Tokaj, az örök (x)
Tokaj-Hegyalja közel 60 pincészetének 150 borát kóstolhatja, aki ellátogat a Winelovers Tokaji Március Nagykóstolójára március 23-án, szombaton a budapesti Corinthia Hotelbe. A kiállító pincészeteknél mind borstílusok, mind szőlőfajták tekintetében változatosságra számíthatnak a vendégek: friss és korábbi évjáratokból származó száraz, félédes és késői szüretelésű édes tételek, birtokborok, dűlőszelektált borok, a töretlenül népszerű furmint fajtaborok és furmint alapú házasítások mellett természetesen a hárslevelű és a sárgamuskotály sem hiányozhat a kínálatból, de felbukkannak kabarból, kövérszőlőből és zétából készült borok is.
A nagykóstoló programját a Borkollégium Pop-Up School ingyenes kiselőadásai színesítik. A korábbi évek nagy sikerére való tekintettel a Tokaji Különlegességek Termében a tokaji borkínálat csúcsát jelentő 5 és 6 puttonyos tokaji aszúkból 30 különböző tétel, tokaji pezsgők fogyasztás alapján, térítés ellenében lesznek kóstolhatók.
Három színvonalas mesterkurzussal is készülnek a szervezők a borvidék iránt kiemelten érdeklődő vendégek részére. Ifjabb Szepsy István, 18. generációs borász előadása a különleges, 2017-es évjáratot mutatja be hét exkluzív tételen keresztül. Barta Károly Ujvári Viviennel közösen mutatja be a nagyérdeműnek az Öreg Király féltve őrzött titkait, végül pedig a Tokaj Guide legújabb kiadását mutatja be személyesen Ripka Gergely, miközben a megcsillagozott pincék egy-egy borán keresztül kalauzolja el a résztvevőket.
A tesztgyőztes tokajik - meglepetések a mezőnyben
A nagykóstolót immár hagyományosan megelőző bortesztet száraz és édes kategóriában hirdették meg a szervezők. A független szakmai zsűri 80 bort vakon kóstolva, egységes és objektív szempontok szerint, a Nagy Nemzetközi Borversenyek Szövetsége (Les Grands Concours Internationaux De Vins Et Spiritueux) által ajánlott és UIOE, valamint az OIV által kialakított 100 pontos, pozitív bírálati lap alapján bírálta.
Zsűritagok voltak:
- Bálint László a Nemzetközi Borakadémikusok Magyarországi Egyesületének elnöke, a FurmintUSA egyik vezetője, a Borkollégium oktatója
- Domián Emese nemzetközi borakadémikus (DipWSET)
- Kollár Mariann nemzetközi borakadémikus (DipWSET), a londoni Theatre of Wine bortanácsadója
- Ripka Gergely Tokaj Guide, Tokaj Magic projektek ötletgazdája
- Sue Tolson nemzetközi borakadémikus (DipWSET), WineSofa borszakírója
A száraz borok toplistája több szempontból is meglepetésekkel teli. A listában több kabar is helyet kapott (a fajtával ritkán találkozhatunk magában), miközben a furmintok csillaga egyre fényesebben ragyog. Nagy örömmel láttuk, hogy a kis családi pincészetek is felveszik a versenyt a borvidék nagyjaival.
Top 10 száraz tokaji bor
- Préselő Pincészet, Omlás Selection Tokaji Furmint 2015
- Füleky Pincészet, Tokaji Kabar 2017
- Sanzon Tokaj, Rány Furmint 2016
- Péter Pince, Tokaji Kabar 2017
- Rózsa Pincészet, "Együtt" Tokaji Furmint 2017
- Sanzon Tokaj, Classic Furmint 2016
- Pajzos Tokaj, Dry Selection 2016
- Rózsa Pincészet, Tokaji Száraz Furmint 2015
- Tokaj-Hétszőlő Bio Szőlőbirtok, Hárslevelű Hétszőlő-dűlő 2016
- Disznókő Szőlőbirtok, Inspiration 2017 (furmint + hárslevelű)

Top 10 édes tokaji bor
- Szarka Pince, 6 Puttonyos Tokaji Aszú 2016
- Grand Tokaj, 5 Puttonyos Tokaji Aszú 2014
- Pajzos Tokaj, Édes Szamorodni 2014
- Béres Szőlőbirtok és Pincészet, 5 Puttonyos Tokaji Aszú 2011
- Gróf Degenfeld Szőlőbirtok, "Andante" Tokaji Late Harvest 2016
- Disznókő Szőlőbirtok, 5 Puttonyos Tokaji Aszú 2011
- Royal Tokaji Borászat, 5 Puttonyos Tokaji Aszú 2013
- Palkó Borok, Szt. Erzsébet 2014 (szamorodni technológia)
- Tokaj- Hétszőlő Bio Szőlőbirtok, 5 Puttonyos Tokaji Aszú 2010
- Holdvölgy Pincészet, "Signature" Tokaji édes birtokválogatás 2007

(x)
Állítólag nem túl elengáns trükkel fizet alacsony béreket a Tesla, így zajlik a "bérrablás"
Pert indítottak a cég ellen.
Megbírságolhatják a Boeinget, súlyos biztonsági szabályokat nem tartottak be
Az amerikai légügyi hatóság tett javaslatot.
Újabb tűzeset borzolja a kedélyeket - Megint kigyulladt egy BKV busz
Sokadik esetről van szó.
Száguld a tőzsdén a Winklevoss ikrek kriptotőzsdéje
Jól sikerült a pénteki Nasdaq-debütálás.
Új NATO-művelet indul a Lengyelországot ért orosz dróntámadás miatt
Érkezik a válasz Oroszországnak.
Már van olyan ország, ahol egy mesterséges intelligencia lett az egyik legfontosabb miniszter
A digitális tisztviselő a közbeszerzésekért lesz felelős.
Az energetikai dekarbonizációban is szerepet kaphat a hidrogén
Miközben a hidrogénmeghajtás fontos eszköze lehet a közlekedés kizöldítésének, arról lényegesen kevesebb szó esik, hogy a hidrogén az ipar dekarbonizációjában is sz
Ezek a befektetések aranybányák - szó szerint!
Közel két évvel ezelőtt, az árfolyam kitörése előtt pár hónappal azt írtam elemzésemben, hogy az aranyárfolyam radikális emelkedése szinte garantált, akár háromszorozhat is a sárga... Th

Amikor a rosszabb befektetés is megéri
Korábban már írtam arról, hogy mennyire nem szeretem a béren kívüli juttatásokat. Teljesen feleslegesek, elvesznek egy csomó időt, és végeredményben csak azért léteznek, mert adókedvezmény
Milton Friedman és az MMT
Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i
Otthon Start kamatok, kedvezmények: meglepő különbségek a bankok között!
Az Otthon Start program elrajtolt, a bankok pedig - szinte versenyt futva - igyekeznek rálicitálni egymásra nem csak kamatokban, de kedvezményekben és extra jóváírásokban is. Mutatjuk, mit kínál
Elérhetőek-e az EU-s zöldítési célok?
Az IRENA 2025 júniusi jelentése átfogó képet ad az EU energiaátállási kilátásairól, szektoronkénti bontásban, valamint ismerteti a dekarbonizáció várható társadalmi és gazdasági hatása
Két éves a bejelentővédelmi törvény
2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

100 milliárd forint a magyar vállalkozásoknál
Elértük a 100 milliárdot! - hangzik a hír, de mit takar ez a szám a valóságban? Csak egy újabb számadat, vagy tényleg változást hoz a mindennapokban?


Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Mi lesz a kormány ötezermilliárdos tervével? Szaporodnak a kérdőjelek
Portfolio Checklist: mikor lesz Paks II-es áram a konnektorunkban?
Erre kevesen számítottak: ő most a világ leggazdagabb embere
Újra hasít az AI-sztori.
Mi lesz veled, magyar búza? Drasztikus váltás kell
Aduász lehet a búza itthon, a fajtaválasztáson és a technológián azonban nagyon sok múlik.
