A 24.hu cikke szerint Varga Zs. András, a Kúria elnöke megkerüli az uniós pénzek lehívása érdekében elfogadott 2023-as igazságügyi reform egyik kulcselemét: a kollégiumvezetők függetlenségének megerősítését. A törvény értelmében a Kúria bírái titkos szavazással dönthetnének a kollégiumvezetői pályázatokról,
ám a lap szerint Varga nem írt ki ilyeneket, ehelyett saját elnökhelyetteseit bízta meg a feladatokkal.
Bár a törvény lehetővé teszi, hogy az elnökhelyettesek ideiglenesen ellássák e szerepet, a Magyar Helsinki Bizottság szerint ez legfeljebb átmeneti megoldás lehetne. A kollégiumvezetők autonóm szereplők, akik szakmai kontrollt gyakorolnak, míg az elnökhelyettesek a Kúria elnökének igazgatási emberei. A helyzet így aláássa a reform célját: a bírói függetlenség megerősítését.
A 2023-as reformnak köszönhetően Magyarország hozzájutott 12 milliárd eurónyi uniós forráshoz, de a Kúria jelenlegi gyakorlata megkérdőjelezi a feltételek tartós teljesítését.
Varga hivatala a pályáztatás elmaradására azt közölte: „hosszas megfontolás után” döntöttek a törvényes, de kényelmesebb megoldás mellett. A felvetést politikai támadásként értelmezték, de nem részletezték, milyen támadásokra utalnak.
A 24.hu emlékeztet: korábban Varga felmentett egy kúriai tanácselnököt, aki később pert nyert ellene, emellett kritika érte a Kúria számára biztosított kiemelt illetményemelést is. A kollégiumok nemcsak szakmai fórumként, hanem az ügyelosztás és bírói értékelés terén is fontos kontrollszerepet játszanak – épp ezt a kontrollt lehetetleníti el a jelenlegi gyakorlat.
Az ügyben hamar új fejlemények lehetnek, amelyek érinthetik a magyar uniós forrásokat is:
Michael McGrath, az Európai Bizottság jogállamiságért felelős biztosa hétfőn Budapesten tárgyalt Bóka János EU-ügyi miniszterrel és Varga Zs. Andrással, a Kúria elnökével, találkozóin pedig minden alkalommal hangsúlyozta a bírói függetlenség fontosságát.
A legfelsőbb bíróság vezetőjével folytatott tanácskozás után az X-en arról írt, hogy:
„Örömmel találkoztam és folytattam eszmecserét Varga Andrással, a Legfelsőbb Bíróság elnökével a magyar igazságszolgáltatásról, többek között: a bírák függetlenségéről, a véleménynyilvánítás szabadságáról és az uniós jog elsőbbségéről.
I was pleased to meet and exchange with the President of the Supreme Court of Hungary, András Varga, on the Hungarian justice system, including: the independence of judges their freedom of expression & the primacy of EU law. pic.twitter.com/TTVxNF6RS3
— Michael (McGrath) March 24, 2025
A Tuzson Bence igazságügyi miniszterrel tartott egyeztetése után pedig arról írt, hogy a Kúria ügyelosztási rendjéről, valamint a bírói fizetések kérdéséről is beszéltek. Ezekben az ügyekben a kormány tavaly terjesztett elő egy reformot, amelynek lényege az volt, hogy a bírói fizetéseket csak ennek fejében emelték meg, ha az Országos Bírói Tanács elfogadja azt.
McGrath a látogatása előtt arról beszélt, hogy a jogállamiság intézményei, köztük az igazságszolgáltatás, a civil szervezetek és a média képviselői kulcsszerepet töltenek be a társadalomban. A biztos bírálta a szuverenitásvédelmi törvényt, amelyet több ponton uniós jogsértőnek tart, különösen a Szuverenitásvédelmi Hivatal túlzott jogkörei miatt. A biztos emellett jelezte:
a befagyasztott uniós források teljes felszabadításához Magyarországnak további reformokat kell végrehajtania, különös tekintettel az összeférhetetlenségi szabályok és a korrupcióellenes keretrendszer megerősítésére.
Címlapkép: Michael McGrath. A fotó forrása: EU/Christophe Licoppe.
Zelenszkij: Putyin sorsfordító döntés előtt áll, hamarosan lépnie kell
Ukrajna folyamatosan mérlegeli a lehetőségeket.
Már lehet pályázni a CFO of the year díjra – Légy Te az év pénzügyi-gazdasági vezetője!
A Portfolio szeptember 23-ai Future of Finance 2026 konferenciáján derül ki a győztes neve.
Megszólalt Magyar Péter: jogi aggályokat vet fel Szijjártó Péter új munkája
Morális kérdések is felmerülnek.
Kiszivárgott: befolyásos muzulmán vezetők hangolják Trumpot Netanjahu ellen
Nem véletlen a rengeteg kritika.
Vészharangot kongatnak a magyar állattenyésztők: elfogyott minden remény?
Egy gazdálkodó példája.
Putyin egyik legfontosabb embere felfedte, valójában mi a Nyugat célja Ukrajnával
Részletesen elemezte a helyzetet.
Szétverik az amerikai chipgyártókat – Össztűz zúdult a tőzsde sztárjaira
Néhány sztárpapír több mint 10%-os mínuszt mutat.
Connectax VAT Manager eÁFA M2M
Az eÁFA M2M átállás kapcsán sok vállalatnál elsőként az IT-fejlesztés kérdése merül fel: hogyan készül majd el az XML, hogyan kapcsolódik a rendszer a NAV-hoz, ki fogja értelmezni a vissza
Csak egy megyeszékhelyen elég az átlagbér, hogy házat vegyél
Egy átlagos keresetből már gyakorlatilag elérhetetlenné vált egy átlagos méretű családi ház megvásárlása a magyar megyeszékhelyeken. A Bankmonitor számítása alapján a vizsgált 19 nagyv
Euróbevezetés és vagyonkezelés: hogyan változhatnak meg a magyar befektetési döntések?
A Klasszis Média Braun Mártonnal és Rigó Gáborral beszélgetett a vagyonkezelési portfóliók felépítéséről, a magyar eszközök kilátásairól és az euróbevezetés befektetési hatásairól.
Több orvos jut egy lakosra Magyarországon, a régió mégis elhúzott mellettünk
A magyar egészségügyről szóló vitákban gyakran halljuk, hogy kevés az orvos. A statisztika ennél árnyaltabb képet mutat: húsz év alatt valóban nőtt az orvosok száma,... The post Több orvos
Szalvéta vs. Excel - Warren Buffett sem számolgatott
A pénzügyi modellek csak annyira jók, amennyire a mögéjük tett feltételezések. A valódi versenyelőny nem a képletekben, hanem a vállalatok mély megértésében rejlik, éppen ezért... The pos
Mit üzen a Fed legutóbbi jegyzőkönyve, és mit jelenthet ez Magyarország számára?
Az Index a Fed legutóbbi jegyzőkönyvének fő üzeneteiről, valamint annak a magyar gazdaságra, a forintra és az MNB kamatpályájára gyakorolt hatásairól kérdezte Regős Gábort. The post Mit ü
Az emberi tudás hiedelmeken alapul - Csányi Vilmos és Szabó László a gazdaságról - 2. rész
Csányi Vilmos Széchenyi-díjas magyar biológus, biokémikus, etológus és Szabó László, a HOLD alapítója a gazdaságról. 2. rész. Az első részt itt tudod meghallgatni: Borzalom, hogy... The po
Accenture plc - elemzés
A júliusi Top 10 első helyezettje. Minél többet nézem, annál jobban tetszik.CégismertetőAz Accenture (ACN) 1989-ben alakult, a székhelye Dublinban, Írországban található. Fő tevékenysége az
Órákon belül elbúcsúzhatunk kedvenc állampapírjainktól − Meddig folytatódhat a kamatvágás?
Kérdés, hogy megéri-e még ezek után az államnak hitelezni.
Mutatunk egy magyar részvényt, amire érdemes lehet odafigyelni
Bárány Kristóffal, a Shopper Park Plus igazgatóságának elnökével beszélgettünk.
A 15 éves lemaradás a magyar szélenergia legnagyobb előnye?
Újra terítéken a hazai megújuló energiaforrások diverzifikációja.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!


