Elindult a nagy bölcsődefejlesztési program - Tízmilliárdos pályázat jelent meg
A kormány célja ezen fejlesztésekkel, hogy a lehető legközelebb biztosítson bölcsődei elhelyezést a dolgozni szándékozó kisgyermekes szülőknek, segítve ezzel a családokat és a fejlesztések helyi igényekhez való igazodását - közölte az államtitkár.
Rákossy Balázs hangsúlyozta: a bölcsődék férőhelyeinek növelése a kormány családbarát intézkedéseinek részeként közvetlenül hozzájárul ahhoz, hogy az édesanyák a jövőben még könnyebben egyeztethessék össze a gyermeknevelést a munkavállalással.
A Bölcsődei férőhelyek kialakítása, bővítése című, kilenc megye és nyolc megyei jogú város területét érintő két pályázat keretösszege közel 10,5 milliárd forint, amelyre az önkormányzatok mellett egyházi fenntartók, nemzetiségi önkormányzatok, civil szervezetek, közalapítványok és az önkormányzati többségi tulajdonban lévő vállalkozások pályázhatnak.
A pályázat a 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni elhelyezését támogatja, amelynek keretében új bölcsődei, mini bölcsődei intézmény, családi bölcsődei szolgáltatás létrehozása, valamint meglévő bölcsődei ellátási formák fejlesztése is támogatható, amennyiben az legalább egy csoportszobával, illetve egy új családi bölcsődével való férőhelybővítést is eredményez.Ezek a pályázatok is elemei a kormány mintegy százmilliárd forintos bölcsőde és óvoda fejlesztési programjának, amely fejlesztési források különböző pályázatokon keresztül érhetőek el.Az államtitkár rámutatott: a kormány döntése szerint még több támogatást és figyelmet kapnak a magyar családok, ehhez kapcsolódnak a 2019. április 25-től és 2019. május 2-től nyíló felhívások.
Jogszabályi kötelezettségek - vs. hiányosságok A TOP-1.4.1-19 Felhívás a gyermekjóléti alapellátások közül a bölcsődei ellátási formákhoz (bölcsőde, mini bölcsőde, családi bölcsőde) való hozzáférés javítását és a bölcsődei ellátási formák által nyújtott szolgáltatások minőségi fejlesztését segíti elő, ezáltal hozzájárulva a kisgyermeket nevelők munkavállalásának támogatásához, a családok segítéséhez, különösen a leghátrányosabb helyzetű térségekben lévő gyermekek minél korábbi életkorban történő megsegítéséhez. 2017. január 1-jétől hatályba lépett jogszabályi változások eredményeként minden olyan településen kötelező önkormányzati feladat a bölcsődei ellátást nyújtó intézmények, szolgáltatások valamely formájának biztosítása - önállóan, társulásban, vagy ellátási szerződés útján -, ahol a 3 év alatti gyermekek száma meghaladja a 40 főt, vagy legalább 5 kisgyermek tekintetében erre igény jelentkezik. 2017-ben 2610 olyan település volt Magyarországon, ahol nem volt helyben biztosított a bölcsődei ellátás, mely 70 ezer gyermeket érint (az érintett gyermekek 26%-a, mely 2,8%-kal több, mint az előző évi arány). A Felhívás a bölcsődei ellátásban mutatkozó területi egyenlőtlenségek mérséklését, valamint a települési önkormányzatok jogszabályból eredő kötelezettségük teljesítésének elősegítését hivatott szolgálni.
A bölcsődefejlesztések eredményeként csökken a számos településen jellemző bölcsődei kapacitáshiány. Ez segíti a kisgyermeket nevelő családok életét, illetve a települési önkormányzatok bölcsődei szolgáltatási kötelezettségének teljesítését. Emellett javul a felújított és újonnan épített intézmények költségvetési és környezeti fenntarthatósága - tette hozzá Rákossy Balázs. A támogatási kérelmeket a www.palyazat.gov.hu oldalon nyújthatják be a pályázók.Címlapkép forrása: MTI Fotó: Marjai János

Zelenszkij: közel a nagy döntés a befagyasztott orosz vagyonok felhasználásáról
A zárolt vagyonok legnagyobb része Belgiumban van.
Történelmi csúcstalálkozó: jövő héten találkozik az amerikai és a kínai elnök
Jön a nagy amerikai–kínai egyeztetés.
Egy lépéssel közelebb a Revolut, hogy újraindítsa kriptoszolgáltatását Magyarországon
Megérkezett a MiCA engedély.
Putyin: nagyon komoly lenne a válasz az Oroszország belsejére mért csapásokra
Az orosz elnök válaszolt Zelenszkij kijelentésére.
A vizes élőhelyek pusztulása több billió dolláros kárt okozhat
A halászatot, mezőgazdaságot és árvízvédelmet támogató vizes élőhelyek pusztulása súlyos gazdasági károkat okozhat világszerte, derül ki a Vizes élőhelyek egyezmén
KIVA 2025 - Mi változott?
A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta
Belefulladunk az ingyen puncsos tálba, pedig egyszer le kell jönni róla
Rossz ómen a pénzügyeidre nézve, ha pénzügyminisztered szemében könnyek gyűlnek. Nagyon nehéz ugyanis leszokni a költségvetési alkoholizmusról: kényelmetlen és politikailag öngyilkosság i
Az Otthon Start mellett a CSOK Plusz feltételeibe is belenyúlna a kormány
Egy éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján a CSOK Plusz két fontos részletébe is belenyúlna a kormány. Nem kell megijedni a változás inkább kedvező a támogatá
Lesotho - az afrikai ország, amely elesett a vámháborúban
Lesotho súlyos gazdasági és humanitárius válságba került az aszály és a textilipar visszaesése miatt.
Három évnyi vagyonteremtés története - A HOLD OVK teljesítménye
Három éve indult a HOLD Online Vagyonkezelés (OVK) szolgáltatása, nagyon szerencsés időpontban. A nyomott kezdeti részvényárak, a magas kötvényhozamok remek környezetet teremtettek az befektet
Innovációs verseny nélkül nagyban lehet gondolkodni
Azaz nagyvállalatoknak pályázat, ahol ha most gyorsan teljesítesz egy feltételt, akkor különös verseny nélkül tudsz maximum 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapni - wow
Robosztus gazdasági növekedés mellett működhet a 14. havi nyugdíj
A magyar kormány a 14. havi nyugdíj bevezetését is fontolgatja. A kijelentés azonnal beindította a találgatásokat, hiszen egy ilyen lépés nemcsak a nyugdíjasoknak jelentene pluszpénzt, hanem a
Tűzeset Százhalombattán: mit fogunk ebből érezni?
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

