
A babaváró hitel egy legfeljebb 11 millió forint összegű, szabad felhasználású támogatott kölcsön. A kölcsön a futamidő első 5 évében kamatmentes, ha ezen időszak alatt legalább egy gyereke születik a házaspárnak, akkor ez a kedvezmény lejáratig megmarad.
Ugyanakkor komoly következménnyel jár, ha nem születik gyerek az első 5 évben:
- Az addig kapott kamattámogatást vissza kell fizetni, mégpedig egy összegben. Ez a 2019-es igénylések esetén 1,5-2 millió forint költséget jelenthet.
- Megszűnik a kamatmentesség, a hitelt piaci kamattal kell tovább fizetni. Ez a mai kamatkörnyezet alapján azt jelentené, hogy a havi törlesztőrészlet 46 ezer forintról közel 100 ezer forintra emelkedne.
Eddigi ismereteink szerint a 2019-es igénylők mintegy negyedénél még nem született baba, ha pedig ez így marad, akkor náluk komoly kiadásnövekedés várható.
Az érintettek közül többen azt kérdezték a Bankmonitor szakértőitől, hogy milyen feltételekkel lehetne a babavárót az 5. év lejáratakor teljes egészében visszafizetni. Ezzel ugyanis kivédhető lehet a kamatemelkedés, azaz a későbbi törlesztőrészletek növekedése.
Bármikor díjmentesen előtörleszthető a babaváró hitel
Természetesen a babaváró hitelnél – mint minden más kölcsönnél – is lehetőség van az adósság lejárat előtti végtörlesztésére, mint ahogy a részbeni előtörlesztés is kivitelezhető. Ráadásul a jogszabály alapján az előtörlesztésért – legyen szó teljesről, vagy részbeni visszafizetésről – a bankok nem számolhatnak fel díjat.
Egy normál lakáshitel esetében a bankok rendszerint az előtörlesztett összeg 1,5-2,5 százalékának megfelelő díjat számolnak fel. Ez alapján egy 7,5 millió forint összegű előtörlesztés 112 500 – 187 500 forint kiadással járna.
Miért pont 7,5 millió forinttal számoltunk? Azért, mert ha valaki 2019-ben 10 millió forintot babavárót vett fel 20 éves futamidőre, akkor neki az 5. év lejáratakor 7,5 millió forint lesz a fennálló tartozása. Vagyis ekkora összeget kell pluszban előteremtenie ahhoz, hogy a hitel lezárásra kerüljön. Ezzel a magasabb kamat „megelőzhető”, ugyanakkor a kamattámogatás visszafizetése alól nem jelent mentességet. Vagyis a 7,5 millió forinton felül a 1,5-2 millió forint kamattámogatást is rendeznie kellene az állam felé.
De mi történik akkor, ha az 5 év lejárata előtt fizetjük vissza teljes egészében a tartozásunkat, elkerülhető ezzel a kamattámogatás visszafizetése? Ez a kiskapu sajnos nem járható. Amennyiben ugyanis a futamidő első 5 évében, még a gyermek megszületése előtt az eredeti kölcsönösszeg legalább felét visszafizetjük, akkor az azon összegre addig kapott kamattámogatást is ki kell fizetnünk az előtörlesztéssel egy időben az állam felé.
(Ha utólag, de még az 5. év lejárta előtt megszületik a gyermek, akkor ezt a kamattámogatást később visszakérhetjük az államtól, vagyis a jogszabály szerinti teljesítés esetén a visszafizetett kamattámogatást újra megkaphatjuk.)
Ugyanakkor arról nem szabad megfeledkezni, hogy a hitel teljes, vagy részbeni előtörlesztése azt eredményezi, hogy a visszafizetendő kamattámogatás kisebb lesz. Ez érthető, hiszen így kisebb tőkére, vagy éppen rövidebb ideig kap a bank az államtól kamattámogatást. Emiatt tényleg érdemes elgondolkodnia az előtörlesztésen azoknak, akik már előre tudják, hogy az 5. év végéig nem születik gyermekük. De a kamattámogatás visszafizetését ezzel a lépéssel nem kerülhetik el.
(x)
Közeledik az igazság pillanata: eldőlhet, milyen éved lesz a tőzsdén
Kezdődik a kritikus jegybanki konferencia.
Bejelentette Kijev legszorosabb szövetségese: biztosan nem küldenek katonákat Ukrajnába
Más módon szívesen támogatják a békemissziót.
1,7 millió katonát vesztett Ukrajna? Kijev is megszólalt a hihetetlenül magas számokról
Ukrajna álláspontja szerint ez totálisan légből kapott dezinformáció.
Megérkezett a jó hír, amire a legtöbb magyar ember várt
Azok viszont rosszul járhatnak, akik a hétre terveztek belföldi nyaralást.
Európa lenne az élharcos? Kína megmutatta, hogyan néz ki az igazi forradalom
Az ázsiai óriás egy hónap alatt lenyomta az EU-t.
Trump a saját maga falklandi háborúját vívja a vámpolitikája terén?
Nagy a hasonlóság Thatcher 1982-es és az USA elnökének mostani fellépése között.
Minierdők a város szívében
A Mijavaki-módszerrel telepített minierdők kis területen is hatékonyan növelik a biodiverzitást és mérséklik a városi hőszigethatást.
Merre mozdulhat az arany ára?
Az arany árfolyamát azonban nem csupán a monetáris politika alakítja. A világpolitikai kockázatok, az ellátási láncok geopolitikai átrendeződése és az inflációs bizonytalanság mind hozzáj
SPB: Alacsony kereslet és növekvő költségek veszélyeztethetik az amerikai vállalatok nyereségességét
Emelkedésnek indult a román CPI az energia ársapkák kivezetésének köszönhetően. A piac összességében pozitívan reagált a költségvetés rendbetételére irányuló kormányzati erőfeszít
Mi a baj dollárral?
Cudar év van eddig a dollár mögött: a világ első számú devizája nagyon gyengült Donald Trump protekcionalista politikája mellett. De mi várhat még a zöldhasúra,... The post Mi a baj dollárr

Ingatlanvásárlás 3%-os hitellel - érdemes alaposan átgondolni
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Ingatlanvásárlás 3%-os hitellel - érdemes alaposan átgondolni Mindenki jól jár a 3%-os hitellel? - Nem biztos. Sokan úgy gondolják, hogy a 3%-os kamat
Az AI gazdasági ára: Mibe kerül a terminátor-forgatókönyv elkerülése?
Amióta a szakértőkön kívüli világ is AI-lázban ég, a félelmek gyakran nagyobb sajtót kapnak, mint a technológiával járó előnyök. Vendégszerzőnk kutatások alapján vizsgálja meg, hogyan

Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

Otthon Start Program - Büntetési szabályok
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Otthon Start Program - Büntetési szabályok A 3%-os kamattámogatott Otthon Start Hitel óriási segítség lehet az ingatlanvásárlás előtt állóknak, a

A 2025-ös FIDE Iskolák Világbajnoksága és a Smart Moves Summit az Egyesült Államokban ért véget (x)
Magyarország csapata az 55 versenyző közül a 23. helyet szerezte meg
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.
Trump találkozói közelebb hozták a békét?
Milyen garanciák lehetnek kielégítőek Zelenszkijnek és Putyinnak egyaránt?
A magyar milliomosok titkai: így lehetsz te is tagja a klubnak
Ismét elkészült a Portfolio Prémium Banki Felmérése.
Döbbenetes új csúcsokon a világ tőzsdéi – Mi jöhet most?
Meddig tarthat a lendület?
