Brexit: ez nem vicc, ebből tényleg megállapodás nélküli kizuhanás lesz
Ezért az EU arra vár, hogy vagy megbukik Boris Johnson kormányfőként (a brit parlament állítja meg), vagy a brit tárgyalási keretek változnak meg.
Utóbbinak egyelőre nincsenek jelei és az augusztus végi franciaországi G7-ülésig, amelyen Johnson mellett a német és francia vezetők is ott lesznek, várhatóan nem is történik változás. Így tehát 3 hétig még jó eséllyel folytatódik az üzengetés és a (kölcsönös) beijesztési kísérletek.Az Európai Bizottság hétfő déli brüsszeli sajtótájékoztatóján Mina Andreeva szóvivő sokadszorra is világossá tette, hogy az EU álláspontja nem változik, és nem fogja újratárgyalni a kilépési megállapodást, így tehát továbbra is arra készül, hogy megállapodás nélkül esik ki az Egyesült Királyság az EU-ból (no-deal Brexit).
Eztán kedd reggel két brit lap egybehangzó tudósítása is arról szólt, hogy brüsszeli értesüléseik szerint az EU tényleg azzal számol, hogy no-deal Brexitre kerül sor, pontosabban úgy látják, hogy a brit kormány "első számú forgatókönyve" az, hogy no-deal Brexit lesz. Az MTI tudósítása szerint a The Guardian és a The Daily Telegraph ezt azokra az értesülésekre alapozta, amelyek egy múlt vasárnapi háttéregyeztetés alapján rajzolódtak ki. Az eseményen az EU-tárgyalók, Stephen Barclay brit Brexit-miniszter és David Frost, a brit kormányfő európai ügyekkel foglalkozó képviselője vett részt.
Egyértelmű volt, hogy a briteknek nincs más céljuk. Nem akarnak tárgyalni, ahhoz szükség lenne tervre
- idézték a magas rangú uniós diplomatát a brit lapok, azaz az EU meglátása szerint a brit kormány tényleg a no-deal Brexit felé viszi a folyamatot, mert valójában életképes terve sincs, így nem is tud miről tárgyalni. A brit kormány szóvivője cáfolta, hogy Johnson tényleg nem akarna tárgyalni, mindenesetre a brit lapok forrása szerint a vasárnapi esemény után az európai uniós Brexit-tárgyalók arról tájékoztatták az uniós diplomatákat, hogy jelenleg nincs alapja a "tartalmas tárgyalásoknak", és az egyeztetések visszajutottak a három évvel ezelőtti állapotukba.
nincs új a nap alatt, az új brit kormányfő persze megpróbálkozhat a no-deal Brexit felé terelni a folyamatot, de a brit parlament várhatóan úgyis megbuktatja, igaz ha ezzel együtt a brit parlament nem fogadja el a kilépési megállapodást, még akkor is no-deal Brexit lesz az egész históriából. A lap emiatt úgy összegez: az EU illetékesei egyre inkább meg vannak győződve arról, hogy az egész ügyből végül tényleg no-deal Brexit lesz, mert Johnson a saját túlélését köti ahhoz, hogy végig tudja csinálni a kilépést október 31-ig akár új megállapodással, akár anélkül.
Fél szemmel persze az EU-s vezetők és diplomaták arra is figyelnek, hogy mennyire stabil Johnson hátországa, hiszen a legutóbbi, múlt heti regionális választások eredményeként mindössze egyetlen fős a többsége a parlamentben, így nem is tekinti az EU erős hátterű tárgyalónak. Ráadásul a parlamentben esélyes, hogy egy bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatják még azelőtt, hogy a "szakadékba vezetné az országot", illetve a skót és északír kiválási szándékok is visszatarthatják Johnsont a no-deal forgatókönyv végigvitelétől.Skót függetlenségi törekvések A The Times című brit lap keddi száma által ismertetett felmérés szerint a skótok 52 százaléka szavazna igennel a függetlenné válásra egy esetleges népszavazáson, ami a legmagasabb arány 2016 júniusa, vagyis a brit európai uniós tagságról tartott népszavazás óta - foglalja össze az MTI. A megkérdezettek 47 százaléka támogatja, hogy Nicola Sturgeon skót miniszterelnök terveinek megfelelően két éven belül újabb referendumot tartsanak az ügyben, míg 45 százalékuk ellenezte ezt. A skót kormány május végén beterjesztette az edinburghi parlamentben a törvénycsomagot, amelynek célja az újabb skóciai függetlenségi népszavazás kiírásának jogszabályi előkészítése. A tervezet nem tartalmaz időpontot, Nicola Sturgeon miniszterelnök, a függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetője azonban többször is azt mondta, hogy még a következő skóciai parlamenti választások előtt, vagyis 2021-ig ismét népszavazást kell tartani a skót függetlenségről, ha Skóciát - ahol a túlnyomó többség az EU-ban maradásra voksolt - akarata ellenére kiléptetik az Európai Unióból. A politikus a The Guardian című brit lap múlt szerdai számában megjelent interjújában hozzátette, 2020 második felét tartaná megfelelő időpontnak. A referendum kiírásához a brit kormány hozzájárulása is szükséges, de London már korábban is jelezte, hogy nem fogja jóváhagyni az újabb skót függetlenségi népszavazást. Ezzel kapcsolatban a skót miniszterelnök az interjúban azt mondta, előbb fogadják el a törvénycsomagot a skóciai parlamentben, majd csak utána kezdenek egyeztetéseket a brit kormánnyal. Nicola Sturgeon újfent hevesen bírálta a Brexittel kapcsolatban az új brit kormányfőt. Boris Johnson szerinte "úgy beszél a Brexitről, különösen a brit európai uniós tagság megállapodás nélküli megszűnéséről, mintha ez a legnagyobb rendben lenne, és bárki, aki szerint nincs, az borúlátó". Mint mondta, kettejük múlt heti találkozóján ismét világossá tette álláspontját, miszerint a megállapodás nélküli Brexit katasztrofális lenne.
A veterán uniós diplomata a Politico-nak rámutatott arra is: egyszerűen nem látszik az "étvágy" német, vagy francia körökben arra, hogy bármilyen engedményt is adjanak Johnsonnak a kilépési megállapodás szövegében (a kereskedelmi kapcsolatokról és hosszú távú együttműködésről szóló politikai deklarációt persze hajlandók átírni, de az jogilag nem kikényszeríthető).Mindezek miatt a Politico felveti azt a brit kormány számára keserű, de elképzelhető kimenetelt: a leendő Európai Bizottsági elnök készségét mutathatja annak, hogy esetleg ad valamilyen engedményt a kilépési szövegben, de mivel csak november 1-től indul a mandátuma, ezért arra kéri a brit felet, hogy a nagyon egyértelműen beharangozott október 31-i kilépési dátumot újra halasszák el. Ezzel nyilván igencsak borsot törne Ursula von der Leyen Johnson orra alá és a brit közvélemény újra csak azt látná, hogy még a keményvonalas Johnson se tudta határidőre teljesíteni a Brexitet.
A font napok óta 2-2,5 éves mélyponton álldogál a dollárral és az euróval szemben, mivel a fentiek miatt a no-deal Brexit forgatókönyvének esélye jelentősen nőtt.




Háború és béke: kezdődnek az újabb orosz-amerikai tárgyalások
Nem törölték a Budapestre tervezett találkozót - mondta Dmitrijev.
Meglátogatta a frontot az orosz vezérikari főnök, nagy sikerekről beszélt
Valerij Geraszimov megnézte a katonákat.
Újabb magyar városban nyílhat McDonald's, megosztja a hír a lakosságot
A diákmunkásoknak biztosan jó lenne.
Olasz külügyminiszter: Nem telepítünk légvédelmi rendszert Ukrajnába
A béke pártján állnak, mint fogalmazott.
Sorra döntik a rekordokat a világ hedge fundjai, nagyon jó évük van
Szeptember végén 8464 fedezeti alapot tartottak nyilván.
Banki stressztesztek: nagy horderejű könnyítéseket jelentett be a Fed
Fellélegezhetnek a bankok, Biden embere viszont kritizálja a terveket.
Ezüstpénz rézből? - Római sztori a fiat valutákkal
Aurelianus császár nem értette jól a fiat valuták rendszerét: növelni akarta a pénz vásárlóerejét, ehelyett hiperinflációt okozott. Tanulságos közgazdasági sztori a Krisztus utáni III. sz
Falatnyi területről jön a globális GDP fele
Itt van ez a térkép, ami első ránézésre talán túlzó állításnak tűnik: a világ GDP-jének fele mindössze a Föld felszínének 3,6 százalékán termelődik. A pontos... The post Falatnyi ter
Személyes pénzügyek válságos helyzetben
A jelenlegi gazdasági berendezkedés gyakran kerül komolyabb válságba, amit az emberek is megéreznek. Ez nem újdonság, a világtörténelemben sokszor volt olyan körülmény, ami nehezebbé tette a
KIVA 2025 - Mi változott?
A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta
A vizes élőhelyek pusztulása több billió dolláros kárt okozhat
A halászatot, mezőgazdaságot és árvízvédelmet támogató vizes élőhelyek pusztulása súlyos gazdasági károkat okozhat világszerte, derül ki a Vizes élőhelyek egyezmén
Belefulladunk az ingyen puncsos tálba, pedig egyszer le kell jönni róla
Rossz ómen a pénzügyeidre nézve, ha pénzügyminisztered szemében könnyek gyűlnek. Nagyon nehéz ugyanis leszokni a költségvetési alkoholizmusról: kényelmetlen és politikailag öngyilkosság i
Az Otthon Start mellett a CSOK Plusz feltételeibe is belenyúlna a kormány
Egy éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján a CSOK Plusz két fontos részletébe is belenyúlna a kormány. Nem kell megijedni a változás inkább kedvező a támogatá
Lesotho - az afrikai ország, amely elesett a vámháborúban
Lesotho súlyos gazdasági és humanitárius válságba került az aszály és a textilipar visszaesése miatt.
Tűzeset Százhalombattán: mit fogunk ebből érezni?
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

