Szinte ingyen hitelt kaphatnak a cégek a rezsiköltség csökkentéséhez (x)
A mikro- és kisvállalatok rezsiköltség változása olyan költségnövekedést eredményez, ami azonnali beavatkozást igényel: óriási a kereslet minden energiamegtakarítási megoldás iránt. De miből finanszírozhatók ezek a fejlesztések?
Kis cégek tízezrei szembesültek azzal, hogy két-háromszorosára vagy akár ennél is magasabbra ugrik a havi rezsiköltségük már augusztusban vagy a következő hónapokban. Ide tartoznak azok a vállalkozások, amelyek
- a nyári szabályozásváltozás miatt estek ki az egyetemes szolgáltatási körből (nem a kedvezményes lakosság által fizetett tarifán kapják az áramot), de azon cégek közül is sokan, amelyeknek
- már korábban ki kellett lépniük a szabadpiacra, ám egy-két éves gáz-, illetve áramvásárlási szerződést kötöttek, amelyek most járnak le.
Utóbbi körbe sorolható cégek közül a többség eddig például egy kilowatt áramért 34-38 forintot fizetett, az új szerződési ajánlatok viszont legjobb esetben is 90-100 forintos árat tartalmaznak. Nem csoda, ha aki csak teheti, olyan beruházásokba kezd, amellyel csökkentheti energiafelhasználását.
Gyors megtérülés érhető el
Egy cég, amelyik például tavasszal kezdett bele napelemberuházásba, egy 50 kilovoltamper (kVA) csatlakozási teljesítményű kiserőművet nagyságrendileg 60 millió forintos bekerülési értékkel terveztetett meg. A fejlesztésnél akkor öt és fél éves megtérüléssel számoltak. A jelen piaci környezetben - mire a beruházás megvalósult és üzembe áll - két évre csökkent az az időszak, amennyi idő alatt a beruházásra fordított összeget a vállalkozás megtakarítja az energiaköltségen.
A fentebbi példa egy konkrét eset. Az, hogy egy adott vállalkozás milyen jellegű rezsiköltségein tud igazán spórolni, egyedi. Függ a tevékenység jellegétől, a meglévő adottságoktól, és számos egyéb sajátosságtól. Az optimális megoldás tehát nagyon sokféle lehet. Ezeknek van ugyanakkor egy közös jellemzője: szinte minden megoldásra igényelhető a Széchenyi Kártya Program Beruházási Hitel MAX-nak az energiahatékonyság javítását és technológiaváltást segítő többlettámogatott alkonstrukciója keretében támogatott hitel. (A konkrét célokat, amelyre a hitel igénybe vehető cikkünk végén tételesen felsoroljuk.)
Hitel szinte ingyen? Nem túlzás!
Tíz százalék fölötti alapkamat, 15 százaléknál kezdődő piaci vállalkozói hitelkamatok mellett nem túlzás azt állítani, hogy a Széchenyi Kártya Program Beruházási Hitel MAX-nak az energiahatékonyság javítását és technológiaváltást segítő többlettámogatott alkonstrukciója szinte ingyenes.
Az éves kamat itt ugyanis mindössze évi 0,5 százalék a teljes futamidő alatt, amely akár 10 év is lehet. Ezen túlmenően évi 2 százalék kezelési költséggel kell még költségként számolni. A felvehető maximális hitelösszeg 400 millió forint.
Összesen évi 2,5 százalék tehát az adósságteher. Ez összegszerűen annyit jelent, hogy egy 100 millió forintos hitelnél a hitel költsége (kamat és kezelési költség) a 10 év alatt összesen 13 millió forint. A hitel havi adósságszolgálata (a havonta törlesztendő összeg tőketörlesztéssel, kamattal és kezelési költséggel) 942 699 forint.
Mit kell tudni az energiahatékonyság-javítást célzó alkonstrukcióról?
Ezen a területen is csak jó híreket lehet közölni. A Széchenyi Beruházási Hitel MAX energiahatékonyság-javítását célzó alkonstrukció keretében a hitelcélok nagyon széles körét jelölték meg.
Energiahatékonyságot javító hitelcél lehet minden olyan beruházás finanszírozása, amely segíti a fenntarthatóság a zöldgazdaság vagy a körforgásos gazdaság elveinek érvényesítését. Ebbe a körbe tartozik továbbá minden olyan fejlesztés, amely révén a vállalkozás által jelenleg használt eszközök anyag-, és energiatakarékos-, illetve környezetbarát eszközökkel-, technológiákkal való kiváltását eredményezi. Emellett ilyen lehet, ha a beruházás keretében energiahatékonyabb eszközök, technológiák vásárlására, cseréje történik meg.
Nézzük mit jelent ez egészen konkrétan!
A Széchenyi Kártya Program Max üzletszabályzatban ugyanis tételesen is felsorolják azokat a hitelcélokat, amelyre a kedvezményes Széchenyi Beruházási Hitel MAX-nak az energiahatékonyság javítását és technológiaváltást segítő többlettámogatott alkonstrukciója keretében vállalkozásunk hitelt igényelhet.
Ilyen hitelcél lehet például az energia- és erőforráshátékonysági intézkedések. Úgy mint:
- homlokzat és tetőszerkezet utólagos hőszigetelése,
- nyílászáró korszerűsítés és csere,
- végsőenergia-felhasználást csökkentő fejlesztések, építési beruházások,
- gázkazán-csere kondenzációs gázkazánokra, hőszivattyúkra, valamint hűtőberendezések cseréje, korszerűsítése,
- világításkorszerűsítés,
- használati melegvíz ellátó rendszer hőtermelő berendezésének korszerűsítése (beleértve akár a hulladékhő hasznosítást, hőszivattyú cserét, almérőket),
- ipari kazán cseréje,
- villanymotorok cseréje,
- ipari kapcsolószekrények hűtő- és fűtőberendezéseinek cseréje,
- energiafelhasználást optimalizáló szoftverek beszerzése és alkalmazása, amelyek a beépített digitális eszközöktől gyűjtenek információt.
- selejt termékek arányát csökkentő minőségellenőrző berendezések (szkennerek, érzékelők, stb.) beszerzése.
- vízfelhasználás optimalizálását szolgáló berendezések beszerzése, korszerűsítése,
- újrahasznosításhoz szükséges berendezés beszerzése, korszerűsítése, amely hulladékból állít elő alapanyagot, terméket vagy villamos-, illetve hőenergiát.
- Víztakarékos öntözőrendszerek kiépítése, víztározók kialakítása, telepítése korszerűsítése,
- termelőeszközök beszerzése, korszerűsítése, amelyekkel a vállalkozás energia megtakarítást ér el.
Ilyen hitelcél lehet a megújuló energiaforrások alkalmazása. Úgy mint a
- tetőre szerelhető napelemek, napelem rendszerek telepítése,
- napkollektoros rendszer kiépítése (beleértve a napelem parkokat is),
- megújuló energiaforrásból megtermelt villamos- és hőenergia tárolására alkalma berendezés létesítése,
- geotermikus energia kiépítésére és hasznosítására irányuló beruházás,
- biogáz üzem létesítése, amely a vállalkozás napi működésében keletkező hulladékot hasznosítja.
A Széchenyi Max hitelkonstrukciók csak nagyon rövid ideig érhetőek el, így nincs idő a késlekedésre. A Bankmonitor Széchenyi MAX kalkulátora megmutatja, mennyi hitelt lehet igényelni a cég egyéni paraméterei alapján.
Szerző: Németh Teréz Katalin
(x)
Kimondta a NATO-tagállam védelmi vezetője: nincs elég katona, így nem lehet szembenézni az orosz fenyegetéssel
Önkéntes katonai szolgálat bevezetését kezdeményezi az olasz védelmi miniszter.
Lemondó kijelentést tett Trump európai suttogója: ebből már aligha lesz igazságos béke
A finn elnök szerint ugyanakkor ma közelebb vagyunk a békéhez, mint tegnap.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Készülhet a bankrendszer: nagy bejelentés jön az EKB-tól
15 területet egyszerűsítene a központi bank.
Jöhet a fordulat Amerikában - Hogy hat ez a befektetéseinkre?
Mutatjuk a várható hatásokat.
A végletekig megy Ursula von der Leyen, az amerikaiak is üdvözölték az orosz pénzek felhasználását
A legfrissebb jóvátételi javaslat szerint Brüsszel kisebb részt vállalna a jóvátételi hitelből.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
Átütő siker a megújulók fejlesztése Texasban
Texas néhány év alatt bizonyította, hogy a nagyléptékű napenergia- és akkumulátoros beruházások képesek gyökeresen átalakítani egy teljes villamosenergia-rendszer működését.
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.

