Keresett kifejezés: mnb | Találatok száma: 24121 Új keresés

2018. március 10. 11:37 | Portfolio

Eltörölhetik az autók kötelező biztosítását Magyarországon!

Bár még nincsenek kereskedelmi forgalomban, 30 éven belül többségbe kerülhetnek a hazai utakon az önvezető autók, amelyeknek nemcsak vezetőjük, de kötelező gépjármű-felelősségbiztosításuk sem lesz. Eközben nem az insturtech startupok, hanem az Amazonhoz, a Facebookhoz vagy a Google-hoz hasonló technológiai óriások veszélyeztetik leginkább a hazai biztosítók piacát. Többek között ezek a többségi vélemények olvashatók ki csütörtöki Biztosítás 2018 konferenciánk közönségszavazásából, amelynek most ismertetjük az eredményeit.

2018. március 10. 10:44 | Portfolio

Közel 20 millió forintos bírságot osztott ki a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tizennyolc millió forintra bírságolta a B3 TAKARÉK Szövetkezetet. A hitelintézetnek az MNB kötelezése alapján április végéig orvosolnia kell az általa elkövetett pénzforgalmi jogszabálysértéseket.

2018. március 09. 10:01 | Portfolio

Felpörgették a Budapest Bankot

Szokás szerint stabil eredménnyel, 14,6 milliárd forintos adózás utáni nyereséggel zárta a tavalyi évet a Budapest Bank. A 10,5%-os tőkearányos megfelelés (ROE) ezúttal elmarad a szektor 16,5% körüli átlagától, de a hitelállomány a piaci átlag felett emelkedett a banknál. Az új elnök-vezérigazgató, az MFB-től érkezett Lélfai Koppány bemutatkozott a mai sajtótájékoztatón, az új tulajdonosra viszont még várni kell.

2018. március 08. 17:20 | Portfolio

Jót tett a biztosítóknak az MNB nagy dobása?

A magyar biztosítók, közvetítők vezetői is pozitívan látják az etikus életbiztosítási koncepció hatásait, bár eleinte valóban nagy volt a félelem. A piaci szereplőknek új értékesítési logikát kellett megtanulnia és rövid idő állt a rendelkezésére, hogy átálljon, az akadályokat viszont sikeresen vették - vélik a Portfolio Biztosítás 2018 Konferencia utolsó panelbeszélgetésének résztvevői, melyet Gaál Csaba, a Private Quality Zrt. ügyvezetője moderált.

2018. március 08. 16:59 | Portfolio

Drágul a kötelező biztosítás, nagyot szívnak a cascón a biztosítók

A díjemelkedés folytódására, de mérséklődésére számíthatunk a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások piacán - hangzott el Biztosítás 2018 konferenciánkon. A casco még inkább versenyző termék, mint a kötelező biztosítás, de a 15%-os biztosítási adó miatt ez a termék szinte sehol sem nyereséges a biztosítóknak.

2018. március 08. 16:31 | Portfolio

Nem vette el a biztosítók kenyerét az MNB rettegett intézkedése

Nem hozott katasztrofális változásokat az MNB etikus életbiztosítási koncepciója a magyar biztosítási szektorra nézve - derült ki Nagy Koppány, MNB-igazgató Portfolio Biztosítás 2018 konferenciáján elhangzott előadásából. Az új szerzések darabszáma visszaesett és több ezer közvetítő eltűnt a piacról, az átlagdíjak viszont emelkedtek és a biztosítók díjbevétele nem csökkent.

2018. március 08. 11:15 | Portfolio

Biztosítóvezérek: szó sincs elvesztegetett évtizedről

Elsősorban díjbevétel-növeléssel, és nem költségcsökkentéssel érdemes most már az MNB által elvárt szintre javítaniuk költséghatékonyságukat a biztosítóknak - értettek egyet a biztosítóvezéri panelbeszélgetés résztvevői mai Biztosítás 2018 konferenciánkon. A közönségszavazás és a biztosítóvezérek szerint sem elvesztegetett a 2007 óta eltelt évtized annak ellenére, hogy csak most érte el ismét a piac az akkori díjbevételcsúcsot.

2018. március 08. 09:50 | Portfolio

MNB: nem akarjuk előírni a biztosítóknak, mennyit kereshetnek

Tavaly 6,7%-kal nőtt a magyar biztosítási piac díjbevétele, ezzel kissé meghaladta a nominális GDP bővülését, miközben bőven a nemzetközi átlag feletti, 24,3%-os tőkearányos megtérülést ért el a szektor - közölte a jegybank friss éves adatát az MNB ügyvezető igazgatója a Portfolio mai Biztosítás 2018 konferenciáján. A felügyelet új biztosításpiaci jövőképéről is részletesen beszélt Kandrács Csaba.

2018. március 08. 09:46 | Portfolio

Vége a banki trükközésnek - Lépett az MNB

Hatályba lépett az MNB ajánlása a lakossági banki termékértékesítők javadalmazási politikájáról, amelynek alkalmazását 2019. januártól várja el az érintett piaci szereplőktől a jegybank. A cél olyan juttatási ösztönzők bevezetése a banki termékek, szolgáltatások értékesítőinek, amelyekkel megakadályozható, hogy ők a valós fogyasztói igények kielégítése helyett csak a profitszemlélet által vezérelt termékeket kínáljanak - olvasható az MNB közleményében.

2018. március 08. 09:32 | Portfolio

Brüsszelnek üzent a magyar biztosítóvezér

Botrányosan rövid időt hagy az EU a biztosítók számára az új szabályokra való felkészülésre - ez volt a legnagyobb kritikája mai Biztosítás 2018 konferenciánkon Pandurics Anettnek. Egyébként a piac egyre jobban teljesít, benne a nyugdíjbiztosítások is: idén már 200 ezren vehetik igénybe a hozzá kapcsolódó adókedvezményt.

2018. március 07. 12:52 | Csiki Gergely

Megtudtuk, miért és hogyan került haza az aranytartalék

A nemzetközi trendekhez illeszkedő döntést hozott az MNB, amikor az aranytartalék hazahozataláról döntött - jelentette ki a Portfolio-nak adott interjúban Palotai Dániel. A Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója szerint erre az eszközre úgy kell tekinteni, amely szélsőséges piaci vagy akár geopolitikai feszültségek esetén is képes fenntartani a bizalmat. A jegybank illetékesétől azt is megkérdeztük, mikor és milyen körülmények között kerültek haza a fizikai aranyrudak.

2018. március 07. 12:41 | MTI

Új fegyverrel irtaná a készpénzt a magyar kormány

Márciusban elindul a Készpénzkímélő Iskolák program, amelynek célja a fizetéssel járó adminisztráció csökkentése, a fizetési folyamatok gyorsítása és az ehhez kapcsolódó ismeretterjesztés, szemléletformálás a közoktatási intézményekben - jelentette be az NGM pénzügyekért felelős államtitkára szerdai, székesfehérvári sajtótájékoztatóján.

2018. március 07. 11:05 | Portfolio

Hamarosan létrehozzák a világ első digitális pénzérméjét

A litván központi bank tech-cégek és blockchain specialisták segítségét kéri ahhoz, hogy még idén létrehozzák a világ első digitális gyűjtői pénzérméjét. A litvánok részben a tervezett blockchaines szabályozói sandboxukat hirdethetik a lépéssel.

2018. március 07. 09:55 | Palkó István

Áttörés a lakáshiteleknél, felrobbantak a személyi kölcsönök

Megtörtént, amire nagyon rég nem volt példa: idén januárban először a lakáshitelek több mint kétharmadát fix kamatozással vették fel a háztartások. Az új lakáshiteleknek így több mint negyede lehetett a jegybank által minősített fogyasztóbarát kölcsön. Az MNB friss adatai szerint egyébként a hitelpiac ott kezdte az idei évet, ahol a tavalyit abbahagyta: dinamikusan nő minden jelentősebb lakossági és vállalati szegmens. A személyi kölcsönök 81%-os megugrása egészen lenyűgöző.

2018. március 07. 07:31 | Horváth Gábor, Krakovsky Stefan

Sokat tehet még a bankrendszer a versenyképességért

Az MNB Bankrendszeri versenyképességi index és további mutatók elemzésével a jegybank Versenyképességi jelentésében is értékeltük a hazai bankrendszer versenyképességét. Bár a magyar bankrendszer számos területen előrehaladást mutatott az elmúlt években, a hatékonyabb forrásallokáció eléréséhez további jelentős strukturális lépésekre van szükség. A bankokkal szembeni bizalom növelése és a lakossági felárak csökkenése a hitelek szélesebb körű elérhetőségével és a működési költségek csökkentésével érhető el, amelyben a bankrendszer digitalizációjának és az új háztartási hitelezési ciklus prudens felfutásának is fontos szerepe lesz.

Alig akar drágulni az élet - Nyolc hónapos mélypontra lassulhatott a hazai infláció

2018. március 06. 15:05 | Portfolio

Alig akar drágulni az élet - Nyolc hónapos mélypontra lassulhatott a hazai infláció

Februárban nyolc hónapos mélypontra, 2%-ra lassulhatott a januári 2,1%-ról az éves inflációs ütem Magyarországon, erről számolhat majd be a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön - vélik a Portfolio által megkérdezett elemzők. Bár a szakértők többsége arra számít, hogy ezt követően tartósan emelkedni kezdhet az éves index, akadnak azért különutas vélemények, akik nem várják a hazai árszínvonal-emelkedés ütemének érdemi gyorsulását, legalábbis idén.

2018. március 06. 11:33 | Portfolio

Orbán Viktor felvázolta, mire készül a választások után

Parragh László, Matolcsy György és Varga Mihály előadása után Orbán Viktor szólalt fel a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági évnyitóján. Bár sokan konkrét intézkedések ismertetésére számítottak, csalódniuk kellett, a miniszterelnök ugyanis kilenc pontban foglalta össze általánosságban azokat a vállalásokat, amelyeket tenni tud és végrehajtják a választások után. Az egyszámjegyű szja-kulcsot sem a miniszterelnök, sem Varga Mihály nem említette előadásában. Orbán Viktor viszont cserébe két éles üzenetet is küldött a nemzetgazdasági miniszternek.

2018. március 06. 10:50 | Portfolio

Nézegess képeket a hazatért magyar aranytartalékról!

Ahogy arról beszámoltunk, visszakerült Magyarországra hazánk aranytartaléka. A hozzávetőleg 100 ezer uncia (mintegy három tonna súlyú) nemesfém Londonból érkezett Budapestre. A jelenlegi árfolyamon számolva 130 millió dollár értékű jegybanki aranytartalék hazahozataláról teljes egyetértésben döntött a Magyar Nemzeti Bank vezetése - olvasható az MNB keddi közleményében. A jegybank megítélése szerint az aranytartalék országon belüli birtoklása - amely lépés összhangban van a nemzetközi trendekkel - tovább erősítheti a Magyarország iránti piaci bizalmat.

2018. március 06. 09:24 | Portfolio

Üzent a bankszövetség az MNB-nek

Üdvözli a Magyar Bankszövetség azt a három ajánlást, amelyet az ingatlan-értékbecsléssel, a nem teljesítő hitelekkel és a projekthitelek értékelésével kapcsolatban adott ki a Magyar Nemzeti Bank a múlt héten. Ugyanakkor diplomatikusan jelezték a bankok: túl rövidnek tartják a július 1-jéig tartó felkészülési időt.

Holdblog

Ha az ételpazarlás ország lenne...

Rengeteg erőforrást használunk fel olyan ételek előállítására, szállítására, feldolgozására és csomagolására, amelyekre végül nincs szükségünk. Az el sem fogyasztott ételhulladékok

Charlie és Bruno

Merre mozdulhat az arany ára?

Az arany árfolyamát azonban nem csupán a monetáris politika alakítja. A világpolitikai kockázatok, az ellátási láncok geopolitikai átrendeződése és az inflációs bizonytalanság mind hozzáj