
Rendkívül látványos a hazai műtárgypiac fejlődése, a műtárgyvásárlás és műgyűjtés egyre szélesebb körben válik elterjedté, sőt divattá. A hobbiból, szenvedélyből, művészeti elkötelezettségből gyűjtők mellett bővül az a vásárlói réteg is, akiknél a befektetési szempontok egyaránt fontosak. Miközben a műtárgyvásárlások száma és értéke is növekszik, egyre többen gondolják úgy, hogy a műtárgy nem kizárólag esztétikailag közvetít értéket, hanem akár hosszú távú befektetésnek is kiváló.
Mindez könnyen érthető, ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt 10 év alatt Magyarországon a festmények árai átlagosan 4-6-szorosukra emelkedtek, amely értéknövekedési ráta messze felülmúlja az infláció mértékét. Az aukciós elemzések szerint az évente piacra kerülő igazán kvalitásos művek száma 1998 óta 800 és 1200 kép között ingadozott, ugyanakkor az aukciós eladási összérték folyamatos emelkedést mutat, 2006-ban csak a két legnagyobb aukciósház, a Kieselbach és a Mű-Terem forgalmát figyelembe véve is meghaladta az 3,5 milliárd forintot. Az elmúlt évben ráadásul a lélektani egy millió dolláros határt is sikerült átlépni, amikor Csontváry remekműve 230 millió forintos leütési áron talált gazdára.
Az első hazai műtárgybefektetési tanácsadó vállalat, az Equilor Fine Art a fenti tendenciákra reagálva rendezi meg azt az egyedülálló nemzetközi műtárgybefektetési műhelykonferenciát, amelyen a műkereskedelem és műtárgybefektetés legjelesebb magyar és külföldi képviselői közreműködésével alkalom nyílik a műkincspiac szinte valamennyi lényeges aspektusának közelebbi tanulmányozására. Különleges érdekességként bemutatkozik a műtárgyalapú befektetési portfoliót kialakító londoni székhelyű The Fine Art Fund műkincsalap. További előadások és kerekasztal beszélgetések adnak lehetőséget arra, hogy a Raiffeisen Bank Zrt. műtárgyfedezetű hitelkonstrukciókat, az UNIQA Biztosító ZRt. a műtárgybiztosítási tevékenységet, a vezető aukciósházak és galériák, köztük a Kieselbach Galéria és Aukciósház , a Várfok Galéria és a Mű-Terem Galéria és Aukciósház a műtárgykereskedelem lehetőségeit, jenetős hazai magángyűjtők pedig a műgyűjtés kultúráját és műtárgyvásárlói tapasztalataikat mutatják be a közönségnek.
"Peggy Guggenheim szerint a gyűjtők zöme adómegtakarítási célzattal vagy sznobériából gyűjt, szerintünk pedig a szenvedély ereje mellett az értékálló, sőt, jelentős mértékű értékgyarapodást eredményező befektetési lehetőség is vonzóvá teheti a műtárgyak vásárlását. Fontos azonban tudni, hogy mit és mennyiért vesz az ember, mik azok a technikák, amelyekkel csökkenteni lehet a befektetési kockázatot. Ezekre a kérdésekre is igyekszünk választ találni." - emelte ki Dr. Gereben Katalin, az Equilor Fine Art igazgatója.
A "Művészet és befektetés - irányok a hazai és a nemzetközi műtárgypiacon" című konferencia 2007. április 12-én 9-17 óráig, az Ybl Palotában (1053 Budapest, Károlyi Mihály u. 12.) kerül megrendezésre. A főszervező Equilor Fine Art partnere Magyarország vezető művészeti kommunikációs ügynöksége, az EDGE Communications.
Az Equilor Befektetési Zrt. által 2006 júniusában létrehozott Equilor Fine Art Kft. feladata, hogy ügyfelei részére a műkincspiacon műkereskedelmi, művészettörténeti szakmai segítséget nyújtson, piaci információkat biztosítson, közreműködjön gyűjtemények művészeti és befektetési szempontból egyaránt szakszerű kialakításában, segítsen egyes műalkotások vagy gyűjtemények értékének megőrzésében, biztosításában, valamint minden, a művészeti befektetésekkel kapcsolatban felmerülő egyéb igény kielégítésében. Az Equilor Fine Art a hazai műkereskedelem legnagyobb presztízsű galériáival és aukciós házaival együttműködve internetes műkincs-adatbázist (www.equilorfineart.hu) hozott létre a befektetni szándékozók döntésének megkönnyítésére.
További információért, kérjük, forduljon Pohl Helgához
(EDGE Communications, tel.: 239-3700, 239-0007, e-mail: helga.pohl@edge.hu).
(x)
Kimondta a NATO-tagállam védelmi vezetője: nincs elég katona, így nem lehet szembenézni az orosz fenyegetéssel
Önkéntes katonai szolgálat bevezetését kezdeményezi az olasz védelmi miniszter.
Lemondó kijelentést tett Trump európai suttogója: ebből már aligha lesz igazságos béke
A finn elnök szerint ugyanakkor ma közelebb vagyunk a békéhez, mint tegnap.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Készülhet a bankrendszer: nagy bejelentés jön az EKB-tól
15 területet egyszerűsítene a központi bank.
Jöhet a fordulat Amerikában - Hogy hat ez a befektetéseinkre?
Mutatjuk a várható hatásokat.
A végletekig megy Ursula von der Leyen, az amerikaiak is üdvözölték az orosz pénzek felhasználását
A legfrissebb jóvátételi javaslat szerint Brüsszel kisebb részt vállalna a jóvátételi hitelből.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
Átütő siker a megújulók fejlesztése Texasban
Texas néhány év alatt bizonyította, hogy a nagyléptékű napenergia- és akkumulátoros beruházások képesek gyökeresen átalakítani egy teljes villamosenergia-rendszer működését.
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.

