Regionális szolgáltatási központot épít a MEVA (x)

Az előkészítés már a finisben, a legnagyobb hazai építőipari projektek beszállítója a MEVA 25 000 négyzetméteres új telephelyén a magyarországi igényeken túl, a környező országokból, döntően Ausztriából és Németországból érkező megrendeléseket is könnyen ki tudja majd elégíteni. A beruházás jóvoltából ugyanis a bérleti zsalupark eszközeinek felújítását, és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokat jelenleg is kínáló cég tisztítási kapacitásai nyolcszorosára nőnek. A 3 200 négyzetméteres, irodákat és karbantartó üzemet is magában foglaló csarnokot egy 20 000 négyzetméteres tárolóterület szolgálja majd ki. „A technológia kevés élő munkával készíti elő többek között cégünk innovációját, a famentes környezetbarát műanyag zsaluhéjakat a korlátlan számú újrafelhasználásra.” – mondta Botta D. Mihály, a Meva Zsalurendszerek Zrt. vezérigazgatója. - „A Meva több mint 50 éve működő családi vállalkozás. A tulajdonosoknak a kezdetektől szívügyünk a környezettudatosság és a fenntarthatóság, üzletmenetünket is úgy folytatjuk, hogy az mindig tekintettel van a környezetre. Ennek az elvnek köszönhetően született meg, az azóta már több mint 20 éve forgalmazott famentes műanyag zsaluhéj is, a Meva találmánya, amellyel máig egyedülálló a zsalupiacon. A hamarosan megépülő magyar telephely üzemelését is ehhez igazítottuk: tevékenységének minden lehetséges részterületén megújuló energiaforrásokat fog használni.”
Mi a helyzet a zsalupiacon?
Szerkezetépítő vállalkozások esetén kérdés, hogy a zsalubérlést vagy saját zsalukészletek fenntartását részesítik inkább előnyben. Az építőiparra jellemző hektikus árváltozások, az egy jó ideje napi és euróban történő árazás, valamint a bizonytalan beszerzési körülmények miatt elmondható, hogy az eszközparkjukat tavaly bővítők momentán előnyben vannak. Ugyanakkor az is tény, hogy 2021-ben a cég eszközbérlési árbevétele ismét meghaladta az eladási bevételeket. „Továbbra is dinamikosan nő a bérleti parkunk. 2022 tavaszán 20%-kal több eszköz volt bérlőknél, mint a tavalyi őszi szezon ugyanezen időszakában. Ezzel a magyar Meva történetének csúcsán pörög jelenleg ez a divízió.”

A „nagyok” technológiája a „kicsiknek” is!
A korszerű zsalutechnológiát igénylő nagyberuházások körének bővülésével és a kereslet igényeire szabott, gyors reakcióival a MEVA dinamikusan növelte piaci részesedését, amelynek eredményeként 2021-ben 3 milliárd forint nettó árbevételt realizált. Ezek között is a leghatékonyabbnak az ügyvezető azt az új szemléletmódot találta, amely lehetővé teszi, hogy eddig csak a „nagyok” által elérhető, korszerű technológiák használatának lehetőségét a piac kisebb szereplői számára is elérhetővé tették. „A tavalyi év végén az értékesítési eszközök közé került, egy webshopra hasonlító, de nem klasszikus webshopként üzemelő online értékesítési felület. Ez egyfajta híd cégünk és a kivitelezők között, ami akár a legkisebb vállalkozások számára is elérhetővé teszi a legkorszerűbb zsalutechnológiához való egyszerű és gyors hozzáférés. A regisztrált felhasználók rendelési igényei szakértő munkatársainkhoz befutnak, akik átnézik és javaslatot tesznek annak optimalizálására, így könnyítve a beszerzést. Sőt, szakértőink által kialakított, gyakorlati tapasztalatokra épített standard készletek közül is választhatnak, amit akár kiegészíthetnek saját vagy projektük igényeire, büdzséjükre szabhatnak. A szolgáltatás népszerűségére pedig az elért számok szolgáltatják a legjobb bizonyítékot.”
A MEVA korszerű zsalutermékeiről bővebben: https://shop.meva.hu/
(x)
Nekiment az amerikai kormány az Nvidiának, milliárdos bukó lett belőle
Azért a várakozásokat még így is felülmúlta a cég.
Moszkva felvette a kapcsolatot Kijevvel, megnevezték a következő tárgyalás tervezett időpontját – Háborús híreink csütörtökön
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Áll elébe a tűzszüneti tárgyalásoknak Ukrajna: megtették az első fontos lépést
Oroszország válaszára várnak.
Döntött a kormány: mutatjuk, hol telepítenek még idén bankautomatákat
Térképen az új helyszínek.
Félelmetes közelségbe telepítené Putyin a rettegett Oresnyik rakétákat
Az év végéig jelennének meg Belaruszban.
Erre nem sokan számítottak: a bíróság felfüggesztette Trump vámjait!
Az elnök nem hozhatott volna ilyen döntéseket vészhelyzetre hivatkozva.
Elhallgat a láncfűrész: váratlanul távozik Elon Musk a Trump-kormányzatból
A milliárdos állítólag még az elnökkel sem beszélt lépése előtt.
Milyen MI-stratégiára lenne szüksége az USA-nak?
Eric Schmidt a mesterséges intelligencia gyors fejlődésének biztonsági és energiaellátási kockázatairól beszélt az amerikai Képviselőházban.
A vételár kalkuláció véglegesítése a cégértékesítések során - tranzakció zárási mechanizmusok
A cégértékesítés egyik legkritikusabb pontja, amely az eladók és vevők döntéseit leginkább befolyásolja, a tranzakciós Vételár meghatározása és annak véglegesítési mechanizmusa. Fontos
Az áremelkedés szorításában - A délkelet-európai kiskereskedelmi bojkott tanulságai
2025 elején több országban civil bojkottok indultak az elszabaduló élelmiszerárak miatt.
A piacok bosszúja: késik de nem múlik
Más országok hasonló teljesítménnyel egy gyenge B-besorolásra lennének csak jók, valahol a feltörekvő gazdaságok szintjén - erős kijelentés az USA adósságáról, de igaz lehet. A...
The pos
Masszív emelkedés jöhet a kriptopiacon - egy itthon egyedi befektetéssel maximalizálhatjuk a hozamot
Az elmúlt hetekben jelentős emelkedést produkált több kriptodeviza árfolyama is, ami az amerikai dollár gyengülése miatt bekövetkezett likviditásbővülésnek volt köszönhető. Mivel nyáron
Make Europe Stock Great Again
A legtöbben azt hitték - jogosan -, hogy Trump visszatérése új aranykort jelent majd az amúgy is felülteljesítő amerikai piac számára. Hát, ebből eddig nem...
The post Make Europe Stock Great
Lakásom van, vagyonom nincs?
Prominens magyar politikus: úgy látom, a migrációval - mindegy, hogy országhatárokon át, vagy belül - csak a baj van. Prominens közgazdász bárhol a világon: a...
The post Lakásom van, vagyonom
Lassan bezöldül a világ egyik legnagyobb tava
Afrika szívében, Kenya, Uganda és Tanzánia határain húzódik meg a kontinens legnagyobb édesvízi tava, a Viktória-tó. Ez a hatalmas víztömeg nemcsak Afrika, de a világ eg


- Az egész világ egyetlen vadászgépről beszél: azt mondják, a legmodernebb európai gépeket győzte le a J-10C
- Drámai időjárás-előrejelzés érkezett: ekkor robbanhat be a pokolian forró nyár Magyarországon
- Devizahiteles ügy: az Európai Bíróság ítélete önmagáért beszél
- Közeleg az újabb pusztító háború? – Kiadta a figyelmeztetést a hírszerzés
- Szép csendben építik le az embereket Magyarországon, most omlik össze a nagy béralku
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Katasztrófa Parajdon: fogad még valaha látogatókat a sóbánya?
Kritikus a helyzet Székelyföld egyik legnépszerűbb turistalátványosságánál.
Új világ az állampapíroknál – Hova áramlik a magyarok pénze?
A fix kamatra vagy a változóra esküsznek a befektetők?
Száj és körömfájás: már látni a fényt az alagút végén
Fellélegezhetnek az állattenyésztők?
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.