN-REN vezérigazgatója is hangsúlyozza, nemzetstratégiai érdek a technológiatranszfer támogatása és az iparral történő szoros együttműködés.