"Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon" - Egy uniós projekt keretei
Ez tehát azt jelenti, hogy bár több tízezer fejlesztés valósul meg projekttáblákkal együtt a mintegy 8000 milliárd forintnyi strukturális és beruházási forrásból, a magyaroknak csak szűk többsége tud megnevezni a szűk környezetében részben EU-finanszírozású projektet. Az Európai Bizottság által kiírt pályázat az uniós kohéziós politika láthatóságát, a lakossági tudatosság erősítését célozza meg és a Portfolio.hu által kidolgozott, az Uniós Forrás rovat 5 mellékletének cikkein keresztül megvalósított munkaprogram éppen ezt célozza meg az alábbi stratégia segítségével:
- a magyarországi kohéziós fejlesztések széles tárházáról készít, illetve közöl objektív, informatív összefoglalókat rendszerint a nyertesek megnevezésével, a különböző projekt közleményeket pedig térítésmentesen közzéteszi az Uniós Források rovat Projektek mellékletében az uniosporjekt@portfolio.hu címre küldött anyagok segítségével
- az aktuálisan kiírt, módosított pályázati felhívások segítségével bemutatjuk az adott kiírás célját, azaz azt, hogy az adott kohéziós forrás milyen magyarországi adottság, kihívás kezeléséhez járul hozzá
- bemutatjuk mind a 7 magyarországi NUTS2 régió legnagyobb uniós finanszírozási fejlesztéseit, illetve a Modern Városok Program keretében az egyes vidéki nagyvárosokban megvalósuló legnagyobb uniós projekteket
- folyamatosan nyomon követjük a Brexit folyamatát, hiszen az akár a 2014-2020-as uniós költségvetésre is kihathat, a 2021-2027-es büdzsé méretében pedig mindenképpen és ezáltal informatív, lényegre törő összefoglalókban mutatjuk be azt, hogy mire számíthat Magyarország, illetve a különböző területek érdekeltjei a következő uniós ciklus forrásai terén
- az objektivitást célul tűző anyagok mellett szívesen vesszük a szakmai véleményeket, külső elemző írásokat, összefoglalókat, illetve a kohéziós politika magyarországi hatásait akár kritikusan bemutató vélemény cikkeket, ezáltal nyilvános szakmai vitát is generálunk a magyar gazdasági növekedés egyik fontos hajtóereje kapcsán.
A fent vázolt stratégiai célok és munkaprogram megvalósításában az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal, illetve tartalmi téren maximális függetlenséget biztosít a Portfolio számára, a megszülető cikkek tartalmába semmilyen módon nem szól bele, nem ad iránymutatásokat. A cikkek tartalma tehát a munkaprogramot megvalósító szakmai stáb szakértelmén és objektív hírfeldolgozásán alapul, amelyért szakmai felelősséget a Projekt vezető koordinátora, az Uniós Források rovat 15 éves elemzői és újságírói tapasztalattal rendelkező vezetője vállal. A vezető koordinátor objektív munkavégzésének kereteit a Portfolio menedzsmentje biztosítja.
A munkaprogram maximális hatásának elérése érdekében a Portfolio-t kiadó Net Média Zrt. a projektben rejlő szinergiák teljes körű kiaknázására törekszik a számára elérhető minden kommunikációs csatornán keresztül.
Címlapkép forrása: Michele Spatari/NurPhoto via Getty Images

Gigantikus üzlet szivárgott ki Amerikából: eladták a Los Angeles Lakerst
A csapat értéke 10 milliárd dollár lehet.
Legyél a Portfolio podcast rovatának új vezetője!
Ha szeretnél a magyar gazdasági közbeszédre valódi hatással lenni, itt a lehetőség!
Bármelyik pillanatban háborúba léphet Amerika, döntött a Fed - Mi történt a piacokon?
Aggódva figyelnek a befeketők.
Irán nem hajlandó kapitulálni, Amerika bármikor beszállhat a háborúba - Szerdai híreink az Irán-Izrael háborúról percről percre
Cikkünk folyamatosan frissül az iráni-izraeli háború legfontosabb híreivel.
Trump: Izrael jól halad, még nem hoztam meg a végső döntést
Teherán már közel járt az atomfegyverhez.
Afrikában terjeszkedik a Hilton és a Marriott, nagyot robbanhat a kontinens turizmusa
Egyre több új országban jelennek meg a szállodaláncok.
Nem változtatott a kamatokon a Fed, de nagyon pesszimista lett
Lassabb növekedés, magasabb infláció - na vajon mitől?
Gondolkodik-e az AI, vagy csak úgy tesz?
A nagy nyelvi modellek jól el tudják játszani, hogy értik, amit mondanak. De ha tényleg értenék, az lenne az igazi lépés a valódi intelligencia felé. Csakhogy ezen még sokat kell dolgozni. The
Komplex bér-, munkaügyi és HR audit
A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg
"Fotózza le és küldje be!" - Ne, inkább ne tegye!
Nagy felháborodást váltott ki a Metropol c. ingyenes lap felhívása, amely arra buzdította olvasóit, hogy a \"Fotózza le és küldje be!\" rovathoz készítsenek és küldjenek a lapnak lehetőség
Euróbevezetés: A nemzeti intézményrendszer arbitrázsa
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demagóg politikát, de az ország szuverenitásának csorbítása jelentős politikai kockázat. Bul
Fordul a széljárás: felgyorsul a Demján Sándor Program támogatásainak kiosztása
A hazai kis- és középvállalkozásokat célzó Demján Sándor Program (DSP) jelentős fordulóponthoz érkezett: a korábbi, kivárásra épülő ütemezés helyett a kormányzat most az azonnali kifiz
Legyünk optimisták!
A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ jobb hely, mint azt gondoljuk. Köszönöm Seres Lászlónak a közlést.
Terjed az e-autózás, csak bírjuk energiával
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékesítési számuk, de Kínában már közel minden második eladott autó elektromos volt....
Régen minden hosszabb volt
\"Ne untass, irány a refrén!\" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt tudunk, összeborulva óbégatni. A...
The post Régen minden hosszabb volt ap

Digitális ugrás a csomagolástechnikában: új dimenziót nyit a Dunapack (x)
Új korszak az innovációban – 2025-től tanúsítható az ISO 56001 szabvány szerinti működés (x)

- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Egyetlen dolgon áll vagy bukik Irán túlélése, éppen emiatt bombázza őket Izrael
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Vészjelzés érkezett: nincs jövőképe a magyar cégeknek
Baj van a hitelezéssel.
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Csökkenhetnek a gyógyszerárak, de mi lesz a patikákkal?
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.