Megnyílt a világ első állandó Robert Capa életmű-kiállítása Budapesten (x)
Az egyedülálló tárlat a sorozatból mintegy 138 – köztük számos ikonikussá vált – fényképet bemutatva a fotográfus életének fontosabb állomásait tárja a látogató elé, az életmű által meghatározott témák szerinti feldolgozásban.
Robert Capa munkássága azért fontos, mert képeivel és hozzáállásával mély hatást gyakorolt a közönségre, örökre megváltoztatta a fotóriporteri szakma normáit és hozzájárult a történelem megértéséhez és az emlékezéshez.

Robert Capa mindössze 41 évet élt. Budapesten született Friedmann Endre néven 1913. október 22-én, taposóaknára lépve hunyt el az indokínai háborúban 1954. május 25-én.
A nevét a legelsők, a legjobbak között jegyzi az egyetemes fotótörténet.
Az öt harcmezőt megjárt haditudósító tragikusan rövid élete során is maradandót alkotott: a frontokon és a hátországokban készült fotóival iskolát teremtett, megújította a fotóriporteri munkát.
A háborút, a harcokat, a katonákat a lövészárokban vagy éppen a hátország mindennapjait a résztvevő megfigyelő pozíciójából fényképezte, határtalan együttérzéssel. Ott volt a katonákkal, ott volt az események közepén és a halál közvetlen közelében dokumentálta a történteket. Ezzel a közelséggel, ezzel a részvétellel alkotta újra a háborús fotográfia műfaját. Erről szól sokat idézett híres mondása is:
Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel.
Robert Capa jelentős hatást gyakorolt a fotóriporteri szakmára és a háborús fotózásra. Képei és munkássága nemzedékek sorának nyújtott és nyújt inspirációt. A Capa által megtestesített etikai elvek és elhivatottsága azóta is fontos alappillérei a fotóriporteri szakmának.
Csizek Gabriella kurátor szerint "Robert Capa, a Budapesten született világhírű fotográfus négy kontinens huszonhárom országában nemcsak szemtanúja volt a XX. század meghatározó történelmi eseményeinek, hanem hírvivője is. Egész életében hitt abban, hogy a fotográfia univerzális nyelve képes változásokat előidézni, és ettől a világ jobbá válhat. Mindenre tudott az első „teremtő” pillantással nézni, és amihez csak hozzányúlt, az onnantól újnak, addig nem látottnak tűnt. Meglátta azt, amit mások nem, képes volt perspektívaváltással megfigyelni, gondolkozni, ezért tudott újradefiniálni mindent, és új szemlélettel közelíteni a világ dolgaihoz".
A kiállítás Robert Capa életművének megismertetésén túl a Capa-jelenség komplex bemutatására vállalkozott. Életének, munkásságának esszenciális erejére építkezett, egybeöltötte az életeseményeket a szakmai tevékenységgel, a személyes vonatkozásokat a közismert tényekkel
A kiállítás megtekinthető a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban (1065 Budapest, Nagymező utca 8.), keddtől péntekig 13–18 óra között, szombaton és vasárnap 10–18 óraközött.
(x)
Bejelentették a NATO–Oroszország Tanács megszűnését – Medvegyev kapva kapott az alkalmon
Menetrend szerint érkezett a volt orosz elnök fenyegetése.
Fokozódik a rejtély a pórul járt Sea Baby körül: az ukrán titkosszolgálat tagadja a NATO-tagország állítását
Románia szerint felrobbantottak egy ukrán gyártmányú tengeri drónt.
Vége egy korszaknak: új tulajdonoshoz kerül ez a boltlánc Magyarországon is
Hamarosan indul az üzletek átépítése.
Nagy döntésre készül Trump - Titokban már most vizsgálják, mit okozhat ezzel az amerikai elnök
A Wall Street egyes szereplői már most aggódnak.
Pikáns fordulatot vett a versenyfutás: felnőttfilmes milliárdos vetett szemet az orosz olajgigászra
Egyre többen pályáznak a Lukoil külföldi eszközeire.
Moszkva-szimpatizáns képviselőt küldött volna Kijevbe az Európai Parlament, Ukrajna azonnal lépett
A német AfD tagja többször is járt Oroszországban az elmúlt években.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Átütő siker a megújulók fejlesztése Texasban
Texas néhány év alatt bizonyította, hogy a nagyléptékű napenergia- és akkumulátoros beruházások képesek gyökeresen átalakítani egy teljes villamosenergia-rendszer működését.
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
