Az utolsó pillanatban egyeztek meg az EU-tagországok
Uniós források

Az utolsó pillanatban egyeztek meg az EU-tagországok

MTI
Megállapodásra jutottak az Európai Unió következő évi, azaz 2020-as éves költségvetéséről a tagországok kormányait tömörítő tanács és az Európai Parlament (EP) küldöttei - jelentették be hétfő este Brüsszelben.

A kompromisszumos megoldás értelmében az EU a jövő évben 168,7 milliárd euró erejéig vállalhat pénzügyi kötelezettségeket, a tárgyévi tényleges kifizetések összege pedig 153,6 milliárd euró lehet. Az Európai Bizottság eredeti tervezete 168,3 milliárd euró kötelezettségvállalást és 153,6 milliárd euró tényleges kifizetést irányzott elő.

Végeredményben mindkét társjogalkotó szerv engedni kényszerült, ugyanis a bőkezűbb kiadási keretet támogató parlament 171, illetve 159,1 milliárd eurót szeretett volna elérni, a hangsúlyt a takarékosságra helyező tanács viszont 166,8 és 153,1 milliárd eurót.

Monika Hohlmeier, az EP főtárgyalója elsősorban azt emelte ki, hogy sikerült félmilliárd euróval növelni a klímavédelemre szánt forrásokat, valamint több pénz fog jutni a digitalizáció, illetve a fiatalokat célzó különböző programok, például az Erasmus+ és a DiscoverEU finanszírozására. Az előzetes megállapodást még hivatalosan is meg kell erősítenie a két intézménynek, amire akár már jövő héten sor kerülhet.

Hétfőn éjfélkor járt le az egyeztetések határideje: amennyiben addig még nem sikerült volna megállapodásra jutni, akkor az Európai Bizottságnak új költségvetési javaslatot kellett volna benyújtania.

Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
Ricardo

Milton Friedman és az MMT

Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i

Holdblog

Az egykulcsos szja kelet-európai szokás

A legtöbb európai ország progresszív adórendszert üzemeltet: a fizetendő személyi jövedelemadó arányos a keresettel. A grafikonon a legmagasabb személyi jövedelemadó-kulcsok és a kiegészít

Grandio Blog

A kötvénypiac csendes forradalma

Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Sikerklub hazai kkv-nak

Sikerklub hazai kkv-nak

2025. szeptember 16.

Követeléskezelési trendek 2025

2025. szeptember 16.

REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum

2025. szeptember 17.

Portfolio Future of Finance 2025

2025. szeptember 18.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

Ez is érdekelhet