Csúfos visszavonulót kellett fújnia, kicsúszott az irányítás Donald Trump kezéből – Béna kacsa lett belőle egy pillantás alatt?

Először tisztázzuk, miről is van szó. A bénakacsa-időszak az amerikai kontextusban alapvetően a novemberi választás, illetve az új elnök és Kongresszus januári beiktatása közötti „holtidőre” vonatkozik, amikor még az előző adminisztráció van hivatalban, de már választottak helyette újat.

A „béna kacsát” ugyanakkor gyakran használják azokra az elnökökre is, akiknek megroppan a hatalma és párton belüli befolyása, mivel elvesztették népszerűségüket,

hamarosan lejár hivatali idejük, és nem reménykedhetnek újraválasztásban. Ennek hozománya viszont, hogy döntéseik kisebb személyes téttel és számonkéréssel járnak – említhetjük erre példaként Joe Biden széles körű elnöki kegyelmeit a családtagjai számára, melyek egy részét a 2025 eleji hatalomátadás előtt percekkel hozott nyilvánosságra a Fehér Ház.

Több oka is van, hogy elindult a vita az Egyesült Államokban arról, hogy Trump már a beiktatása után 10 hónappal erre a sorsra jutott-e. Kezdjük a legnagyobb port kavart témával, a Jeffrey Epstein-üggyel.

Kampányígéretből demokrata hoax

Donald Trump a 2024-es megválasztása előtt arról beszélt szeptemberben a Fox News-nak, hogy a 9/11-es terrortámadás és a Kennedy-gyilkosság nyomozati dokumentumai mellett az Epstein-akták titkosítását is feloldaná. Az akkori elnökjelölt ugyanakkor hozzátette:

azt hiszem, feloldanám. Bár ezt nem annyira, mert nem tudni, nem akarja az ember befolyásolni az emberek életét, ha hamis dolgok vannak benne.

A régi-új elnök, aki állítása szerint 2004 körül bontotta fel közeli barátságát Epsteinnel, egyszóval kezdetektől fogva mérsékelt lelkesedést mutatott az ügyben. Nem úgy, mint szövetségesei: fia, Donald Trump Jr. azzal vádolta a Biden-adminisztrációt, hogy a pedofilokat védelmezi azzal, hogy nem teszi közzé a kiskorúakat megrontó nemzetközi hálózat kiépítésével vádolt üzletember állítólagos „ügyféllistáját”; J. D. Vance alelnökjelöltként pedig szintén egyértelműen kiállt a publikálás mellett, ahogy Kash Patel jövendőbeli FBI-igazgató, és helyettese, Dan Bongino is. Bongino podcasterként annak a teóriának is hangot adott korábban, miszerint Epstein egy közel-keleti állam ügynökeként szolgálhatott. (A 2019-ben a börtöncellájában meghalt Epsteinnel szembeni vádakról és az esetleges izraeli kötődés hátteréről ebben a cikkünkben olvashatnak.)

A kampányígéretek fényében tehát hatalmas megrökönyödést váltott ki a washingtoni mocsár lecsapolásában bízó MAGA-hívek körében (is), amikor az immár Trump-adminisztráció alá tartozó FBI és igazságügyi minisztérium júliusban lényegében kimondta: összeesküvésről szó sincs, Epstein a hivatalos verziónak megfelelően öngyilkos lett, az iratok pedig maradnak titkosítás alatt.

Trump ezután igyekezett terelni a témát, és azzal állt elő, hogy az „elég unalmas” Epstein-ügyet a demokraták „találták ki”, köztük Barack Obama és Joe Biden, majd kijelentette, „csak elég rossz emberek, köztük a fake news, akarja ezt folytatni”. Ezután „demokrata hoaxnak”, kacsának, átverésnek és figyelemelterelésnek minősítette az egészet, hozzátéve: kizárólag a „hülye” és „bolond” republikánusok esnek bele a demokraták „hálójába”.

De a Fehér Házon lévő nyomás nem enyhült.

A Wall Street Journal a nyáron írt egy, az Epstein börtönben lévő kerítőnője, Ghislaine Maxwell által 2003-ban összeállított születésnapi albumról, melyben Trump egy „buja” rajzzal köszönthette fel a pénzembert. (Az elnök tagad, és rágalmazási pert indított.) Miközben a képviselőház felügyeleti bizottsága szeptemberben újfent csak jórészt olyan anyagokat közölt, melyek eddig is ismertek voltak, a republikánus Thomas Massie (aki már-már Trump párton belüli nemezisévé nőtte ki magát) és a demokrata Ro Khanna kongresszusi képviselők aláírásgyűjtésbe kezdtek kollégáik körében, hogy Mike Johnson republikánus házelnököt megkerülve kikényszerítsenek egy szavazást arról a beadványról, amely előírná az igazságügyi minisztériumnak az összes irat közlését 30 napon belül. Ehhez a 435 fős alsóház egyszerű többségének a szignójára, 218 darabra volt szükség.

De az indítvány mind a 213 demokrata és négy republikánus aláírásával csak 217-ig jutott. Miután pedig a kormányzati leállás idejére Johnson berekesztette az alsóházat, az arizonai időközin megválasztott Adelita Grijalvának 50 napot kellett várnia, hogy Johnson házelnökként beiktassa hivatalába. A feltételezett ok: Grijalva az első cselekedeteként a beadvány aláírását tervezte, amit múlt héten meg is tett, hisz már nem volt mód az eskütétel halogatására.

A pálfordulás pálfordulása

A Marist múlt havi, illetve a YouGov friss felmérése azt találta, tíz amerikaiból nyolc – köztük a republikánusok kétharmada – úgy véli, hogy az összes Epstein-iratot nyilvánosságra kell hozni, amennyiben kitakarják az áldozatok nevét. A ritkán előforduló amerikai konszenzus ellenére Trump arról igyekezte meggyőzni három, alapvetően trumpista párttársát, hogy szedjék le az aláírásukat az e célt szolgáló indítványról. Egyikőjüket, Lauren Boebertet a múlt héten még egy találkozóra is beidézték a Fehér Ház Situation Roomjába, ahol Pam Bondi igazságügyi miniszter és Kash Patel szintén jelen voltak, de mindhiába.

A tini lányok megerőszakolása, az emberkereskedelem és a hatalommal bíró emberek védelme nem átverés. Megalkuvás nélkül és büszkén állok ezeknek a nőknek az oldalán

– írta a közösségi médiában a másik aláíró, a mostanság „önjáróvá” vált Marjorie Taylor Greene.

Az elnök ugyanakkor – valószínűleg más politikai ellentétekre is tekintettel – lényegében kiátkozta a MAGA-mozgalomból Greene-t. A keményvonalas képviselőt, aki még a Capitolium 2021. januári ostroma után közvetlenül is kitartott Trump mellett,

az elnök „árulónak” és „radikális baloldali őrültnek” bélyegezte, egyúttal megvonta tőle a támogatását.

Greene az árulás vádját visszautasította, később pedig arról számolt be, hogy halálos fenyegetéseket is kapott, mivel

a világ leghatalmasabb embere szítja és ösztönzi a velem szembeni fenyegetések hullámát.

A CNN-nek adott vasárnapi interjújában a „kérlelhetetlenül” America First-párti Greene sokak meglepetésére egyébként bocsánatot kért, hogy heves retorikájával korábban hozzájárult a „toxikus politikához”, „ami rossz az országunkra nézve”.

Epsteinhez visszatérve, Grijalva hivatalba lépésével és a republikánus képviselőnők kitartásával múlt kedden összejött az elegendő aláírás a voksolás kikényszerítéséről. Miután Thomas Massie vasárnap délelőtt arról beszélt, hogy akár 100 republikánus is a titkosítás feloldása mellett szavazhat, ami „vétóbiztos”, azaz kétharmados többséggel is felérhet az alsóházban, Trump újabb pálfordulást mutatott be.

Vasárnap este az amerikai elnök a Truth Socialön közölte:

a képviselőházi republikánusoknak az Epstein-iratok kiadására kell szavazniuk, mert nincs takargatnivalónk, és ideje túllépni ezen a demokrata hoaxon, amelyet a radikális baloldali őrültek találtak ki, hogy eltereljék a figyelmet a Republikánus Párt óriási sikereiről, beleértve a közelmúltbeli győzelmünket a demokraták „kormányzati leállásában”.

A kocka tehát el volt vetve, és valószínű, hogy

Trump az „előrerohanással” attól a kínos és megalázó helyzettől akarta megóvni magát, hogy a republikánus frakció számottevő része nyíltan szembemenjen a Fehér Ház akaratával.

És ha kitartott volna korábbi álláspontjánál, vagy akár vétóval fenyeget, Trump csak további olajat öntött volna az amerikaiak gyanúira: a YouGov alapján 69%-uk úgy véli, hogy a volt ingatlanmágnás tudhatott legalább valamennyit Epstein bűntetteiről, tízből négyen pedig nem zárják ki, hogy Trump részt vehetett a regisztrált szexuális bűnöző kihágásaiban.

Egyikünk sem akar hivatalos feljegyzést arról, és hogy bármilyen módon azzal vádoljanak bennünket, hogy nem támogatjuk a teljes körű átláthatóságot

– fejezte ki Johnson, aki feleslegesnek nevezte, ellenezte és próbálta akadályozni a javaslatot, most mégis igennel voksolt.

Ahogy kedden napirendre vették a kérdést,

a republikánus többségű Kongresszus szélvész sebességgel, szinte egyhangúlag döntött:

a képviselőház 427-1 arányban rábólintott a hónapokkal ezelőtt még veszett fejsze nyelének tartott javaslatra, a szenátus pedig ellenvoks nélkül, azonnal az elnök asztalára küldte aláírásra Massie és Khanna javaslatát. (Egyedül a republikánus Clay Higgins nyomott nemet, mondván, a tervezet nem biztosítja megfelelően az Epstein-ügy áldozatainak és szemtanúinak személyesadat-védelmét.)

Trump aláírásával tehát Pam Bondinál pattog a labda, az elnökkel való csetepatéból tulajdonképpen győztesen kijövő Thomas Massie ugyanakkor kissé szkeptikus az esélyekkel kapcsolatban. Mint rámutatott, Trump múlt pénteken arra utasította Bondit, hogy vizsgálják ki Epstein kapcsolatát amerikai bankokkal, köztük a JP Morgan Chase-szel, illetve vezető demokrata politikusokkal, például Larry Summers volt pénzügyminiszterrel és Bill Clinton exelnökkel. Massie úgy véli, a folyamatban lévő vizsgálat akár kifogásként szolgálhat az adminisztrációnak arra, hogy ne hozzák nyilvánosságra a dokumentumokat teljes egészében, bár az újabb „trükközés” minden bizonnyal csak még negatívabban csapódna le a megosztott MAGA-táboron belül és azon túl.

Trump mindeközben próbálkozik a lehető leginkább a demokratákat besározni Epsteinnel, főleg, miután az Amerikai Virgin-szigetek demokrata kongresszusi delegáltja górcső alá került, amiért egy 2019-es meghallgatás közben Epsteinnel levelezett. Az elnök a Truth Socialön azt fejtegette, hogy a milliárdos szerinte „egész életében demokrata volt, több ezer dollárt adományozott demokrata politikusoknak, és szoros kapcsolatban állt számos ismert demokrata személyiséggel.”

(Azután, hogy közkinccsé vált Larry Summers „párkapcsolati tanácsokat” magába foglaló üzenetváltása Epsteinnel, a demokrata szakpolitikus bejelentette, hogy „mély szégyenérzetből” kifolyólag visszalép a közéleti szerepvállalástól. A Harvard Egyetem, melynek elnöke volt és tanára maradt, vizsgálatot indított ellene.)

Bárhogy is, Trump második beiktatása óta ez tekinthető az egyik első komoly alkalomnak, amikor nem a republikánus ellenőrzésű Kongresszus hajolt meg a Fehér Ház előtt, hanem fordítva.

Ráadásul az elnök megszokott nyomásgyakorlása, azaz hogy előválasztási kihívással fenyegeti meg a renitens párttársait, ezúttal nem hozott gyümölcsöt.

Epsteinen túl is vannak baljós jelek

A Wall Street Journal cikke emellett abban is Trump hatalmának meggyengülését látja, hogy Kansasban és kiváltképp Indianában nem sikerült rávenni az állami törvényhozókat, hogy a 2026-os szövetségi félidős választások előtt a republikánusok érdekében szabdalják át a képviselőházi kerületeket. Az indianai republikánusokat J. D. Vance alelnök még személyesen is meglátogatta.

Kedden aztán újabb akadályba ütközött a Fehér Ház terve az alsóházi republikánusok helyzetbe hozására:

Texasban egy bíróság megsemmisítette azt a soron kívül elfogadott térképet, amellyel öt demokratát „rajzoltak ki” a körzetéből. A Trump által kinevezett bíró határozata nyomán a republikánus ellenőrzésű törvényhozás rassz alapján manipulálta a körzethatárokat (gerrymandering), de Texas főügyésze a legfelsőbb bírósághoz fellebbezést nyújtott be. Az ügyben tehát az a csúcstestület dönthet, amely a rassz alapú gerrymanderinghez mint választójogi törvénysértéshez eléggé szkeptikusan viszonyul. (A témában született cikkünket ide kattintva olvashatják.)

Mindenesetre a texasi bírósági ítélet

felerősítette azokat a republikánus hangokat, akik trump „gerrymandering-háborúját” alapvető baklövésnek vélik

– nem beszélve arról, ha a végén ráadásul épp Trumpék kerülnének hátrányba a demokraták megtorló lépései miatt. A demokraták „ellengerrymanderingjének” áldozatává vált kaliforniai republikánus, Kevin Kiley szerint

nagyon könnyen előfordulhat, hogy ez összességében veszteség lesz a republikánusoknak — őszintén szólva, ha megnézzük a térképet – vagy legalábbis döntetlen lehet. […] De ez olyasmi, aminek soha nem lett volna szabad megtörténnie. Már kezdetektől fogva rossz ötlet volt.

De Epstein mellett más, annál kisebb fiaskóval is szembesülnie kellett Trumpnak:

miután a kormányzati leállást tette hibássá a demokraták virginiai és New Jersey-i sikereiért, a 100 tagú szenátusban 60 szavazatos limitet előíró filibuster eltörlésére szólított fel, hogy a demokraták voksai nélkül újra tudják nyitni a szövetségi adminisztrációt. Azáltal, hogy nyolc demokrata szenátor „meghunyászkodott”, erre végül nem volt szükség. Mindazonáltal a Journal szerint Trump többek közt Lindsey Graham szenátorral is összetűzésbe került a filibuster kapcsán, mely megsemmisítését már korábban is sürgette, majd arról panaszkodott stábjának, hogy a republikánusok nem követik a parancsait.

A filibuster. A hosszú évtizedes múltra visszatekintő, a felsőházi kisebbségben lévő párt érdekeit védő obstrukciós eszköz nyomán csak azután zárulhat le a vita, és kezdődhet voksolás egy kérdésben, ha abba a szenátorok hattizede belemegy. 2013-ban a demokraták eltörölték a 60 szavazatos előkövetelményt az elnöki kinevezések jóváhagyása esetén, amit 2017-ben a republikánusok kiterjesztettek a legfelsőbb bírókra is.

Trump érvelése szerint a filibuster nélkül számos olyan reformot tudnának elfogadni, amire felhatalmazást kaptak, és ezek garantálnák, hogy soha többé nem veszítenek el egy választást sem (pl. a levélszavás betiltása, szavazáskor személyi igazolvány előírása, Washington D. C. és Puerto Rico tagállammá válásának ellehetetlenítése).

A Fehér Házra leselkedő kockázatnak vehetjük még azt, hogy a konzervatív többségű legfelsőbb bíróság rendkívül kritikusnak tűnt az elnök „felszabadulás napi” vámjainak jogszerűségét illetően, így egy Trump ellenében hozott esetleges ítélet megalázó csapást mérne a republikánus zászlóvivő védjegyének számító vámpolitikára – bár bizonyos jogi alternatívák rendelkezésre állhatnak. Mindenesetre sajtóértesülések szerint több republikánus titkon abban reménykedik, hogy a bírói grémium „megmenti” a pártot és magát Trumpot a vámoktól.

Akkor béna kacsa Trump?

Összességében valóban fordulópontként értékelhetjük, hogy többek közt ekkora feltűnést keltő ügyben is, mint az Epstein-botrány, végül Trumpnak kellett visszavonulót fújnia párttársai helyett. Emellett tény, hogy Trump népszerűsége a milliók élelmiszersegélyének befagyasztásával és a repülési káosszal járó kormányzati leállás alatt további sülyedést mutatott: a Silver Bulletin átlagában

október elejéhez képest több mint 2 százalékponttal, 41,5%-ra csökkent az elnök teljesítményével elégedettek aránya, és 55%-ra nőtt az elutasítóké, ami az idei legmagasabb érték.

Ezt pedig látszólag a Fehér Ház is orvosolni kívánja, és Trump legfőbb szakpolitikai gyengeségére, a gazdaság és a megélhetés javítására igyekeznek ráfordulni az egymást érő külpolitikai programok után – például a belengetett „vámosztalékkal”, mely épp a 2026-os kongresszusi választás előtti hónapokban landolhat a postaládákban.

Mivel Trumpot sokszor leírták már, illetve leírták róla, hogy politikai karrierjének most már biztos annyi, aztán láss csodát, mégsem, hasonlóan végérvényű kijelentéseket egyelőre korai lenne tenni. Ugyanakkor most láthattuk talán az eddigi legerősebb jelét annak, hogy túlléphettünk Trump egykor mindenható, párton belüli befolyásának tetőpontján – ráadásul ez épp abban az Epstein-ügyben mutatkozott meg leginkább, ami a MAGA-bázist is finoman szólva megosztja.

Egyszóval történelmi távlatból visszatekintve még bőven előfordulhat, hogy erre a hétre valóban fordulópontként tekintünk majd vissza Trump „bénakacsásódásában”. Ezzel párhuzamosan azt is látni, hogy elindult a gondolkodás és a helyezkedés a Trump után következő időszakról a Republikánus Párton belül. Sajtóértesülések szerint J. D. Vance és Marco Rubio külügyminiszter kis túlzással élve már leosztották egymás közt az elnök- és alelnökjelölti posztokat 2028-ban.

Ugyanakkor azt is teljesen természetesnek vehetjük, hogy

a saját újraválasztásuk és politikai túlélésük miatt aggódó politikusok szépen-lassan igyekezhetnek elhatárolódni saját pártjuk népszerűtlen elnökétől

– kiváltképp a két héttel ezelőtti választási eredmények tükrében. (Ezt legutóbb szintén láthattuk Biden és a demokraták esetében 2022-ben.) Ebből a logikából következik, hogy ha Trumpnak nem sikerül feljebb tornásznia a népszerűségi számait, akkor csak gyarapodni fognak a Fehér Házzal szemben kritikus hangok mind jobbról, mind középről. Bár ki kell emelni, hogy ezt – Marjorie Taylor Greene eklatáns példáját kivéve – egyelőre nem látni tömegesen, csupán a mérsékelt, illetve a libertárius, piacpárti szárnyban. Érdemes lesz figyelni, hogy továbbra is működni fog-e Trump előválasztási kihívással való fenyegetése, illetve hogy azok, akik ezzel dacolni mertek – lásd, Greene és Massie – túlélnek-e. Ez talán megmutathatja, mennyire számít még perdöntőnek az elnök szava, vagy „béna kacsáról” beszélünk-e.

Ebből a szempontból az arról zajló„viccelődést” is új kontextusba helyezhetjük, hogy Trump 2028-ban alkotmányellenes módon harmadjára is elindulhat az elnökségért. Noha az egyébként alkotmányjogász Mike Johnson nemrég jegelte az elnök 2032-ig tartó ambícióit, az ilyen irányú spekuláció arra sem huszadrangú eszköz, hogy aláássa a „béna kacsa” imidzset: hisz azt a látszatot kelti, hogy Trump napjai nincsenek megszámlálva az Ovális Irodában, mint bármelyik másik elnöknek.

Márpedig a valóság az, hogy ha most még talán nem is, de legkésőbb egy év múlva Trump háttérbe fog szorulni:

hiszen a – republikánus szempontból egyelőre nem túl biztató előjelekkel kecsegtető – félidős választás eredményeit vizsgálva már bőszen arról fog zajlani a belső vita, hogy ki a méltó trónkövetelője a MAGA-nak. Bár ebbe természetesen Trumpnak is jelentős beleszólása lehet.

Arról pedig, hogy Trump mozgalma milyen szakadásoknak lehet kitéve, következő cikkünkben írunk.

Címlapkép forrása: MTI/EPA/Aaron Schwartz