Még 2 hétig lehet jelentkezni az egyik legelismertebb vezetői mentorprogramra (x)
Prémium

Még 2 hétig lehet jelentkezni az egyik legelismertebb vezetői mentorprogramra (x)

PR cikk
A Menedzserszövetség mentorprogramjainak nyári kurzusa hamarosan indul.

A rendkívül sikeres első hét mentorprogramot követően, melyen ezidáig több mint 160 mentor és több mint 260 mentee vett részt, a Szövetség 2023 nyarán folytatja kezdeményezését Jövő Menedzsere 8.0 és MasterClass 3.0 Mentor Program néven.

2019 tavaszán, amikor a program koncepciója kidolgozásra került, a célokat három fő elv mentén határozta meg a Szövetség elnöksége és ügyvezetése: értékteremtés a következő menedzser generáció számára, szinergia alapú tudásmegosztás az üzleti élet generációi között, és a legfontosabb: szerepvállalás a jövő menedzsereinek képzésében.

A Jövő Menedzsere 8.0 Mentor Program több mint 30 mentorral indul útjára, 40 év alatti középvezetők, illetve vezetői karriert tervező fiatalok részére. A mentor csapat több mint a fele most csatlakozott, ezzel is tovább erősítve a program presztízsét. A mentorok a Menedzserszövetség aktív tagjai, akiknek véleményére és gondolataira a jelen helyzetben fokozott szükség van.

A folyamatosan fejlődni vágyó 40 év feletti vezetők számára kidolgozott MasterClass Mentor Program immáron harmadik alkalommal indul el.

A korábban felmerült igények alapján, ez a program arra hivatott, hogy támogassa a tapasztaltabb menedzsereket a vezetői magányosság leküzdésében, az esetleges útkeresésben, hiszen az iparágak dinamikus változása a vezetői karakterek átalakulásának igényét is hordozza. Ebben az időszakban az iparágakon átívelő tapasztalatátadás, a közös konzultáció a lehető legnagyobb segítség egy tapasztalt vezető számára is. A Menedzserszövetség ezen programjával kívánja támogatni a karrierváltó, egy-egy iparágat elhagyó, új, innovatív terület irányában fejlődni vágyó vezetőket. A mentoráltak a programban olyan támogatást kapnak, mely meglévő stratégiájuk átgondolásához, fejlesztéséhez, saját vezetői karrierjük további menetének kidolgozásához ad muníciót. A MasterClass 3.0 Mentor Program 15 felsővezetője hasznos segítséget nyújthat a kríziseket követő gazdasági fellendülést igénylő időkben, melyekben fontos a reziliencia és a fenntarthatóság.

JELENTKEZÉS: mindkét programra online jelentkezési felületen keresztül lehet regisztrálni, önéletrajzzal és motivációs levéllel, valamint 3 kompetenciaterület megjelölésével. A jelentkezési adatlap kitöltése során a regisztrálóknak szükséges megadni azon fő mentor(ok) nevét is, akikhez szívesen jelentkeznének a 6×2 órás kurzusra. A programidőszak: július 1. – szeptember 30.

https://menedzserek.hu/mentorok-8-0/

https://menedzserek.hu/masterclass-3-0-mentorok/

A Menedzserszövetség mentorprogramjainak keretében a szervezők minden szezonban indítanak egy ösztöndíjprogramot is. A Jövő Menedzsere mentorprogram nyári kurzusán 3 fiatal női vezető, a Legyen Divat a Női Vezető! kampány ösztöndíjasaként vehet részt.

(x)

RSM Blog

KIVA 2025 - Mi változott?

A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta

Holdblog

Forradalom a konnektorban

Megint mi vagyunk a Nyugat és a Balkán kereszteződése. Nyugatról érkezve nálunk vannak az első lila foltok, keletről haladva itt vannak az első kékek. Egyszeri... The post Forradalom a konnektor

Kasza Elliott-tal

Comcast Corporation - elemzés

Upgrade-eltem a roic.ai előfizetésemet, már API-n keresztül tudok lekérdezni egy csomó adatot (írok majd a tapasztalataimról), és egy tesztelés keretében újra elkészítettem az októberi Top10

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

SZOLNOK - Finanszírozás a gyakorlatban

SZOLNOK - Finanszírozás a gyakorlatban

2025. október 21.

A mindent meghatározó döntés

2025. október 21.

Portfolio Banking Technology 2025

2025. november 4.

Portfolio Property Awards 2025

2025. november 5.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet