Konferencia a válság utáni hitelezésről (x)

A konferencián igyekszünk körüljárni azokat a kérdéseket, melyek leginkább foglalkoztatják a hazai szakembereket. Mi lesz a bajba került devizahitelesekkel? Mit tehet az állam és mit a bankok? Milyen lehetőségek vannak a mai helyzetben a lakossági és a vállalati hitelezés beindítására? Hogyan lehet a kisvállalkozásokat a mai helyzetben biztonságosan finanszírozni? A konferencia előadásain többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk, de szó fog esni a válság utáni nemzetközi szabályozás hatásairól is. A konferencia végén az előadók panelbeszélgetésében a különböző vélemények ütközhetnek a kialakult helyzetről, itt a közönségnek is lesz alkalma bekapcsolódni kérdésekkel. A konferencia előadásain a válság után kialakult új helyzetben keressük a továbblépés lehetőségét, illetve a nyitott kérdéseket járjuk körbe. Arra keressük a választ, hogy a válságból való kilábaláshoz hogyan járulhat hozzá a hitelezés helyreállítása, ezt mivel lehet elősegíteni, illetve hogy milyen egyéb kihívásokkal kell szembenézniük a hitelezéssel foglalkozó pénzügyi intézményeknek. Szó esik a Bázel 3-as és IFRS standardok változásainak hatásáról, a belföldi hitelezési környezet változásáról (pl. otthonvédelmi program, kisvállalkozások hitelezése), illetve a Magyar Nemzeti Bank elképzeléseiről a vállalati és lakossági hitelezés ösztönözésének lehetőségeiről.
Az előadók között szerepel Simor András, az MNB elnöke, Gyuris Dániel, a Bankszövetség alelnöke, az OTP vezérigazgató-helyettese. Eljön hozzánk Szalai Péter és Rakó Ágnes, a KPMG két szakértője, valamint elfogadta felkérésünket Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója is.
Mi a céljuk ezzel a konferenciával?
Egyrészt szeretnénk, hogy a szakmát leginkább érdeklő kérdésekről azok a szakemberek fejtsék ki véleményüket, akik az adott kérdésekben leginkább véleményformálók. Másrészt szeretnénk, hogy aki eljön, olyan válaszokkal, gondolatokkal távozhasson, ami egyéb forrásból nem vagy nehezen megszerezhető.
További cél olyan fórumot teremteni, ahol a kockázatkezelői közösség személyesen tud véleményt cserélni, illetve hogy elősegítsük a kockázatkezelési szakemberek közvetlen kapcsolatát, gyorsítva ezzel a különböző tapasztalatok cseréjét, a szakmai legjobb gyakorlatok terjedését.
Kiknek ajánlja a részvételt?
Elsősorban a pénzügyi kockázatkezeléssel foglalkozó szakembereknek, a választott téma és a konferencia elsősorban őket célozzák. Ugyanakkor az előadók személye és a téma aktualitása miatt a részvétel értékes lehet a magyarországi pénzügyi szektor minden érdekelt tagjának.
Hogyan lehet a konferenciára jelentkezni?
Jelentkezni a PRMIA weboldalán keresztül lehet a cégnév, név és e-mail cím megadásával a következő linken: http://www.prmia.org/events/view_events.php?even tID=4601
A rendezvény a hallgatóság számára ingyenes.
Be tudná mutatni nekünk röviden a PRMIA-t?
A PRMIA (Professional Risk Managers' International Association) a kockázatkezeléssel foglalkozó szakembereket tömörítő, az egész világot átfogó hálózattal rendelkező szervezet (www.prmia.org). A PRMIA Hungary ezen nemzetközi hálózat részeként szervezi a hazai kockázatkezeléssel foglalkozó szakemberek összefogását.
A PRMIA teret ad a publikációk, vélemények megjelentetésének, továbbképzési lehetőségeket nyújt, nemzetközileg elfogadott vizsgát ad, illetve a szakmai közéletet erősíti többek közt konferenciákkal, ahol véleményt tudnak cserélni a szakmabeli kollégák. A szervezet non-profit jelleggel működik.
Terveznek folytatást, vagy más témát járnak körül a következő rendezvényen?
A következő rendezvényen várhatóan a piaci- és likviditási kockázatokkal foglalkozunk, szerves folytatást nem tervezünk. Ugyanakkor igyekszünk minden rendezvényünkkel a szakmai közélet érdeklődését kiszolgálni, emiatt ha úgy látjuk, hogy szükséges, előkerülhetnek a konferencia egyes témái későbbi rendezvényeinken is.
(x)
A Győzelem napjára készül Oroszország, tovább folyik a vita a tűzszünetről – Háborús híreink hétfőn
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Nyugdíjba megy a király, éljen a király
Nyugdíjba vonul az év végén minden idők legismertebb befektetője. Warren Buffett a HOLD-nak is nagy példaképe, sokszor elhangzik a neve a HOLDBLOG-on, az After Hoursben...
The post Nyugdíjba megy
Közvetett vámjogi képviselők partnerellenőrzése vs. előzetes üzleti ellenőrzés - Mik a fő különbségek?
2025 márciusától új kötelezettség vonatkozik a közvetett vámjogi képviselőkre: rendszeres partnerellenőrzést kell végezniük a NAV által biztosított információcsomag alapján. Felmerül a
A legjobb és legrosszabb pénzügyi döntések szülőként
A Bankmonitor legújabb videójában a szülők pénzügyi döntései volt a téma. A pénzügyi szakértők és gyakorló szülők saját tapasztalataik, ismereteik alapján vitatták meg miért is olyan
Üdvözlünk mindenkit! (HAH Majális 2025)
A HOLD After Hours legénysége az Akváriumban ünnepelte a podcast öt évét, egyben búcsúztatta a szezont. Balázs és Zsolt mellett a színpadon Zsiday Viktor, Móricz...
The post Üdvözlünk minde
A természet mérnökei, akik segítenek a klímaharcban
A hódokat gyakran emlegetik a természet mérnökeiként - nem véletlenül. A Magyarországon is őshonosnak számító faj leginkább gátépítő tevékenységéről ismert, ám
Klímakérdés: hol érdemes most ingatlant venni?
Ingatlanpiac és klímaváltozás: hol értéktelenedik el a tengerpart, és hol erősödik a dombtető? Mostanra a klímaváltozás nemcsak környezeti kérdés, hanem egyre inkább gazdasági és befekte
Az ünnep, ami tragédiából született
Leáll ma az ország, a nemzet egyként ünnepli a zsinórban harmadik csonka hetet. Május 1. a Munka ünnepe, amit legtöbben a virsli-sör-majális szentháromsággal azonosítanak, pedig...
The post Az
Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynökségének deregulációs intézkedései
Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége, illetve annak új vezetője jelentős irányváltást hozna a hivatal eddigi működésébe.


- Omlik a kártyavár Oroszországban: apad az államkassza, dőlnek a hitelek
- Vészharang kondul: elképesztő számok mutatják a magyar gazdaság mélyrepülését
- Aszódi Attila: mi vezetett a történelmi áramszünethez az Ibériai-félszigeten?
- Borzasztó rossz GDP-adat érkezett! Ismét visszaesett a magyar gazdaság
- Rejtélyes az újabb száj- és körömfájás kitörés - Nehéz hetek jönnek Magyarországon
Ingatlanpiaci elemző
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.
Mi a hasonlóság Warren Buffett és Csányi Sándor között?
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Hova mehetnek most a megtakarítások?
Nyitrai Győzővel, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.
Dermesztő GDP adat érkezett - merre tovább, Magyarország?
A jelenlegi adatok szerint sereghajtók vagyunk az EU-ban.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.