Kiderült: később lehet pályázni a havi 40 ezres bölcsődei támogatásra
Amint múlt heti nagycikkünkben rámutattunk: a Magyar Államkincstár előzetes tájékoztatójában és az szerepelt és most is az van benne, hogy július 31-től nyílik meg a pályázat, igaz a szöveges összefoglaló arra is figyelmeztetett, hogy
A végleges feltételeket a Magyar Államkincstár a továbbadott támogatásokra irányadó jogi szabályozás és a fenti pályázati felhívás alapján közleménnyel kiadott pályázati kiírásban teszi közzé 2019. július végén, augusztus elején.
Az Államkincstár oldalán egyelőre nincs frissítés a két héttel ezelőtti szabályrendszerhez és előzetes tájékoztatóhoz képest, de amint levezettük: úgy lehet országos kihatású egy GINOP-pályázat, hogy "hozzácsaptak" egy magyar költségvetési keretet, a Nemzeti Foglalkoztatási Alap forrásait.
- A jogosultsági feltételek közé beemelték azt a (logikus) elvárást is, hogy csak annak folyósítható támogatás, "akinek a támogatási kérelem benyújtását megelőzően arra a gyermekre, akire tekintettel támogatási kérelmet nyújtott be, csecsemőgondozási díjat, gyermekgondozási díjat, gyermekgondozást segítő ellátást, vagy gyermeknevelési támogatást folyósítottak"
- A kommunikációs kampány ütemterve úgy módosult, hogy most már nem idén március végéig, hanem legkésőbb 2019. augusztus 15-ig kell teljesíteni az indító tájékoztatási kampányt, azaz az online megjelenéseket, tájékoztató kiadványokat, sajtómegjelenéseket. Ez arra utal, hogy a következő két hét során tényleg elindulhat maga a tájékoztató kampány és vele együtt a pályázat beadhatósága is megnyílik.
- Ugyanez az augusztus közepi dátum a határidő arra is, hogy a pályázattal kapcsolatos informatikai és kiszolgáló rendszer működjön, tehát tényleg rövidesen megnyílik a pályázat és legkésőbb szeptember 1-ig el is indul a támogatásra való jogosultság megállapítása.


Gigantikus gázüzletet köthet az Európai Unió az Egyesült Államokkal
Több évtizedes LNG-megállapodások jöhetnek.
Globális leépítést jelentett be az egyik sztárgyógyszer gyártója
9000 munkahely megszüntetését tervezik.
Átlépték a határt az orosz drónok, NATO-tagállamnak kellett lelőnie őket
Ukrán füles alapján indultak meg a vadászégpek.
Ijesztő számok: egy újabb energiaválság térdre kényszerítené Magyarországot
Hazánk lenne az egyik legnagyobb vesztes.
A "hedonisztikus fenntarthatóság" és az innovatív urbanizmus szimbiózisa
A koppenhágai CopenHill egyszerre modern erőmű, városi park és közösségi tér, amely 2021-ben elnyerte az Év Épülete díjat.
Rejtett transzferár kockázatok
A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is

GINOP Plusz 2.1.1-24: A visszatérő K+F pályázat nagy fordulatai
Minden idők egyik legnagyobb innovációs pályázati kerete nyílt meg: több mint 106 milliárd forint várja azokat a cégeket, akik mernek nagyot álmodni.

Zsiday Viktor: Az adósságpálya könnyen fenntarthatatlanná válhat
Eddig az volt a szokás, hogy háborúk idején adósodtak el az országok, most újdonság, hogy békeidőben növekszik az adósság a fejlett országokban - mondta a... The post Zsiday Viktor: Az adóss

Jövőre a fizetés kisebb részét teheti ki egy hitel törlesztőrészlete: Hány embert érinthet ez a változás?
A jegybank 2026. január elsejétől módosítja a jövedelem terhelhetőségére vonatkozó szabályokat. Ez határozza meg azt, hogy a havi fizetésnek legfeljebb mekkora részét lehet hiteltörlesztés
Olcsók a magyar részvények? - Interjú az Év Portfóliómenedzserével
A Donald Trump által okozott zűrzavar miatt most kevesebb figyelem irányul a klímavédelemre, de a zöldenergia-szektor már piaci alapon, támogatások nélkül robog előre. Egy sikeres... The post O

Azok a marhák...
Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh

Macy's Inc - kereskedés
Tavaly októberben vásároltam, nem is keveset, mert akkor azt hittem, hogy a korrekciónak vége, és már egy felfelé tartó impulzusba ülök bele pár hétre. Hát nem, az a korrekció idén április


Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.