Biztosan nem lesz ingyen a német autópálya
A közlekedési minisztérium még a nyári parlamenti szünet előtt bemutatja a koncepciót, az idén megalkotják a szükséges jogszabályokat, és 2016-ban elindítják a rendszert.
Ellenzéki pártok támadják a tárca tervét. A kompenzációt csak a gépjármű üzemben tartási adó csökkentésével lehet elérni - emelte ki a Zöldek közlekedéspolitikai szóvivője, Valerie Wilms, aki a ZDF közszolgálati televíziónak nyilatkozva kiemelte, hogy "csak a németek profitálnak abból, ha egyszerre vezetik be az autópályadíjat és csökkentik a gépjárműadót, ez pedig a külföldiek egyértelmű diszkriminációja."
A Zöldek szerint az autópályadíj bevezetése helyett a német és a külföldi teherautókra egyaránt vonatkozó úthasználati díjat kell kiterjeszteni - tette hozzá.
A Baloldal szerint a CSU a külföldieket terhelő autópályadíjjal közlekedéspolitika helyett a külföldieket célzó "kocsmai szintű, populista" hangulatkeltést folytat.
A csaknem 13 ezer kilométeres német autópálya-hálózat használatáért a 12 tonna össztömeg feletti tehergépjárművek után már 2005 óta fizetni kell, és 2012-ben több mint ezer kilométernyi főutat is fizetőssé tettek. 2015-től a 7,5 tonna össztömeg feletti tehergépjárművek után kell majd fizetni, és 1000 kilométerrel növelik a díjfizetési kötelezettség alá vont szakaszok hosszát a kétszer kétsávos autóutak hálózatában.
Tavaly novemberben szivárogtak ki azok a hírek, hogy német közlekedési minisztérium tervei szerint a külföldi látogatók hamarosan autópályadíjjal nézhetnek szembe Németországban. Akkor arról szóltak a beszámolók, hogy a díjfizetés alól adóleírással mentesülnének a németországi lakhellyel rendelkező autósok. A külföldi autósok megsarcolásának terve Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a CSU vezérének nyomására került kormányzati szintre. A Merkel vezette CDU testvérpártja a kampányban a koalíciós megállapodás feltételéül szabta az útdíj bevezetését.

Hatalmas tűz volt Budapesten - Sikerült megfékezni a lángokat
Több tűzoltó szervezet is kivonult a helyszínre.
Elmagyarázta Szergej Lavrov, miért viselt Szovjetuniót dicsőítő pulóvert a Trump-Putyin csúcson
Jól látható volt az SZSZSZR felirat.
Drasztikus változás jön Németországban: a szociális ellátórendszer alapvető átalakítására készülnek
Változnak az idők Európa legerősebb országában.
Azt gyakorolja a kínai hadsereg, hogy tudják kilőni az amerikaiak legendás HIMARS-rendszerét
Még a fegyver élethű mását is megépítették.
Hatalmas sikert jelentett az ukrán főparancsnok: masszív ellentámadás volt Donyeckben
Három falu visszafoglalását jelentették.
Úgy néz ki, nem lesz gyors béke Ukrajnában: már az amerikaiak is fél évről beszélnek
"Remélhetőleg nem lesz ennél több idő."
Meghátrál Irán: nagyon jelentősen visszafognák az atomprogramot
Nagyon el akarják kerülni az újabb háborút.
Így nézne ki Amerika új aranykora? – Donald Trump ezzel biztosítaná be a helyét a történelemkönyvekben
Több értelemben is beköszöntött az aranykor.
Kína úttörő erdőtelepítő programmal támogatja a klímavédelmet
Komoly sebezhetőséggel néznek szembe Kína erdei ökoszisztémái: a monokulturális erdők dominanciája miatt a fás területek érzékenyek lettek a betegségekre, kártevőkr
Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

Otthon Start Program - előfordulhat 3% alatti kamat is?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Otthon Start Program - előfordulhat 3% alatti kamat is? A jogszabály rögzíti, hogy a hitel kamata legfeljebb 3% lehet, tehát nem zárja ki a kedvezőbb -3
Családi drámák és új tulajok a világ egyik legismertebb csapatánál
Család drámák, majd új tulajok a világ egyik legismertebb kosárcsapatánál. Kik a Los Angeles Lakers tulajdonosai, és hogyan jutott addig a helyzet, hogy a Buss-család... The post Családi drámá

Miért utálom a legény- (és leány-) búcsúkat?
Nyilván az utálat nagyon erős kifejezés, nem igazán lehetett eddig panaszom, kifejezetten élvezhetőnek találtam azokat, amiken részt vettem. Illetve az olvasó gondolhatja, hogy a bejegyzés elmé
Élet egy adatközpont mellett
Vízügyi nehézségek a technológia árnyékában: hogyan hat egy adatközpont a helyi közösség mindennapjaira.
Tartozik-e nekünk az állam, ha van pénzünk?
Egy modern bankjegy tulajdonosa nem követelhet semmi "értékesebbet" az államtól a pénzéért cserébe. Miért sorolják a készpénzt mégis az államadóssághoz a statisztikák? És számít-e ez
Ha az ételpazarlás ország lenne...
Rengeteg erőforrást használunk fel olyan ételek előállítására, szállítására, feldolgozására és csomagolására, amelyekre végül nincs szükségünk. Az el sem fogyasztott ételhulladékok



Kellemetlen meglepetés érheti az otthon startos hitel igénylőit
Biztos a 10 százalékos önerő?
Szemünk előtt tűnik el a magyar gyümölcs, külföldi áru veszi át a helyét a boltokban
Mit tud kezdeni az ágazat az erős importnyomás miatti polcvesztéssel?
Trump találkozói közelebb hozták a békét?
Milyen garanciák lehetnek kielégítőek Zelenszkijnek és Putyinnak egyaránt?
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.