Nem éri meg sablonok alapján befektetni (x)

Az alapkamat folyamatos vágásával a korábban sokak által kedvelt betéti formák gyakorlatilag szinte értéktelenné válnak. Érezhető-e az ügyfelek körében a befektetési szerkezet átalakulása, ha igen, milyen irányba?
Egyértelműek a trendek, hiszen az egész országban észlelhető és mérhető a betéti formák drámai térvesztése és az értékpapír típusú befektetési formák radikális felfutása. Ez az átrendeződés egyfajta kényszer eredménye, hiszen nyilván mindenkit alapvetően zavart, hogy nominálisan egyre kevesebb pénzt fial a megtakarítása. Félek ugyanakkor attól, hogy ugyanilyen gyorsan a befektetési kultúra nem tudott elterjedni, jelenleg tehát megítélésem szerint sok befektetőnek van olyan instrumentum a kezében, amelynek alapvető viselkedési jegyeivel nincsenek maradéktalanul tisztában.
Mennyire lettek kockázatvállalóbbak a private banking ügyfelek? Inkább a biztost választják, vagy hajlandóak a nagyobb hozamért többet kockáztatni?
A nagyobb hozamért mindig többet kell kockáztatni, de itt talán most más a helyzet. Nem csupán a kamatkörnyezet, hanem vele párhuzamosan az inflációs pálya is lecsökkent. Nincs tehát arról szó, hogy a honi befektetők ne érnének el változatlanul tisztességes reál hozamot, következésképpen a kamatok ereszkedése nem indokolt önmagában lépéskényszert vagy többlet kockázatvállalást. Ugyanígy gondolkodnak egyébként a külföldi befektetők is, akik számára máig vonzó a magyar államadósság finanszírozása.
Manapság a befektetési tanácsadók egyik első mondata, hogy a vagyont érdemes diverzifikálni. Melyek azok az elsődleges termékek, melyeket ilyen esetben az FWR ajánl, és milyen arányban szoktak javasolni kockázatosabb termékeket?
A Private Banking lényege a személyre szabottság, így tehát én nem mernék olyan hüvelykujj szabályt mondani, amely általánosan igaz lehet. Már csak azért sem, mert ilyen szerintem nincsen; ha szabad egyértelműen fogalmaznom, akkor kifejezetten óvnék mindenkit attól, hogy sablonok mentén hozzon befektetési döntéseket. A diverzifikáció mértéke függ a vagyoni helyzettől, a céloktól, az időtávtól, a kortól, a felkészültségtől, az egészségügyi állapottól és még rengeteg mindentől. A private bankároknak minden esetben az az alapvető feladata, hogy ezeket a sarokköveket felismerjék, azonosítsák és a piacokat ugyanúgy nyomon kövessék, mint az Ügyfelek habitusának esetleges változását. Még egy jól feltérképezett befektetői világ is módosulhat egyik napról a másikra, egy nem várt esemény vagy éppen a félelem - irigység - kapzsiság mágikus háromszögében kialakuló motiváció-változás következtében.
Hogy látják, inkább hazai, vagy a nemzetközi befektetési termékek iránt van nagyobb érdeklődés?
Miután a nemzetközi szintéren gyakorlatilag mindenhol nulla környéki kamatok az irányadóak, a periférikus jellegünk ezúttal kifejezetten a hasznunkra vált. A magyar piac meg tudta őrizni hozamelőnyét, amelynek következtében a befektetési alap piac, az államháztartást finanszírozó megoldások és a legkülönfélébb strukturált befektetések sikerrel magukhoz tudták csábítani a felszívódó betéti volumeneket.
Ha valaki az Önök gondjaira bíz 100.000.000 forintot, átlagosan mennyi hozamot látnak 1 éves távlatban reálisnak, milyen eszközöket javasolnának?
Mielőtt válaszolnék, tegyük gyorsan tisztába, hogy a Private Banking egy speciális ágazat a befektetési szolgáltatók piacán. Ezen a piacon mindenkinek megvan a maga helye és szerepe. Van olyan jól körülhatárolható szolgáltatói kör, aki csak a szerencsét vadássza és van olyan is, aki metsző ridegséggel tulajdonképpen csak egy számlát biztosít különféle ügyletekhez. A Private Bankingek feladata minden esetben a vagyon megőrzése, a proaktivitás, a partnerség, az átláthatóság és a szakértelem biztosítása, valamint egy fair reál-hozam elérése. Ennek megfelelően az egészséges átlaghozam valahol 5-7% körül lehet, ha valaki kizárólag forint eszközökben tartotta a vagyonát és legalább egy évig hagyta dolgozni a bankárt.
A private banking szolgáltatás mindenhol a világon egyfajta presztízst jelent. Az FWR az idén vezette be a piacra platina hitelkártyáját - milyen előnyöket kínál ez a kártya a tulajdonosainak, és mekkora az érdeklődés?
Fontos mérföldkő az életünkben, hogy hosszú évek után nem csupán a belbecsre, de végre a külsőségekre is figyelmet tudtunk fordítani. Platina kártyánk nem csupán önmagában szép és hasznos, de valódi rangot is jelöl miközben számtalan szolgáltatásra jogosít. Igazából pont egy ilyen kártyát szerettünk volna az Ügyfeleinknek biztosítani, amely kényelmet ad és jól illeszkedik az Ügyfélkörünk természetes igényeihez. Az összes szolgáltatását szinte lehetetlen felsorolni, mindezért most csak kiemelném a kártya mögötti biztosítást, amely egyedülálló módon, a magyar piacon egészen extrém körülmények között is tekintélyes és automatikus védettséget biztosít tisztelt Ügyfeleink számára.
Nehéz előre jósolni, de mit gondol, 2014-ben mely eszközök lesznek népszerűek, hogyan alakul majd a kockázatvállalási hajlandóság - befolyásolják-e ezt a választások?
Optimista ember lévén nem csupán abban bízom, de azt is hiszem, hogy különösebb kilengés nélküli lesz a következő esztendő. A válságtól alapvetően távolodunk, már csak abban kell bízni, hogy a kipukkant lufikat ne fújják semmilyen piacon újra. Ha létezik evolúció, akkor szerintem ez nem egy nagy elvárás és nem is egy megoldhatatlan feladat. Tanulni kell a hibákból és menni előre tovább.
www.fwr.hu
Tíz pontból álló programot hirdetett Magyar Péter
Szuperkórházakat ígér a Tisza Párt elnöke.
Olyan visszafordíthatatlan folyamatot indított be az emberiség, amiből már nem biztos, hogy van visszaút
Egy friss tanulmány minden eddiginél részletesebb bizonyítékokat mutat.
Rendkívül megosztottak a Fed-tisztviselők: évtizedek óta nem történt ilyen a kamatdöntésen
Nyilvánosságra hozták a jegyzőkönyveket.
Lesújtó statisztika érkezett: egyre nő Európában az eddig szokatlan megbetegedések száma
A szakértők szerint új korszak következik.
Szalagkorlátnak hajtott egy autó az M1-esen: több kilométeres a torlódás
Terelik a forgalmat a szakaszon.
Jelzálogcsalással vádolják a Fed egyik kormányzóját: Trump felszólította a lemondásra
Vizsgálatot sürgetnek.
Minierdők a város szívében
A Mijavaki-módszerrel telepített minierdők kis területen is hatékonyan növelik a biodiverzitást és mérséklik a városi hőszigethatást.
Merre mozdulhat az arany ára?
Az arany árfolyamát azonban nem csupán a monetáris politika alakítja. A világpolitikai kockázatok, az ellátási láncok geopolitikai átrendeződése és az inflációs bizonytalanság mind hozzáj
SPB: Alacsony kereslet és növekvő költségek veszélyeztethetik az amerikai vállalatok nyereségességét
Emelkedésnek indult a román CPI az energia ársapkák kivezetésének köszönhetően. A piac összességében pozitívan reagált a költségvetés rendbetételére irányuló kormányzati erőfeszít
Mi a baj dollárral?
Cudar év van eddig a dollár mögött: a világ első számú devizája nagyon gyengült Donald Trump protekcionalista politikája mellett. De mi várhat még a zöldhasúra,... The post Mi a baj dollárr

Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

Ingatlanvásárlás 3%-os hitellel - érdemes alaposan átgondolni
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Ingatlanvásárlás 3%-os hitellel - érdemes alaposan átgondolni Mindenki jól jár a 3%-os hitellel? - Nem biztos. Sokan úgy gondolják, hogy a 3%-os kamat
Az AI gazdasági ára: Mibe kerül a terminátor-forgatókönyv elkerülése?
Amióta a szakértőkön kívüli világ is AI-lázban ég, a félelmek gyakran nagyobb sajtót kapnak, mint a technológiával járó előnyök. Vendégszerzőnk kutatások alapján vizsgálja meg, hogyan

Otthon Start Program - Büntetési szabályok
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Otthon Start Program - Büntetési szabályok A 3%-os kamattámogatott Otthon Start Hitel óriási segítség lehet az ingatlanvásárlás előtt állóknak, a

A 2025-ös FIDE Iskolák Világbajnoksága és a Smart Moves Summit az Egyesült Államokban ért véget (x)
Magyarország csapata az 55 versenyző közül a 23. helyet szerezte meg
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.
Trump találkozói közelebb hozták a békét?
Milyen garanciák lehetnek kielégítőek Zelenszkijnek és Putyinnak egyaránt?
A magyar milliomosok titkai: így lehetsz te is tagja a klubnak
Ismét elkészült a Portfolio Prémium Banki Felmérése.
Döbbenetes új csúcsokon a világ tőzsdéi – Mi jöhet most?
Meddig tarthat a lendület?
