Áll a bál Brüsszelben, az uniós támogatások sorsa a tét
Uniós források

Áll a bál Brüsszelben, az uniós támogatások sorsa a tét

Portfolio
Raffaele Fitto, az új uniós kohéziós biztos, még el sem kezdte a munkáját, de máris szembesül a helyi vezetők és az Európai Bizottság közötti hatalmi harccal. A tét óriási: a következő hétéves költségvetésben évi 392 milliárd euró sorsa dől el.

Az új Európai Bizottság hivatalba lépésével az olasz kormány által delegált Raffaele Fitto az egyik legbefolyásosabb döntéshozóvá válhat Brüsszelben, hiszen ő felel majd a kohéziós alapok elosztásáért, amelyeket az uniós régiók közötti egyenlőtlenségek csökkentésére szánnak.

Ugyanakkor a pénzek elosztása körüli viták már most is erősödnek: Ursula von der Leyen elképzelése szerint az időszak 1200 milliárd eurónyi támogatásait gazdasági reformokhoz kötnék, nem pedig a korábban elfogadott kritériumokhoz. Ez a javaslat komoly ellenállásba ütközött a régiók részéről.

A magyar gazdasági kilátásokról, a forintárfolyam várható alakulásáról, a befektetési lehetőségekről lesz szó decemberi eseményünkön, ahol a szakértők Donald Trump visszatérésének lehetséges gazdasági hatásait ismertetik majd.

A magyar elnökség egy belső feljegyzésében arra figyelmeztetett, hogy a kritériumok átalakítása „központosítottabb irányítást” eredményezne az EU alapjainak kezelésében – írja a Politico. Ez a régiók félelmét váltotta ki, miszerint a források feletti kontroll egyre inkább a nemzeti kormányok és az Európai Bizottság kezébe kerülhet.

Németország, Írország, Lengyelország, Románia és Szlovénia hasonló aggályokat fogalmazott meg egy külön dokumentumban, amelyet az EU-ügyekért felelős miniszterek találkozója előtt nyújtottak be.

A vita középpontjában az áll, hogy az új szabályok mennyiben korlátozhatják a régiók önállóságát a kohéziós források felhasználásában. Miközben a Bizottság a hatékonyság növelését és az uniós reformok ösztönzését szorgalmazza, a régiók attól tartanak, hogy elveszítik a hozzáférést a számukra létfontosságú támogatásokhoz.

Fitto első feladata az lesz, hogy megtalálja az egyensúlyt a Bizottság reformtörekvései és a régiók jogos igényei között, a következő hétéves költségvetésben pedig év 392 milliárd euró sorsa dől el.

Címlapkép forrása: European Union 2024/EP

Az Európai Unió finanszírozásával. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Bizottság hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az Európai Bizottság nem vonható felelősségre miattuk.
RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Ricardo

Milton Friedman és az MMT

Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

Sikerklub hazai kkv-nak

Sikerklub hazai kkv-nak

2025. szeptember 16.

Követeléskezelési trendek 2025

2025. szeptember 16.

REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum

2025. szeptember 17.

Portfolio Future of Finance 2025

2025. szeptember 18.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet