Már 300 milliárdos EU-támogatást kapott 2014 óta a magyar élelmiszeripar
Elmondása szerint az agrárexport aránya a teljes nemzetgazdasági exporton belül 2018-ban 8,3 százalék volt és az agrárgazdaság közel 2,9 milliárd euróval járult hozzá a nemzetgazdaság majdnem 5,6 milliárd eurós többletéhez. 2010 és 2018 között az export 49 százalékkal, az import 57 százalékkal, így az egyenleg 35 százalékkal növekedett. Rámutatott ara, hogy az agrár-környezetvédelmi területen jelenleg 13 állomáshelyen lát el feladatot agrár- és környezetügyi szakdiplomata, az exportnövekedés és a mezőgazdasági-környezetügyi kapcsolatok döntő része az agrárattasé hálózatnak köszönhető.
Jelezte azt is, hogy az élelmiszeriparban nyilvántartott közel 5 ezer vállalkozásból nagyjából ezer végez exporttevékenységet. Az exportáló vállalatok által realizált árbevétel, már megközelítette az 1.300 milliárd forintot. Az élelmiszeripar árbevételének jelenleg több mint 30 százaléka származik exportból és az arány fokozatosan nő.
A legtöbb exportárbevétel a húsiparban, az állateledel-gyártásban és a zöldség-gyümölcs feldolgozásban jelentkezik
- mondta.Az agrártárca vezetője felhívta a figyelmet arra, hogyMagyarország a világ legszigorúbb, az EU által kialakított állat- és növényegészségügyi előírásait követi és alkalmazza. Elmondta, hogy a kivitelben megjelenő magyar élelmiszergazdasági termékek betegségektől mentesek és kiváló minőségűek. Aláhúzta, hogy Magyarország csak olyan export- és importtevékenységet támogat, amely figyelembe veszi hazánk mezőgazdaságának érzékenységét és hozzájárul az állat- és növényegészségügyi előírások betartatásához.
A miniszter kiemelte, Magyarország egyik fő gazdasági potenciálja az agráriumban és az élelmiszeriparban van. Jelezte, hogy hazánk továbbra is nyitott azokra az értékteremtő beruházásokra, amelyek előre viszik a mezőgazdaságot, és segítik a vidék versenyképessé válását.

Elismerte az ukrán főparancsnok: igazak a frontról érkező hírek – Jelentősen romlott a helyzet
Hatalmas offenzívába kezdtek az oroszok Zaporizzsjában.
Kimondta a neves pénzember: jön az AI-forradalom – Így készíti fel gyerekeit az új világra
Ezek remek tanácsok lehetnek - főleg pályakezdőknek.
Hétszeresére ugrott a Graphisoft Park profitja - Mutatjuk, mi áll a háttérben
Megemelte várakozásait a menedzsment.
Sokkoló videó jött az orosz hadseregről: totális leépülés látszik - Ezt már Moszkva sem hagyta szó nélkül
Megjött a magyarázat a Mad Max hangulatát idéző konvojra.
Fegyveres ámokfutót tombolt Pesten – Három autót rabolt el, egy idős ember is veszélybe került
Vélhetően valamilyen szer hatása alatt állt.
100 000 forint ingyen? Black Friday és személyi kölcsön: Íme a CIB bomba ajánlata
2025 novemberében bomba ajánlattal érkezett a CIB Bank: 100 000 forint jóváírást kaphatnak azok, akik november 30-ig Előrelépő Személyi Kölcsönt igényelnek, és megfelelnek a promóció felt
Trump és a Big Pharma - HOLD Minutes
A HOLD Minutes e heti részében Ifkovics Ábrahám részvényelemző beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Facebook-posztjánál mondd el a véleményed, hogy tetszik-e a Minutes, és... The post Trump és a
Dolgozói részvényprogram: valódi tulajdonrészt a fizetés mellé?
A tehetségek megtartása ma már nem csak a fizetés mértékéről szól. A versenyképes bérezés és a béren kívüli juttatások mellett egyre több vállalat alkalmaz dolgozói részvényprogr
El a kezekkel a személyes adatoktól! - 10 pontban a tiszás "adat-ügyről"
Az elmúlt héten több körben is óriási hullámokat vert a Tisza applikációját érintő "adat-ügy". Kezdődött az adatok "kiszivárgásáról" szóló hírekkel, illetve az arról indult vitá
Kína markában a kritikus nyersanyagok
Lezárult az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások első felvonása, de az eredmény valós kiértékeléséről vajmi kevés szó esik. Pedig igazán figyelemreméltó, hogy a Trump által főellens
Balásy Zsolt: Több tiszteletet a vállalkozóknak, Károly!
"Ha nagy vagyont látsz, nézd meg alaposan, és fizetetlen munkát, verejtéket és vért fogsz találni" - ha a pontos szavak nem is, de e szellemiség... The post Balásy Zsolt: Több tiszteletet a v
Federal Agricultural Mortgage Corporation (AGM) - elemzés
Még az októberi Top10-es listámon szerepelt, de akkor nem néztem meg, azóta viszont rápillantottam a grafikonjára, és megtetszett. Egy gyors elemzést megér.CégismertetőA Wikipediáról másolom
Indul a Demján Sándor 1+1 Program 2. üteme
A hazai kkv-k beruházásait célzó Demján Sándor 1+1 Program új szakasza elindult. A 2. ütem kifejezetten vidéki vállalkozások eszközfejlesztéseit támogatja vissza nem térítendő forrással,
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért áraszt el minket az illegális dohány?
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.
Mit értek el pontosan Orbánék Trumpnál? Elemzőket kérdeztünk a részletekről
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.
Mikor érdemes betárazni a magyar csúcsrészvényekből? Jelentett az OTP és a Mol
Sok mindent elárulnak a negyedéves adatok.


