Ez a cég lehet a következő "kis magyar multi" (x)
Lakos Péter: Egy hozzám hasonlóan közgazdasági és informatikai háttérrel bíró barátommal alapítottuk a céget. Tudtuk, hogy egy internetes kereskedelmi vállalkozást szeretnénk indítani, és így elkezdtük kutatni a megfelelő termékkört. Így született meg 2011 januárjában az eOptika.hu kontaktlencse-webbolt. Az előzetes kutatások során azt láttuk, hogy az USA-ban és Európa fejlettebb országaiban már sikeresen működik az internetes kontaktlencse-kereskedelem, míg Magyarországon még gyerekcipőben jár a modell. A világ sok országában tehát már modernizálódott a piac, de legalább sok országban - közte hazánkban is - még nem. A kontaktlencse a teljes optikai iparágnak csak egy apró szelete (a szemüvegek, napszemüvegek piaca sokkal nagyobb), de mi szándékosan választottunk réspiacot. Tudtuk, hogy sokkal könnyebb piacra lépni és talpon maradni akkor, ha induláskor csak egy termékköre fókuszálunk és abból kihozzuk a maximumot.
P.: A számok nyelvén hogyan nézett ki az indulás, és hol tartanak most?
L. P.: 2011 elején, az indulás hónapjában a kanapén ültünk, és gondolkodtunk, hogy mit várhatunk a piactól, magunktól. Emlékszem a célnak kitűzött első éves 15 millió forintos árbevételre, ami meglehetősen nagy számnak tűnt akkor. Végül annyira jól sikerült, hogy az első évet 60 millió forintos nettó árbevétellel zártuk. A tavalyi évet pedig már 550 millió forintos árbevétellel. Közben folyamatosan finomítottuk folyamatainkat, megoldásainkat. Arra különösen büszkék vagyunk, hogy 2014-ben elnyertük az "Év Internetes Kereskedője" címet.
Amikor elindítottuk a céget, a CIB-nél kedvezményes számlanyitási lehetőséget kaptunk, ami egy nagyon szimpatikus ajánlat volt számunkra, ezért tettük le a voksunkat már induláskor mellettük. Flottul ment velük az ügyintézés, és segítettek minket az elején egy kisebb összegű folyószámlahitellel, illetve ahogy nőttünk, további számlavezetési és tranzakciós kedvezményekkel tudtak hozzájárulni banki költségeink mérsékléséhez.
A kontaktlencse netes vásárlása relatív újkeletű dolog. A lencse-használók korábban hagyományos boltokban, optikákban vásárolták meg kontaktlencséiket. Az eOptika olcsóbbá és kényelmesebbé tudta tenni a vásárlást, hiszen a bolti árakhoz képest 30-70% kedvezményt adunk és a rendelést házhoz vagy az ország szinte minden településén fellelhető 3600 átvételi pontunkra szállítjuk. Mi úgy látjuk, hogy válság alatt nagyon sok fogyasztó volt kénytelen sokkal jobban odafigyelni költéseire. Mi azzal, hogy ebben segítettük őket, nagyon sok felhasználót mentettünk meg a kontaktlencse-piac számára.

P.: Mik a tervek a közeljövőre vonatkozóan?
L. P.: Egyrészt a termékkört bővítjük, például napszemüvegekkel. Másrészt nagy lehetőséget látunk abban, hogy a Magyarországon kikísérletezett üzleti modellünket Európa más országaiban is sikerre vigyük. Jelenleg Olaszországban teszteljük Nyugat-európai stratégiánkat, ahol a kontaktlencse-felhasználók tábora a magyarnál körülbelül 30-szor nagyobb. Ilyen méretekkel szembesülve reméljük, hogy a helyes modell megtalálása után gyorsan tudunk növekedni. Álmunk az, hogy egy kis "magyar multit" építsünk, amely vezető szerepet szerez több nemzetközi piacon is. Ezzel többek között azt is elérhetjük, hogy ne kelljen Nyugat-Európába mennie munkát keresnie azoknak a kiváló magyar szakembereknek, akik egy nemzetközi vállalat központjában szeretnének dolgozni.
P.: Gondolkoznak-e már azon, hogy kinek lehet a későbbiekben átadni a Stafétabotot, vagy esetleg tervezik-e a cég eladását?
L. P.: A céget az ügyfelekért, stabil működésre optimalizálva, és nem eladásra építjük. A stafétabot átadásán egyelőre nem gondolkodtunk, hiszen mi is még csak a 30-as, 40-es éveinket tapossuk és szeretnénk nagyot alkotni. Most éppen 100 millió forintos "MNB növekedési" hitelt vettünk fel a CIB Bankon keresztül, hogy a következő növekedési állomásunkig el tudjunk jutni.
A megjelenés támogatója a hazai vállalatok szakértő partnere, a CIB Bank.
Mit mond a szakértő?

(x)
A lakástulajdonosok harmada tervez felújítani idén
Ez derül ki a Cofidis legfrissebb felméréséből.
Ballisztikus rakétát lőttek ki Ukrajnára, Voronyezst támadta az ukrán hadsereg - Híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán
Cikkünk folyamatosan frissül a háború eseményeivel.
Vlagyimir Putyinhoz siet Amerika nemezise – Moszkva és Peking lenne a globális stabilitás záloga?
Az ukránok dróntámadásokkal jelezték, mit gondolnak.
Átalakuló támogatási rendszer: ez vár a cégekre
Milliárdos támogatások a vidéki K+F központoknak - íme a részletek.
A lélektani szint felett ragadtak az albérleti díjak Budapesten
Magasan stabilizálódtak a kínálati bérleti díjak a fővárosban.
Megtámadta Pakisztánt India, háború szélén a két atomhatalom - Percről percre követjük az eseményeket
Cikkünk folyamatosan frissül.
A leggyengébb láncszem - Az kell Trumpnak, amivel az USA visszafejlődne
Az Iphone több mint 750 közvetlen beszállító közreműködésével készül, összesen 15 országban. Vissza lehet csinálni, és mindent az Egyesült Államokba vinni, de nem éri meg:...
The post A
Pályázati reform 2025: egyedi döntések, egyedi pénzek
2025 tavaszán a magyar kormány gyökeresen átalakította a vissza nem térítendő beruházási támogatások rendszerét.
Ujjlenyomatos feloldás: biztos nagy ötlet?
A múlt héten Isztanbulban voltunk, egyik este el kellett mennem egy messze lévő boltba, vittem a telefonom, hogy visszataláljak majd a szállásra. Bár jó a közbiztonság Isztanbulban, elkezdtem go
Cégeladás bizalmi vagyonkezelésből - Mire figyeljen eladó és vevő?
A bizalmi vagyonkezelési (BVK) struktúrák az elmúlt években egyre hangsúlyosabb szereplőivé váltak a vagyontervezésnek - nemcsak családi célú, hanem adózási, befektetési és üzleti tranzak
Science Under Strain
Historically, the United States has been a central hub in science, attracting significant number of global talents, particularly from China. However, beginning around 2016, this long-standing flow of indiv
Az apakor mindig győz - Levél Warren Buffettől
A világ egyik leggazdagabb embere, akinek nem fontos a pénz. Azt csinálta, amit szeret, és mindig nagyon jó volt benne, így a pénz csak járuléka...
The post Az apakor mindig győz - Levél Warren
Nemzetközi bankolás fájdalmai 2025-ben
Van némi bevételem dollárban, amit szerettem volna KonyhaTündér befektetési számlájára helyezni. A mögöttes termék dollárban lesz, tehát az Európai Unióban dollárból dollárba szerettem v
Nyugdíjba megy a király, éljen a király
Nyugdíjba vonul az év végén minden idők legismertebb befektetője. Warren Buffett a HOLD-nak is nagy példaképe, sokszor elhangzik a neve a HOLDBLOG-on, az After Hoursben...
The post Nyugdíjba megy


- Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
- Európa visszavág Trumpnak – nagy bejelentést tett Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron
- Omlik a kártyavár Oroszországban: apad az államkassza, dőlnek a hitelek
- Vészharang kondul: elképesztő számok mutatják a magyar gazdaság mélyrepülését
- Aszódi Attila: mi vezetett a történelmi áramszünethez az Ibériai-félszigeten?
Ingatlanpiaci elemző
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.
Bod Péter Ákos: mik a GDP-csökkenés tanulságai?
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Mi a hasonlóság Warren Buffett és Csányi Sándor között?
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Hova mehetnek most a megtakarítások?
Nyitrai Győzővel, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.