Így született a kis családi vállalkozásból milliárdos játékáruház-lánc (x)

Portfolio: Mesélne egy kicsit a kezdetekről? Honnan indult a REGIO Játék?
Gyaraki József: 1982-ben nyitottuk meg az első játékboltot, összeszedtük a magyar gyártókat, bevettük a termékeiket a kínálatba. Akkor nagyon szűk volt a játékkínálat az országban, ezt mi kibővítettük, és ez volt a sikeres privát első játékbolt, amivel a vásárlókat megnyertük. 1982 után 1990-ig lehetett magánkereskedőként ebben a pozícióban maradni, majd 1990-ben alapítottuk meg a REGIO Játékot. Én voltam az egyik alapító két társammal együtt, akik azóta nyugdíjba mentek, és kivásároltuk őket a cégből. Most a családtagjaim, a gyerekeim és feleségem még az üzletrészek résztulajdonosai. Van olyan kollégám, aki még az első játékboltban kezdett, és azóta is nálam dolgozik.
Említette, hogy nagyon szűk volt a termékkínálat '82-ben. Ez mit jelent pontosan?
Ez is több ezer különféle terméket jelentett, amiket a magyar szerszámkészítők és műanyag-fröccsöntő kisiparosok képesek voltak előállítani. Külföldi vásárokból hozták a mintát, és az alapján megformázták a hasonló terméket, vagy újítottak rajta, és ezt hozták forgalomba. Azt láttam, hogy nem teljes a kínálat, annál sokkal több van a piacban, mint amit kihasználnak. Ezért gondoltam azt, hogy itt van egy rés a piacon. 1990-ben egyetlen üzlettel rendelkeztünk Pécs belvárosában, 10 fővel indultunk, mára 350-en dolgoznak nálunk. Az elmúlt évben már 7 milliárdos bevételt értünk el, de idén egy új megállapodás értelmében a LEGO-t nagyobb tételben forgalmazzuk, így most 9 milliárddal tervezünk.
Ebben a rendkívül gyors növekedésben szükség volt banki partner segítségére is?
Leginkább saját erőből hajtottunk végre beruházásokat, mindig úgy igyekeztünk a banki segítséget igénybe venni, hogy ez a biztos működést övezze. Nőhettünk volna gyorsabban, de mi a stabilitást választottuk, a lassú, de kiszámítható növekedést. Hosszú távon gondolkodunk, és a bankunkkal, a CIB Bankkal is mindig megtaláltuk a közös hangot az elképzeléseink mentén
Volt valamilyen húzótermékük, amivel elindították a vállalkozást a rendszerváltáskor?
Minden évben tavasszal ellátogatunk a nürnbergi játékvásárra, az első nagy beszerzésünk a LEGO volt, egy nyerges teherautóval hoztunk belőle Magyarországra. Ez akkoriban nagy szám volt, nagy befektetés és nagy kockázat.
Ezek szerint önnek köszönhetjük, hogy szélesebb körhöz is eljutott a LEGO Magyarországon?
Nem csak nekem, ez érdekes módon annak köszönhető, hogy nagyon korlátozottan állt rendelkezésre Magyarországon, mert kevés pénzt lehetett költeni importra, és akik már külkereskedők voltak korábban, a gyerekeiknek ilyet hoztak. A gazdag gyerekeknek volt Legója, ebből adódóan ez mindig egy státusszimbólum volt, hogy majd ha mi is gazdagok leszünk, veszünk Legót a gyereknek. Ez a fajta imidzs a legerősebb a világon, a Legónak ekkora sikere a játékok között sehol nincs, mint Magyarországon. Nem volt olyan erős a vásárlóerő, hogy megrohamozzák a boltunkat, de szépen eladtuk a készletet karácsonyra. Nyilván könnyű volt eladni azt, aminek nagy neve volt, anélkül, hogy egyáltalán reklámozták volna, hiszen annyira csöpögtetve került az országba, hogy csak pult alól lehetett hozzájutni. Aztán megjelentünk az első reklámjainkkal a tévében, a Família Kft.-ben, ez volt az első komoly sikere a Magic Baby színváltó pelenkájú műanyag babának. Ezzel vízben lehetett játszani, és ha hideg vízbe tettük, akkor elszíneződött a nadrág, és lehetett látni, hogy a baba fiú vagy lány.

Ma is nehéz előre megmondani, hogy melyik termék lesz igazi siker, ez annak idején méginkább így volt. Léteznek tradicionális játékok, amelyek mindig elkelnek, és vannak, amiket meg kell reklámozunk, és akkor erre odafigyelnek. A kezdettekkor például sokat segítettek a gyerekeink egy-egy játék "tesztelésében". Figyeltük őket, meddig játszanak egy játékkal, mennyire köti le őket, ez jó támpont volt. Ez a baba egy gyűjthető, zsákbamacska jellegű játék volt, és azért tudtunk eladni ebben az országban több 100 ezer darabot, majdnem egymilliót, mert ennek 30-40 féle változata volt. Ha úgy tetszik, ez volt a Kinder tojás elődje.
A forgalmazás mellett saját játékokat is gyártanak?
Igen, például saját kezűleg terveztem újra a gyermekkorunkból ismert diavetítőket, a futurisztikus ufó forma az én fejlesztésem. Egy olyan biztonságos diavetítőt terveztünk, amelyet elemmel lehet működtetni. Korszerű LED izzókat alkalmazunk, tehát nem melegszik, és izzót sem kell cserélni benne, a diafilm formátuma pedig ugyanaz, mint régen volt. De nagyon sok fejlesztésünk van, mivel minden játékot magyarítani kell. Például egy "Ki kicsoda?" játékot nem lehet angolul eladni, sőt, szinte mindegyik külföldi játékot igazítani kell valamilyen formában: vagy a szöveget, vagy a kiszerelést.

Régen ez úgy működött, hogy előbb jött a film, majd erre reagált a játékipar. Ma már minden elő van készítve, a filmmel egy időben ott vannak a játékok a polcokon, nekünk azt addigra be kell szerezni. Tudjuk, hogy milyen filmek mikor fognak megjelenni, azokra rendelést adunk le fél-háromnegyed évvel korábban. Most éppen a 7. Star Warsnál járunk, és a dinó téma idén új lendületet kapott a nyári Jurassic Park és a decemberi Dínó tesó filmmel is, de mindig készülnünk kell a következő hullámokra.
A megjelenés szakmai partnere a hazai vállalatok szakértője a CIB Bank.
(x)
Szárnyal a magyar faktoringpiac, a KKV szegmens lehet a növekedés motorja
Parragh Péterrel, az OTP szakértőjével beszélgettünk.
Komoly kihívások előtt áll a magyar villamosenergia-hálózat
Balasa Leventével, a Siemens Zrt. Smart Infrastructure divíziójának vezetőjével beszélgettünk.
Kiskunhalas bekeményít, megtiltanák a lakásvásárlást a büntetett előéletűeknek
Kérdéses, hogy megtehetik-e.
Nem teszik zsebre a volt orosz elnök mondatait: „Trump destabilizálni akarja Európát”
Szerinte remek az amerikai elnök érdekérvényesítő képessége.
Trump körbesarcolta a világot, de az EU-s egyezmény véget vethet az eddig kínzó bizonytalanságnak
Végső soron az amerikaiak fizethetik meg elnökük nagyotmondásait.
Megérkezett Magyarországra a Nimbus: kell félni a koronavírus legújabb variánsától?
A szennyvízben mutatták ki.
Trump győzelmének tekintik elemzők az USA-EU-megállapodást
Az EU amerikai energia- és hadi termékek „kényszervásárlását” is vállalta az alku keretében.
Összeadás, kivonás, rombolás
A mesterséges intelligencia útán egy kis természetes intelligencia. Avagy Összeadás, kivonás, rombolás. Öt bekezdés a számokról címmel friss írásom olvasható az individualista blogon. Kös
Szegény ország, több ima
A szegény országokban többet imádkoznak - akár ez is lehetne az e heti grafikonunk megállapítása. Minél nehezebb az élet, minél kisebb a társadalmi hátszél, annál... The post Szegény orszá
Mennyit költs egyetem alatt?
A napokban Redditen egy apuka segítséget kért, hogy mennyi zsebpénzt adjon az egyetemista gyermekének. Nem olyan régen csináltam arról videót, hogy a pénzügyi tudatossággal kapcsolatban meglep
Kolnai, utópia, ChatGPT
Egy irányított "csevegés" a ChatGPT és köztem Kolnai Aurél utópiafelfogásáról, ami egy kis esszével végződik. A ChatGPT-nek az esszéíráshoz elég volt három idézet és négy általam te
Katasztrófaövezetből virágzó ökoszisztéma: így lett újra a halaké és az úszóké a Szajna
A Szajna valaha egy Párizs szívében húzódó ökológiai katasztrófaövezet volt, de az elmúlt 50 év során a szinte halott csatorna fokozatosan virágzó ökoszisztémává
Globális minimumadó (GloBE) - gyakori kérdések és gyakorlati válaszok
A globális minimumadó (GloBE) szabályozása 2024-től érdemben érinti a multinacionális vállalatcsoportok magyarországi tagjait is. A szabály célja, hogy minden, 750 millió eurót meghaladó ár
New York, te kommunista...
Világvége, összeomlás, Szovjetunió - ez vár New Yorkra a republikánusok szerint, ha a demokrata Zohran Mamdani lenne a város polgármestere. De tényleg bibliai méretű pusztulás... The post New
Az erdőtüzek és a hőstressz visszaveti a magzatok fejlődését
A globális felmelegedés hatására egyre gyakoribbá és intenzívebbé válnak a szélsőséges időjárási jeleségek, amelyek hatással vannak a várandós nőkre.


Hatástalanítja a kormány csodafegyverét az árrobbanás?
Milyen áremelkedést bír el az Otthon Start?
Szembejött a kormánnyal a valóság – Mikor jön a beismerés?
Mennyi lesz a 2025-ös növekedés?
Tényleg túl hosszú az élelmiszer útja? Kiderült, ki mennyit kaszál a magyarok pénzén
Lehetne spórolni a rövidebb az élelmiszerlánccal?
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.