A Központban 60-80 egyetemi hallgató, illetve az oktatók a jelenleg elérhető legmodernebb ipari környezetben végezhetik a kutatásaikat, ezzel még inkább bekerülnek a hazai ipar vérkeringésébe, az olyan szereplők, mint a Bosch pedig magasszintű tudást vonhatnak be a fejlesztéseikhez.
A kialakított szinergia az egész hazai gazdaságra pozitívan hat,
hiszen biztosítja, hogy innovatív magyar techcégek is be tudjanak kapcsolódni számos projektbe, további tapasztalatokat szerezve piackész termékek fejlesztésében.
„A BME tudatosan kereste az olyan nagy autóipari szereplőket, amelyekkel szoros szakmai együttműködést tud létrehozni. Magyarországon jó példával szolgált a Mercedes Kecskeméten – amely a tervezési folyamatokba a MOME-t is bevonja –, vagy az Audi Győrben. A legnagyobb kihívás az volt, hogy Budapesten és közvetlen környezetében gyakorlatilag megszűnt a klasszikus magyar járműipar. Öt éve kezdtük meg a tárgyalást a Boschsal, és hamar közös nevezőre jutottunk, ennek a folyamatnak az egyik legjelentősebb mérföldköve a tavasszal átadott központ.
Az egyetem feladata az, hogy olyan mérnököket képezzen, akik magas szintű és releváns tudással járulhatnak hozzá az ipari fejlesztésekhez, ezzel nemcsak saját karriercéljaikat, hanem az egész nemzetgazdaságot is segítik.
Az a célunk, hogy olyan tudást adjunk számukra, amellyel a lehető legtöbb problémát, feladatot meg tudják oldani, függetlenül attól, hogy ez nagyvállalati vagy KKV környezetben történik” – mondta el Prof. Zöldy Máté, BME MSc Járműmérnök Szakbizottság vezetője.
Megújul a tanterv
Az egyetem új tanterven is dolgozik, amit már jövő évben bevezetnének az oktatásba. Olyan szempontokat, struktúrát, szemléletet integrálnak a képzésbe, amelyek nemcsak az egyéni kompetenciafejlesztést szolgálják, hanem előtérbe helyezik a valós munkakörnyezetnek megfelelő projektmenedzsment-tudást, az együttműködés készségét és a döntési képességeket is. Ezzel a frissdiplomások sokkal gyorsabban és hatékonyabban illeszkednek be bármely meglévő szervezetbe, a ma már alapvetőnek számító készségeket nem az első munkahelyükön kell elsajátítaniuk.
Ebben a magánszektor is különösen érdekelt, ezért a törekvés klasszikus win-win helyzetet teremt.
„Természetesen fontos számunkra, hogy folyamatosan biztosítani tudjuk, hogy a Boschhoz szakmailag felkészült és magas minőségű tudással rendelkező frissdiplomás mérnökök érkezzenek, de a BME-s együttműködésünk messze túlmutat a rekrutációs céljainkon. Úgy gondoljuk, hogy az egész ipari szektornak – beleértve minket is – az kedvez, ha egyre több jól képzett szakember, egyre magasabb hozzáadott értékű munkát tud elvégezni az országban, mert ez magával hozza azokat a típusú feladatokat is, amelyek az értékláncokban előrébb helyezik Magyarországot. Fontos, hogy ne csak a nagyvállalatok, hanem a KKV-k is hozzájussanak a megfelelő know-how-hoz, hiszen nélkülük nem lehetséges ezeknek a céloknak az elérése. A Bosch, globális cégként számos telephellyel, leányvállalattal rendelkezik szerte a világon, és nagy a verseny, hogy egy-egy fejlesztés lehetőségét ki kapja meg. A Kompetencia Központban például olyan kutatásokat tudunk folytatni, melyek segítségével növelhető és még pontosabban előre jelezhető lesz az elektromos autók hatótávja.
Mindez Magyarországot is előtérbe helyezi a Bosch ökoszisztémán belül.
Ezért is fontos, hogy olyan kreatív szakemberekkel dolgozhassunk együtt, akik nekünk is új impulzusokat, új szemléletet tudnak adni” – monda el Kemler András, a Robert Bosch Kft. műszaki területekért és a telephely működéséért felelős ügyvezető igazgatója.
Sikeres KKV-k nélkül nem megy
A hazai innovatív KKV-k fejlődésében nagy szükség van az olyan szereplőkre, amelyek szakmai támogatást tudnak biztosítani számukra, hiszen nem feltétlenül elvárható – egy bizonyos fejlettségi szint eléréséig –, hogy olyan rendkívül költséges beruházásokat tudjanak végrehajtani, amivel egy ötletet egészen a piackész termékig tudjanak lefejleszteni.
Ehhez a pályázati források mellett egyetemi intézmények és nagyvállalatok is hozzájárulhatnak, úgy, hogy minden szereplő előnyére fordítja az együttműködést, mindenki profitál belőle.
Az Alfa Tipo 184 versenyautó elektrifikációja is ilyen, minden fél: a BME, a Bosch és az ötletet hozó MouldTech Systems is meg tudta valósítani a célját, amelynek eredményeként megszülethetett a jármű, amely ráadásul a gyártási kapacitásoknak köszönhetően dobozos termékként is megvásárolható a világpiacon.
„Számos nagyon jól működő hazai vállalkozás van, amely OEM vagy tier beszállítóként magas minőségű termékeket tud gyártani, mi viszont ezek mellett komoly fejlesztési tevékenységbe is fogtunk. 2015-2017 között döntöttük el, hogy nem elsősorban kapacitást, hanem kompetenciákat fejlesztünk, a cég profitját pedig K+F fejlesztésekre fordítjuk. Akkor már egyértelműen látszott, hogy a Grean Deal mindent felül fog írni, és mi kis, rugalmas cégként ebből tudunk profitálni. Számos egyetemmel van együttműködésünk, agráripari permeteződrónjaink pedig már közforgalomban is megvásárolhatók, egyre népszerűbbek külföldön is. Az Alfa Tipo 184 gyártásával egy brit partner keresett meg bennünket, a fejlesztésekben pedig a Bosch és a BME volt a segítségünkre.
Hatékony tudás- és feladatmegosztással egy sokak számára vonzó terméket tudtunk létrehozni, amely már a világpiac érdeklődését is felkeltette.
Mi olyan mérnököket keresünk, akik alkotni szeretnének, egy fejlesztés minden szegmensére rálátni, kis csapatban működni. Ilyen módon nem feltétlenül ugyanazokat a kollégákat keressük, mint egy nagyvállalat, igyekszünk érdekes, kreatív projektekkel megszólítani, és adott esetben hazacsábítani az agilis szakembereket” – mondta el Molnár Gábor, a MouldTech Systems ügyvezető igazgatója.
Azon túl, hogy a közös munka eredményeként egy számos innovatív megoldást tartalmazó, látványos jármű született, egyfajta pilot projektként is értelmezhető, amely az egyetem, egy ipari óriás és egy hazai innovatív KKV együttműködésében jöhetett létre, és példaként szolgálhat a jövőben.
(X)
Címlapkép: MouldTech Systems, Bosch, BME
Fotó: Robert Bosch Kft.
A cikk megjelenését a Robert Bosch Kft. támogatta.
Haladékot kapott Amerikától a szerb olajcég, amelyre a Mol is szemet vetett
Három hónapot kapott a NIS.
Covid, influenza vagy sima nátha? - Íme a tünetek és az árulkodó jelek
A téli időszakban ezeket a tüneteket érdemes figyelni.
Ítéletet mondtak az amerikai elemzők a kormány új terveiről, és azt is látják már, mi jön a parlamenti választás után
A legutóbbi hiányemelés nem meglepő, de lehetnek meg elcsúszások a költségvetésben.
Orosz siker a fronton: újabb települést foglaltak el Ukrajnában
Zaporizzsja régióban nyomulnak előre az orosz csapatok.
Donald Trump 5 milliárd dollárra perel egy elhibázott videó miatt
A BBC évtizedek óta nem látott válságba került.
Vége a YouTube és a Walt Disney háborújának
Több millió előfizetőt érintő vita ért véget.
Sok hasznos tipp pénzügyi szakemberektől
Kun-Welsz Edit, a HOLD portfóliókezelője és Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu alapítója volt a Friderikusz podcast vendége. A szakemberek most nem a közgazdaságtan mélyére ástak, hanem... The
A kamatos kamat végtelen ereje - könyvajánló
A kamatos kamat az Univerzum legnagyobb ereje - szól az Albert Einsteinnek tulajdonított és sokféle verzióban keringő mondás. Igazából nem tudjuk, ő mondta-e, de a... The post A kamatos kamat vé
Az általunk ismert állam gyökeresen át fog alakulni - Mi születik abból, hogy az elvásárok és bizalmatlanság egyszerre nőnek?
A 21. század új világrendjében az állam szerepe felértékelődik. Védőpajzs és problémamegoldó szerepet várunk tőle, habár sokszor az állami túlszabályozás köti gúzsba a fejlődést. Mi
Miért emelik a bankok a személyi hiteleknél a maximálisan igényelhető összeget?
Az UniCredit Bank is lépett, november 15-től ott is már 15 millió forint lesz a maximálisan igényelhető kölcsönösszeg az ingatlanfedezet nélküli személyi kölcsönnél. De miért tolják egyre
Igazságos zöldátmenet: India útja a nettó zéró kibocsátás felé
Zöldátállása során India összetett feladatokkal néz szembe: gyorsan fejlődő gazdasága energiaigényét össze kell hangolnia a kibocsátáscsökkentési céljaival, miközben az országra jellemz
A napenergia következő szintje: termelés az űrben
A tengeri szélerőművek sikere után új horizont nyílhat a megújuló energiában: a kutatók szerint az űrből gyűjtött napenergia akár 80 százalékkal is csökkentheti Eur
Késve küldte be az áfabevallást? Most a NAV is kíváncsi, hogy miért?
A NAV november 13-ai közleménye szerint, november 14-én pénteken levelet küld azoknak az adózóknak, akik 2025-ben késve nyújtották be havi vagy negyedéves áfabevallásukat. A hatóság célja n
Az űrprogram, az komoly dolog (feat. Zsiday)
E heti vendégünk Szabó Dávid és Zsiday Viktor. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Pod
Préda: Ami már nem játék
Az online játékiparban akkora pénz van, hogy az már a bűnözői csoportok figyelmét is felkeltette.
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Temessük a magyar kukoricát? Már ott tartunk, hogy importra szorul az ország
Elgondolkodtak a gazdák.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
