25 éve egy pár fős cég volt, most a magyar tőzsdét célozza a Delta-Truck (x)
Stefkó Péter: 1991-ben néhány magyar magánszemély összeállt, és megalapítottuk a céget. 20 teherautót adtunk el az első évben, megközelítőleg 100 milliós lehetett az árbevétel, bérelt telephelyen, bérelt szervizzel. Akkor még csak használt teherautókat hoztunk be külföldről és szervizeltük őket. Jelenleg évente 6-700 haszongépjárművet adunk el, van egy csaknem 800 darabos bérautóflottánk, képviselünk olyan márkákat, mint a Kögel, Isuzu, Benalu, Iveco, Lamberet, márkaszervizként Mercedes-Benz és most év végétől a Ford Trucksot vezérképviseletként is. Fontos, hogy az Isuzu kivételével kizárólagos márkaképviselők vagyunk, illetve hogy 2013 óta már külföldön is jelen vagyunk, Szlovákiában, Pozsonyban.
Hogyan néz ki az üzleti modell?
Egyre meghatározóbb a bérautó üzletág, ahova új autóként tesszük be az eszközöket, és itt futtatjuk 3-6 évig, majd ezeket használtautóként értékesítjük. Közben szervizeljük őket, teljes körű szolgáltatást nyújtunk a szerződés teljes időszakában. Így mikor a járművek értékesítésre kerülnek, még mindig megbízható, rendszeresen karbantartott eszközként kerülnek a vevőink birtokába, számos külföldi partnerünk bizalmát is elnyertük használt eszközeinkkel, sokszor fordul elő, hogy szemrevételezés nélkül utalnak foglalót használt járműveinkre. A bérbe adott járművek és pótkocsik mögött sokszor lízingcéggel kötött szerződés áll, így adjuk bérbe őket egy naptól akár 3-4 évig. A szolgáltatáscsomagban szerepel a karbantartás, javítás, casco, kötelező biztosítás, súlyadó, gumikopás, közúti mentés stb.
Az értékesített járműveink körülbelül egyharmada származik a bérautós flottából, a többit szerte Európában, illetve Magyarországon vásároljuk fel, és adjuk el Magyarországon. Szlovákiában most már évente 60-80 teherautót adunk el, és már 40 darabos flottánk fut bérbe. Nagy terveink vannak itt is, a piac nagyon hasonló a magyarhoz, nagyon sok olyan ügyfelünk van, aki mindkét országban ügyfél, kihasználjuk a szinergiákat. Hosszú távú terveink közé tartozik, hogy további környező országok piacán is megjelenjünk.
Miből finanszírozták az elmúlt 25 év hatalmas növekedését?
Először is minden nyereséget visszaforgattunk. A bérautók mögött természetesen van banki finanszírozás, de az a modellünk, hogy saját erőből bővülünk. Mérlegeltük a kockázati befektetőkön keresztüli tőkebevonást is, de az nem járható út nekünk, inkább a tőzsde érdekelne minket. Komoly terveink vannak, különösen a bérautó üzletág számít beruházásigényes "sportágnak". Egyébként cégcsoport szinten tavaly közel 10 milliárdos árbevételt értünk el, a profit pedig éves szinten 250-300 millió forint között alakul.
Milyen kihívásokkal szembesülnek most a piacon?
A piaci helyzet alapvetően jó értékesítésre és bérautózásra is. A bérautózásban a személyautóknál is egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a flottakezelők, a teherautóknál ez ugyanúgy igaz, mivel a bérleti idő hossza sokkal rugalmasabban kezelhető mint egy lízing szerződés esetében, hiszen itt egy naptól, egy héttől az egy hónapon át akár az egy - öt évig tartó futamidőt is lehet választani és mivel az ügyfeleink részére nagyon fontos a rugalmasság, így sok esetben mi lettünk a kapocs az ügyfelek és a bank között.
Említette a bankokat, a CIB-bel mióta dolgoznak együtt?
A CIB Lízinggel régóta kapcsolatban vagyunk, de igazán dinamikusan a válság után kezdtünk el dolgozni. Az értékesítésünk harmadára esett vissza, az akkori 9-ről 3 milliárdra, az emberek nem vettek eszközöket, de a termékeket el kellett szállítani A-ból B-be, ezért főleg a bérautó üzletág ment tovább. 2009-ben majdnem minden lízingcég becsukta a kapukat, de a CIB nem így tett. Azóta 2014-ben visszatértünk a válság előtti bevételi szintekre.
A válság a piacot, a versenytársakat is megtizedelte?
Sok bérautózással foglalkozó cég a válság előtt még nem volt a magyar piacon, inkább a fuvarozó és jármű kereskedő cégek piacát tisztította meg a válság.
Reméljük, hogy sokáig tart a jó széria, mert sok elképzelésünk van. Elsősorban a kisteherautóban vannak nagy terveink, a 3,5-18 tonnás szegmensben látunk egy nagy fejlődési lehetőséget. A cégeknek egyszerűbb bérbe venni a járműveket, mint megvásárolni, mert mi mentesítjük őket minden egyéb probléma alól is a szolgáltatásainkkal. Neki csak be kell ülni az autóba, és minden hónapban ugyanakkora számlát kap. A külföldi cégek is szeretik ezt, mert tudnak tervezni. Ez egy win-win szituáció, mert mi nagy volumenben olcsóbban vesszük a teherautót, az olajat, a finanszírozást, a biztosítást. A haszongépjármű-piac törvényszerűen elmegy ebbe az irányba. Ez nem azt jelenti, hogy 100 százalékban ki fogja szorítani a hagyományos értékesítést, de egyre nagyobb arányban lesz jelen.
Hogyan képzeli el, három év múlva hol fognak tartani?
Szlovákia mellett még egy országban szeretnénk jelen lenni, és mindenképpen 1000 feletti flottát képzelek el, az árbevételünk pedig felmehetne 14-15 milliárdra. Körülbelül ezen az időtávon gondolkozunk a magyar tőzsdére lépésen is. A tőzsde sajátossága a cégek átláthatósága, és ez nekünk abszolút nem okoz gondot, 8-9 lízingcéggel dolgozunk együtt, és havonta kell küldenünk a jelentéseket, tehát nem okozna túl nagy pluszterhet a jelentési kötelezettség teljesítése sem. A kockázati tőke nagyon drága mulatság, és mi nem egy startup vagyunk, hogy 30 százalékos hozamot várjanak el. Nem tudnánk ezt produkálni, de nincs is bennünk olyan kockázat. Összességében viszont meggyőződésem, hogy a magyar befektetőknek jó befektetési célpontot jelenthetünk.
(x)
A Panama-csatornán át húzná be az életmentő LNG-t Európa
Optimálisnak nem nevezhető az útvonal, de rákényszerülhetnek az uniós vállalatok.
Bíróságon bukott ki az igazság a szórakoztatóipari óriásról: átverték a vásárlókat, zuhannak a részvények
Kiszivárgott a belső üzenetváltás is.
Cser-Palkovics: teljesen új vezetés kell a Fidesznek
Székesfehérvár fideszes polgármestere több ponton is kritizálta a leköszönő kormány választás kampányát.
Fellélegezhet végre a világ? – Kéznyújtásnyira a megállapodás Amerika és Irán között
Néhány részlet már ismert.
Nagyot kaszált a CATL: egy új tervvel még nagyobbat szakítanának
Megdobta a piacokat a helyzet.
Ijesztő jövőt vázolt fel az olajhatalom: ami eddig zajlott a piacon, még csak a kezdet lehet
Hamarosan mindenkit elérnek a hatások.
Kormányváltás: válás után is maradhat a CSOK és a CSOK Plusz? Mi lesz a Babaváróval?
A TISZA Párt programja szerint válás esetén nem kellene visszafizetni a CSOK-ot és a CSOK Pluszhoz kapcsolódó kedvezményeket, ami érdemi fordulatot jelentene a mai szabályokhoz képest. Jelenleg
Sport és ESG: hol keletkezik valójában a profi sport karbonlábnyoma?
A profi sport ESG-vállalásai ma már megkerülhetetlenek, a tényleges környezeti hatás azonban sokszor jóval összetettebb, mint amit a látványos vállalások sugallnak. Duha Bence cikksorozatának
Nulláról kell újragondolni a forintról alkotott képünket
Az új magyar gazdaságpolitika nem feltétlenül arról szól majd, hogy a magyar gazdaság versenyelőnye kizárólag a gyenge forint lenne. A lakosság valószínűleg még nem tud... The post Nulláró
Top 10 osztalék részvény - 2026. április
Április hatodikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző h
Zsiday: A forint mostantól euró, ha hiszünk a csatlakozásban
Miért erősödik így a forint? Miért örülnek a piaci szereplők ennyire az új magyar kormánynak? A válasz egyszerű. A piacoknak nem szimpátiája, hanem várakozása van.... The post Zsiday: A for
A klímaváltozás miatt újraindulhat a területekért folyó versenyfutás
A klímaváltozás okozta erőforráshiány és az új, lakható területek megnyílása véget vethet a békés világrendnek
Automatizált szállítói számla feldolgozás nagyvállalati ERP környezetben
A szállítói számlák feldolgozása (Accounts Payable - AP) az elmúlt években a vállalati digitalizáció egyik legfontosabb fókuszterületévé lépett elő. Nem véletlenül: a manuális adminiszt
Ki dolgozik többet a régióban? - BB Tengely
Foglalkoztatottsági trendek a Balkán-Baltikum, azaz BB Tengelyen. A munkaerőpiac állapota az egyik legfontosabb mutatója annak, hogy egy gazdaság mennyire képes ténylegesen bevonni a lakosságot a.
Ezek a részvények lehetnek a választás nagy nyertesei: a Concorde és az Accorde szakértőit kérdeztük
Gyurcsik Attilával és Bukta Gáborral beszélgettünk.
Drámai hibát követett el Donald Trump? – Az egész világ megfizetheti az árát
Lábon lőhette magát az amerikai elnök.
Felejtsük el a forintról kialakult tévhiteket − A HOLD elemzői az új helyzetről
Befektetési stratégiák választás utánra.
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!


