Időutazás a Dohány utcában (x)
2010. június 15-én végre megnyitja kapuit a
Continental Hotel Zara
- Superior

Az 1920-as években többek között a Kamara mozgó filmszínháznak, később színi társulatok és művészcsoportok sokaságának is helyt adó egykori fürdő mára art-deco és szecesszió harmonikus elegyeként új színfoltjává vált a hazai szállodaiparnak. A design elvárásainak megfelelően a 220 superior, az exkluzívabb deluxe, executive szobák és a teraszos lakosztályok az említett art-deco hagyományokat követve lettek berendezve, ugyanakkor a tervezők kreativitását dicséri a drapériákban és tapétákban visszaköszönő egykori Continental szálló szalvétájának mintázata. Az egyszerű, de annál nagyszerűbb, hagyományokat őrző ötletek mellett a tervezők az igényes és elegáns minőségi belső tér kialakítására törekedtek.


A ház, mint az 1800-as évek harmadik legjelentősebb közfürdőjeként számon tartott Hungária jogos örökösének további különlegessége, hogy fitness és wellness részlegét nem a földszinten, vagy éppen a szint alatt építette ki, hanem a szálloda legfelső emeletén. A 150 négyzetméteres Boutique Spa külső és belső medencével, pezsgőfürdővel, valamint finn és infra szaunával várja a kikapcsolódni és feltöltődni vágyókat.
Új perspektívát kínálva Budapest felett, a szálloda eddig soha nem tapasztalt élményben részesíti vendégeit. Tetőkertjéből a füstös kémények, régi ódon háztetők madár lakta csendes magányán keresztül, a város hétköznapi zajából mit sem engedve fel a hetedik emeletig gyönyörű panorámát kínál a budai hegyek felé. A Hungária Fürdő emléke hála az építtetőknek így nem csak stílusában, hanem annak valójában is újjáéled a Continental Hotel Zara****Superior-ban.
(x)
Állítólag nem túl elengáns trükkel fizet alacsony béreket a Tesla, így zajlik a "bérrablás"
Pert indítottak a cég ellen.
Megbírságolhatják a Boeinget, súlyos biztonsági szabályokat nem tartottak be
Az amerikai légügyi hatóság tett javaslatot.
Újabb tűzeset borzolja a kedélyeket - Megint kigyulladt egy BKV busz
Sokadik esetről van szó.
Száguld a tőzsdén a Winklevoss ikrek kriptotőzsdéje
Jól sikerült a pénteki Nasdaq-debütálás.
Új NATO-művelet indul a Lengyelországot ért orosz dróntámadás miatt
Érkezik a válasz Oroszországnak.
Már van olyan ország, ahol egy mesterséges intelligencia lett az egyik legfontosabb miniszter
A digitális tisztviselő a közbeszerzésekért lesz felelős.
Az energetikai dekarbonizációban is szerepet kaphat a hidrogén
Miközben a hidrogénmeghajtás fontos eszköze lehet a közlekedés kizöldítésének, arról lényegesen kevesebb szó esik, hogy a hidrogén az ipar dekarbonizációjában is sz
Ezek a befektetések aranybányák - szó szerint!
Közel két évvel ezelőtt, az árfolyam kitörése előtt pár hónappal azt írtam elemzésemben, hogy az aranyárfolyam radikális emelkedése szinte garantált, akár háromszorozhat is a sárga... Th

Amikor a rosszabb befektetés is megéri
Korábban már írtam arról, hogy mennyire nem szeretem a béren kívüli juttatásokat. Teljesen feleslegesek, elvesznek egy csomó időt, és végeredményben csak azért léteznek, mert adókedvezmény
Milton Friedman és az MMT
Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i
Otthon Start kamatok, kedvezmények: meglepő különbségek a bankok között!
Az Otthon Start program elrajtolt, a bankok pedig - szinte versenyt futva - igyekeznek rálicitálni egymásra nem csak kamatokban, de kedvezményekben és extra jóváírásokban is. Mutatjuk, mit kínál
Elérhetőek-e az EU-s zöldítési célok?
Az IRENA 2025 júniusi jelentése átfogó képet ad az EU energiaátállási kilátásairól, szektoronkénti bontásban, valamint ismerteti a dekarbonizáció várható társadalmi és gazdasági hatása
Két éves a bejelentővédelmi törvény
2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

100 milliárd forint a magyar vállalkozásoknál
Elértük a 100 milliárdot! - hangzik a hír, de mit takar ez a szám a valóságban? Csak egy újabb számadat, vagy tényleg változást hoz a mindennapokban?


Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Mi lesz a kormány ötezermilliárdos tervével? Szaporodnak a kérdőjelek
Portfolio Checklist: mikor lesz Paks II-es áram a konnektorunkban?
Erre kevesen számítottak: ő most a világ leggazdagabb embere
Újra hasít az AI-sztori.
Mi lesz veled, magyar búza? Drasztikus váltás kell
Aduász lehet a búza itthon, a fajtaválasztáson és a technológián azonban nagyon sok múlik.
