Prémium

Megismételheti a történelem önmagát? (x)

Portfolio
Az arany napi árának statisztikáját immár negyven éve vezetik. Így könnyen kideríthető az adatok és a piaci információk sokaságából, hogy már máskor is volt rossz az arany sajtója, de mégis tudott meglepetéssel szolgálni.
1976-ban, amikor a világgazdaság kilábalni látszott a három évvel azelőtti olajválság okozta sokkból, mindenki a dollárra fogadott és az infláció mértéke is nagyon alacsony szinten volt. A Time Magazine akkor annak a meggyőződésének adott hangot, hogy eltűntek azok az okok, amelyek a nemesfémek akkori száguldását lehetővé tették, elfogyott az aranyat és az ezüstöt körbevevő jó légkör. A papírpénz iránt újból erősödött a bizalom és a spekulánsok is inkább már benne hittek, mint az aranyban.

1973-ban az olajválság kitörése előtt egy uncia aranyért 60 dollár körül fizettek. A sárga fém ára két év múlva már 170 dollárnál volt, vagyis majdnem 300 százalékkal emelkedett. 1976-ban következett a korrekció időszaka és az átlagár 135 dollár körül mozgott, vagyis mintegy 20 százalékot gyengült. Tagadhatatlan párhuzamot láthatunk a közel negyven évvel ezelőtti és a mostani nemesfémpiaci helyzet között. Igaz, a hetvenes években a gyors fellendülés, valamint az áresés három év alatt játszódott le, míg a legutóbbi "aranydübörgést" egy tucat éven keresztül követhettük és ezalatt a sárga fém ára nyolcszorosára emelkedett, majd tavaly közel harminc százalékot esett. Az árzuhanást kiváltó okok és magyarázatok is kísértetiesen azonosak.

Van olyan pénzintézet, amely erre az évre az arany árának további 20 százalékos esését jósolja, vagyis 1000 dollárnál is olcsóbb lehet. 1976 végére és az azt követő évben egyes szakértők 100 dollár alatt látták az arany akkori árát. A végeredmény: 30 százalékkal erősödött az árfolyam 1977 végére...

Manapság a "szekérhatásnak" elnevezett helyzetet éljük át, vagyis egy bizonyos dolgot addig sugallnak az emberek tömegeinek, amíg azt elhiszik, majd mindenki fontosnak érzi, hogy maga is felugorjon a szekérre, amely odaviszi, ahová mások jónak tartják.

Akkor most mit tegyünk az aranyunkkal? Először is felesleges a kapkodás, a tulajdonunkban lévő nemesfém pánikszerű eladása. A hétköznapjainkon érezzük, hogy az általános gazdasági helyzet alapjait tekintve nem sokat javult. Már az is eredmény, hogy nem romlott tovább és már (talán) túl vagyunk a recesszión. De vajon az államok adósságtömege is csökkent, a kormányok valóban megtalálták a hosszú távú felemelkedés receptjét? A válaszok: nem és nem tudjuk (csak reméljük...) Jó hírek ide, száguldó részvényindexek oda, továbbra is érdemes óvatosan szemlélni az alagút végén látható fényt, amely még simán lehet egy felénk száguldó mozdony jelzése! Itt nem arról van szó, hogy valaki az arany mellett vagy ellene érvel. Itt egymással összefüggő tényeket kell elemezni és csakis utána véleményt formálni.

2014-ben nem lenne reális a nemesfémek 2012-ig tartó ívelésének visszatérését várnunk. A részvény és kötvénypiacok az év első felében biztosan folytatják szárnyalásukat, valamint az amerikai dollár erősödésével is számolni kell. Viszont az előző évi erőteljes korrekciót követően megindult(hat) a globális aranypiac belső tisztulása. Kevesebb "rossz szándékú" spekulatív magatartással, valamint a kisbefektetői kereslet további élénkülésének köszönhetően kialakulhat egy biztos árszintalap, amely az év második felében az erősödés irányába állíthatja a sárga fémet.
Holdblog

Ha az ételpazarlás ország lenne...

Rengeteg erőforrást használunk fel olyan ételek előállítására, szállítására, feldolgozására és csomagolására, amelyekre végül nincs szükségünk. Az el sem fogyasztott ételhulladékok

Díjmentes online előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.

FIN-CON 2025

FIN-CON 2025

2025. szeptember 3.

Portfolio Sustainable World 2025

2025. szeptember 4.

Sikerklub hazai kkv-nak

2025. szeptember 16.

Követeléskezelési trendek 2025

2025. szeptember 16.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet