Gigantikus útfejlesztési programot jelentettek be: közel fele EU-pénzből jön
Ez együtt közel 1000 milliárd forint, ami kevesebb, mint a fenti államtitkári beszédben jelzett 1800 milliárd, de fontos, hogy a kormányhatározatban nincs benne az idei év. Márpedig a 2019-es év szintén jelentős hazai kiadásokat takar a közútfejlesztés terén, hiszen például gőzerővel zajlik a Modern Városok Programhoz kapcsolódó nagyobb útépítések megvalósítása (pl. M44-es autóút).
Az említett kormányhatározat egyébként hatályon kívül helyezett két olyan határozatot, amelyek a 2022-ig szóló közútfejlesztési célokat és feladatokat rögzítették, ma pedig Mosóczi László államtitkár szintén 2024-es dátumról beszélt. Így tehát most már hivatalosan is 2024-ig szólnak a kormányzat ilyen irányú tervei.
Mosóczi László a 3200 milliárdos összeget ma Vámospércsen, a 48-as számú főút Debrecen és Nyírábrány közötti szakasza felújításának alapkőletételén mondta. Az MTI tudósítása szerint hangsúlyozta: a kormány kiemelt feladatának tekinti a közúthálózat bővítését és műszaki állapotának javítását. Stratégiai célnak nevezte a megyeszékhelyek, kiemelt gazdasági térségek bekötését a gyorsforgalmi úthálózatba, az autópályák, autóutak elvezetését az országhatárokig. Hozzátette: a beruházásokkal szeretnék elérni, hogy Magyarország bármely pontjáról harminc percen belül elérhető legyen egy négysávos gyorsforgalmi út.Az államtitkár elmondta, hogy Hajdú-Bihar megye megközelíthetősége az M3-as és az M35-ös autópálya megépítésével sokat javult ugyan, de a közúti közlekedés lehetőségeinek további fejlesztésére van szükség. Ennek része a 48-as számú főút Debrecen és Nyírábrány országhatár közötti több mint 26 kilométeres szakasz burkolatának megerősítése, kiszélesítése. A 13 milliárd forintos beruházásból idén őszre elkészül a főút 1,6 kilométeres szakasza, amely Vámospércs belterületén halad át, a teljes felújítással pedig 2021 márciusára végeznek.
Emlékeztetett: a magyarországi oldalon 2020-ban létrejön a Debrecen-Nagyvárad gyorsforgalmi összeköttetés. Az M30-as, az M35-ös és az M4-es autópályák kivitelezés alatt álló szakaszainak átadásával 2022-ig magas színvonalú gyorsforgalmi összeköttetés jön létre Kassa felől a szlovák határtól Miskolcon és Debrecen át a román határig Nagyvárad irányába.
Az útprogram része az M4-es autópálya Berettyóújfalu előtti szakaszainak és az M47-es sztráda Debrecen-Békéscsaba-Szeged közötti szakaszainak előkészítése is - jegyezte meg az államtitkár.
A BMW-gyárnak is helyet adó debreceni észak-nyugati gazdasági övezetről szólva elmondta: az ITM és az önkormányzat tavaly aláírt megállapodásának célja, hogy a fejlesztési lehetőségeket maradéktalanul kiaknázzák. A kormány ezért csaknem 130 milliárd forintot biztosít infrastruktúrafejlesztésre és közművek építésére, a gazdasági övezet és a város vasúti, közúti elérhetőségének javítására. Erről bővebben egy másik kormányhatározat alapján írtunk: Címlapkép forrása: MTI/Czeglédi Zsolt

Kilőtte Irán a Fatah rakétákat Izraelre, Amerika bármikor beszállhat a háborúba - Szerdai híreink az Irán-Izrael háborúról percről percre
Cikkünk folyamatosan frissül az iráni-izraeli háború legfontosabb híreivel.
A világ nagyhatalmai a háborúkról tárgyaltak, Oroszország újabb szankciókkal nézhet szembe
Fokozni akarják a nyomást.
Egyetlen év alatt közel 4700 dolgozót küldtek el a legnagyobb magyarországi gyárakból
A 15 legnagyobb gyár közül volt, ahol a dolgozók harmadát bocsátották el.
Bármelyik pillanatban háborúba léphet Amerika - Mi történik a piacokon?
Aggódva figyelnek a befeketők.
Kitálalt a volt Tesla-alkalmazott: Elon Musk miatt veszélybe került a cég jövője
Kemény kritikát fogalmaztak meg a milliárdossal szemben.
Amerikába költöznek a legnagyobb kínai bitcoin bányászgép-gyártók
A vámháború a kriptósok életét is megváltoztatja.
Komplex bér-, munkaügyi és HR audit
A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg
"Fotózza le és küldje be!" - Ne, inkább ne tegye!
Nagy felháborodást váltott ki a Metropol c. ingyenes lap felhívása, amely arra buzdította olvasóit, hogy a \"Fotózza le és küldje be!\" rovathoz készítsenek és küldjenek a lapnak lehetőség
Euróbevezetés: A nemzeti intézményrendszer arbitrázsa
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demagóg politikát, de az ország szuverenitásának csorbítása jelentős politikai kockázat. Bul
Fordul a széljárás: felgyorsul a Demján Sándor Program támogatásainak kiosztása
A hazai kis- és középvállalkozásokat célzó Demján Sándor Program (DSP) jelentős fordulóponthoz érkezett: a korábbi, kivárásra épülő ütemezés helyett a kormányzat most az azonnali kifiz
Legyünk optimisták!
A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ jobb hely, mint azt gondoljuk. Köszönöm Seres Lászlónak a közlést.
Terjed az e-autózás, csak bírjuk energiával
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékesítési számuk, de Kínában már közel minden második eladott autó elektromos volt....
Régen minden hosszabb volt
\"Ne untass, irány a refrén!\" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt tudunk, összeborulva óbégatni. A...
The post Régen minden hosszabb volt ap
Követett részvények - 2025. június
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért

Új korszak az innovációban – 2025-től tanúsítható az ISO 56001 szabvány szerinti működés (x)

- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Egyetlen dolgon áll vagy bukik Irán túlélése, éppen emiatt bombázza őket Izrael
- Napokon belül kirobbanhat a háború, amitől mindenki tartott – Egyre több az aggasztó jel
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Számolj háromig és start!
Ne maradj le számlanyitási akciónkról! Webináriumunkon megmutatjuk, hogyan indítsd el első befektetésed, milyen új funkciók érhetők el kereskedési platformjainkon, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan vághatsz bele magabiztosan a tőzsdei kereskedésbe – akár már holnap.
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Csökkenhetnek a gyógyszerárak, de mi lesz a patikákkal?
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
Csúcsközelben a tőzsdék - Mit tegyünk most?
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.