Gann legyező és társai
Gann meggyőződése volt, hogy a piaci mozgások bizonyos szabályok alapján történnek. Ezek tanulmányozásával 10 évet foglalkozott, miközben megismerkedett az ősi egyiptomi matematika, geometria és asztrológia alapjaival. A következőkben taglalt kockázás alapötletét az egyiptomi és indiai templomok szerkezetéből merítette. Rezgés elmélete alapján, ha felismerjük a piac frekvenciáit, nagy pontossággal jósolhatjuk meg annak jövőbeli alakulását (árszintek, idő). Rezgési hányadosával meghatározta az árak tetőzéseit és mélypontjait. Sajnos ennek az elméletnek több tisztázatlan pontja maradt, amit halála után sem sikerült megfejteni.
1908-ban alkotta meg az Idő Tényező elméletet, amellyel a későbbiekben a Wall Streeten is nagy sikerrel alkalmazott. Népszerűségének alapját jelentette az az interjú, amit Richard D. Wyckoff-nak adott a Ticker and Investment Digestben, melyben elmondta, hogy hogyan sikerült 1000%-os hozamot elérnie 25 kereskedési nap alatt. A végrehajtott 286 kereskedéséből 264-et nyereségesen tudott zárni, átlagosan 92,3%-os profittal. A cikk megjelenésétől kezdve havi rendszerességgel jelentek meg piaci előrejelzései, melyek között például előre figyelmeztetett a fekete péntekre is. Gann jóslatait nem csak a pénzügyi piacokon alkalmazta, hanem megjósolta a világháború kezdetét és végét, valamint az amerikai elnökválasztásokat is. Állítása szerint minden előrejelzése kizárólag ősi matematikai és geometriai alapon működő cikluselméletének alkalmazásával készült.
A következőkben a Gann által kifejlesztett, illetve az ő elméletén alapuló technikai eszközök gyakorlati használatát mutatjuk be.
Gann legyező
A Gann legyező a legismertebb Gann nevéhez fűződő elemzési eszköz, mely segítségével előre jelezhetőek a jövőbeli lehetséges támasz és ellenállás szintek. A legyező nem más, mint 9 Gann által kitüntetett szögben (82,5°; 75°; 71,25°; 63,75°; 45°;26,25°; 18,75°; 15°; 7,5°) húzott vonal.
Használata igen egyszerű:
- Keressünk a grafikonon nevezetes pontokat úgy, mint meghatározó csúcs vagy mélypont. az így kapott hullám lesz az alapja a Gann legyező használatának.
- Helyezzük a legyező kiindulási pontját a gyertya aljára, vagy tetejére, attól függően, hogy mélypontot, vagy csúcsot választottunk-e ki kiindulási pontnak.
- A grafikonrajzoló által berajzolt 9 vonal támasz és ellenállás szinteket határoz meg számunkra, mint azt az alábbi grafikonon is láthatjuk.

A Gann négyzet nem más, mint Gann által használt természeti számok képesített formája, mely egy remekül használható segédeszköz trendvonalak húzásához. Ha egy grafikonrajzoló programban megtalálható a Gann négyzet, akkor segítségével az előbbi Gann legyezőket is berajzolhatjuk, egy árnyalattal másképp, mint azt az előbb taglaltuk.
- Keressünk az árfolyamon egy jelentős mélypontot és csúcsot. Ezek fogják meghatározni a négyzet méretét, a meghatározó mélypontot és csúcsot összekötő egyenes lesz a négyzetünk átlója.
- Az előbb már használt Gann legyezőt a négyzethálókhoz állítva a piac dinamikájával egyező vonalbeállítást kapunk.
Az alábbi ábrán a legutolsó hullám meredekségének megfelelően kerültek berajzolásra a Gann legyező vonalai.

Kiadták a parancsot: útnak indultak a félelmetes B-2 lopakodó nehézbombázók
KC-46-osok kísérik útjukon.
Irán és Izrael újra csapásokat mért egymásra - Híreink az Irán-Izrael háborúról szombaton
Folytatódtak a rakétatámadások.
Fura kapcsolat alakult ki a dollár árfolyama és az amerikai kötvényhozamok alakulása között
A globális piacok átárazzák a zöldhasú tartásának prémiumát, és most magasabb hozamokat követelnek.
Iráni tisztviselő: irreálisak a nukleáris programmal kapcsolatos európai javaslatok
De azért megvizsgálják őket.
Iráni külügyminiszer: Mindenki számára nagyon veszélyes lenne, ha az USA beszállna a háborúba
Állítása szerint addig nem tudnak tárgyalni, amíg bombázzák az országot.
Az iráni elnökkel egyeztetett Emmanuel Macron
Megállapodtak, hogy felgyorsítják az atomprogramról szóló tárgyalásokat.
Módosított kiberbiztonsági határidők!
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj
A régiós együttműködés lehet Közép-Európa kitörési pontja a töredező világrendben
A globális gazdasági és geopolitikai környezet gyökeres átalakuláson megy keresztül, ezzel pedig új lehetőségeket kell megragadnunk. Az egyes nemzetek, politikai és kereskedelmi blokkok közöt
Atomenergiával a klímaváltozás ellen: lehetőség vagy zsákutca?
Miközben a világ egyre égetőbb kihívásokkal néz szembe a klímaváltozás terén, egy jól ismert, de erősen megosztó energiaforrás is újra reflektorfénybe kerül: a nukle
Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban? Mi történik 2025. július 1-jétől? Az Országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosít
8 működő stratégia a saját ingatlanhoz
Mivel nagyon sokaknak célja, álma, hogy saját ingatlanban lakhassanak, összeszedtem pár tipikus módszert, amivel próbálkozni lehet. Arról már sokat írtam, hogy minden egyéb híreszteléssel ell
Idén minden tizedik lakásvásárláshoz Munkáshitelt igényelhettek
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben. Az MNB felmérése alapján nagyságrendileg az igénylők negyede lakásvásárlá
Zöld energiával meleg otthonokat: Megjelent a távhőtermelők új fejlesztési felhívása!
Elstartolt a pályázat, amely a távfűtés zöld átállását ösztönzi: megújuló energián alapuló rendszerek kiépítésére és fejlesztésére kínál támogatást.
Életet lehelni egy megfáradt sportágba
Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba. Ez a Grand...
Th


- Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Bármelyik pillanatban háborúra indulhat Amerika: egyetlen oka van a radikális lépésnek
- Elszabadult a pokol a Közel-Keleten: ez most már tényleg háború?
Izrael megsemmisítette Irán legpusztítóbb fegyverét - Elhúzódik a háború?
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
Iráni-izraeli konfliktus – 200 forintos drágulás is jöhet a benzinkutakon
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
Sorozatos mélyütések az agráriumban – Mikor jöhet a várva várt fordulat?
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?