Hodobay-program: élő és élhető várost építenek Miskolcon (x)

-Miskolcnak pedig kijutott történelme során a nehéz időkből, de a város és az itt élők sohasem adták fel, és most az energiaválság és a brutális drágulások közepette sem tesszük fel a kezünket, hanem előremenekülünk, mert csak így maradhat talpon és fejlődhet tovább Miskolc – teszi hozzá a polgármester.
Ehhez persze összefogás és közös akarat kell, de a városvezető szerint a miskolciak számtalanszor bizonyították már, hogy képesek összefogni. A nehézipari összeomlás után a kultúra segítségével definiálta újra magát a borsodi megyeszékhely, most pedig a turizmus jelenti a magas hozzáadott értéket képviselő ipar mellett azt a „lábat”, amelynek köszönhetően stabilan áll a város.
-Újra van Kocsonyafesztiválunk, amelyet már másodszor kell visszaadnom a városnak, úgy tűnik, ez a sorsom, a karmám – mondja mosolyogva Veres Pál, aztán sorolja a turisztikai attrakciókat, amelyek erőssé teszik a miskolci vállalkozásokat: a Közép-Európában egyedülálló Barlangfürdőt, a mesés szépségű Lillafüredet, és az aktív pihenést kedvelők számára ma már „szinte kötelező” Bükk-hegységet.
A polgármester szerint Miskolc akar és tud is élni ezekkel a lehetőségekkel, hiszen csak így lehet túlélni világjárványokat, inflációt, árrobbanást és energiaválságot, több, egymástól független lábra állítva a várost. A városépítésre kiváló példaként említi Hodobay Sándort, a város egykori polgármesterét, Nagy-Miskolc megálmodóját, akiről nemrég ingatlanfejlesztési programot neveztek el Miskolcon.
Hasonlóan vélekedik Szopkó Tibor alpolgármester is, aki szerint az elmúlt néhány igen nehéz év bizonyította, hogy a város kellő szakértelemmel meghozott intézkedésekkel és a helyi vállalkozások igényeit, tanácsait is figyelembe véve talpon tud maradni, és meg tudja őrizni a működőképességét.

-Mi valóban komolyan gondoljuk, hogy a városháza kapuját mindig és mindenki előtt nyitva kell tartani, és hogy nem csupán vezetni, hanem szolgálni kell a várost – mondja az alpolgármester hozzátéve, hogy most, ha lehet, egy még az eddigieknél is nehezebb év előtt állnak a helyhatóságok. Ennek ellenére a 2023-as költségvetésben Miskolcon mégis majdnem 20 milliárd forintnyi fejlesztéssel terveznek.
Mintaértékű kezdeményezésként írja le a felelős, ugyanakkor költséghatékony ingatlangazdálkodásba és fejlesztésbe külső, a magántőkét képviselő szereplőket is bevonó Hodobay Ingatlanfejlesztési Programot.
-Ezzel egyszerre segítjük a bérlőket és teszünk azért, hogy megújulhasson épített környezetünk, a magántőke bevonásával megtörténhessen a belvárosi épülettömbök rehabilitációja, ösztönözzük az ingatlanfejlesztéseket, figyelembe véve az önkormányzat teherbíró képességét és védjük a településképet is – indokolja a döntést az alpolgármester.
Az önkormányzat azt várja, hogy az így megvalósuló beruházások ösztönözzék környezetüket, ösztönözzenek más vállalkozásokat is fejlesztésekre.
A programcsomagban az önkormányzat fő feladata a koordináció. Szopkó Tibor alpolgármester pedig azt ígéri, hogy a rossz állapotú ingatlanok bérlőivel is tárgyalni fognak majd annak érdekében, hogy helyzetbe hozhassák őket és közös, reményeik szerint mindkét fél számára előnyös felújítási szándék valósulhasson meg.
-Az első lépés egy minden résztvevő számára kedvező és hasznos együttműködés, hosszabb távon pedig ez a várospolitikai célunk is. De végső esetben akár szankcionálhatunk, büntethetünk is – mondja Szopkó Tibor hozzátéve, hogy nem ez az elsődleges. Ez csupán az utolsó lehetőség, a valódi szándék a közös munka és a közös siker, a városfejlesztésre szoruló területeinek és épületeinek megújítása.
A fejlesztési célokról szólva az elmúlt hónapokban Veres Pál polgármester és Szopkó Tibor alpolgármester is többször hangsúlyozta, hogy Miskolc fejlesztési stratégiája a látványberuházásokkal szemben a valódi emberközeli beruházásokra fókuszál, olyan fejlesztésekre, amelyek Miskolc és a miskolciak életét jobbá teszik.
Segítik a helyi vállalkozásokat, az itt működő vállalatokat, és helyzetbe hozzák a turisztika, az ipar, illetve a gazdaság helyi szereplőit.
Ezekkel az intézkedésekkel itthon tarthatják a fiatalokat, javítják a város munkahely- és lakosságmegtartó erejét, mert a végső cél a fiatalok itt tartása, egy élhető és élő város megteremtése – ezt szolgálja a Hodobay program is.
(x)
Tíz pontból álló programot hirdetett Magyar Péter
Szuperkórházakat ígér a Tisza Párt elnöke.
Olyan visszafordíthatatlan folyamatot indított be az emberiség, amiből már nem biztos, hogy van visszaút
Egy friss tanulmány minden eddiginél részletesebb bizonyítékokat mutat.
Rendkívül megosztottak a Fed-tisztviselők: évtizedek óta nem történt ilyen a kamatdöntésen
Nyilvánosságra hozták a jegyzőkönyveket.
Lesújtó statisztika érkezett: egyre nő Európában az eddig szokatlan megbetegedések száma
A szakértők szerint új korszak következik.
Szalagkorlátnak hajtott egy autó az M1-esen: több kilométeres a torlódás
Terelik a forgalmat a szakaszon.
Jelzálogcsalással vádolják a Fed egyik kormányzóját: Trump felszólította a lemondásra
Vizsgálatot sürgetnek.
Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

Minierdők a város szívében
A Mijavaki-módszerrel telepített minierdők kis területen is hatékonyan növelik a biodiverzitást és mérséklik a városi hőszigethatást.
Merre mozdulhat az arany ára?
Az arany árfolyamát azonban nem csupán a monetáris politika alakítja. A világpolitikai kockázatok, az ellátási láncok geopolitikai átrendeződése és az inflációs bizonytalanság mind hozzáj
SPB: Alacsony kereslet és növekvő költségek veszélyeztethetik az amerikai vállalatok nyereségességét
Emelkedésnek indult a román CPI az energia ársapkák kivezetésének köszönhetően. A piac összességében pozitívan reagált a költségvetés rendbetételére irányuló kormányzati erőfeszít
Mi a baj dollárral?
Cudar év van eddig a dollár mögött: a világ első számú devizája nagyon gyengült Donald Trump protekcionalista politikája mellett. De mi várhat még a zöldhasúra,... The post Mi a baj dollárr

Ingatlanvásárlás 3%-os hitellel - érdemes alaposan átgondolni
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Ingatlanvásárlás 3%-os hitellel - érdemes alaposan átgondolni Mindenki jól jár a 3%-os hitellel? - Nem biztos. Sokan úgy gondolják, hogy a 3%-os kamat
Az AI gazdasági ára: Mibe kerül a terminátor-forgatókönyv elkerülése?
Amióta a szakértőkön kívüli világ is AI-lázban ég, a félelmek gyakran nagyobb sajtót kapnak, mint a technológiával járó előnyök. Vendégszerzőnk kutatások alapján vizsgálja meg, hogyan

Otthon Start Program - Büntetési szabályok
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Otthon Start Program - Büntetési szabályok A 3%-os kamattámogatott Otthon Start Hitel óriási segítség lehet az ingatlanvásárlás előtt állóknak, a

A 2025-ös FIDE Iskolák Világbajnoksága és a Smart Moves Summit az Egyesült Államokban ért véget (x)
Magyarország csapata az 55 versenyző közül a 23. helyet szerezte meg
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.
Trump találkozói közelebb hozták a békét?
Milyen garanciák lehetnek kielégítőek Zelenszkijnek és Putyinnak egyaránt?
A magyar milliomosok titkai: így lehetsz te is tagja a klubnak
Ismét elkészült a Portfolio Prémium Banki Felmérése.
Döbbenetes új csúcsokon a világ tőzsdéi – Mi jöhet most?
Meddig tarthat a lendület?
