Sok múlik a gumin
A cégcsoport a Continental TechShow 2015 nevű nagyszabású sajtórendezvény részeként sort kerített egy szokatlan összehasonlításra. Ennek során egy idei évjáratú BMW 1 típusú autó kerekeire 2000-es, az akkori technológiának megfelelő szerkezeti felépítésű és futófelületi kialakítású ContiPremiumContact™ gumiabroncsokat szereltek, míg egy 2000-es évjáratú autó a legújabb fejlesztésű ContiPremiumContact™ 5 abroncsokat kapta. A Continental saját tesztpályáján, a Contidrom létesítményben végrehajtott vizes útfelületi fékteszt során a 15 éves autó jelentős teljesítményjavulást mutatott a modern gumiabroncsok nagyobb tapadásának köszönhetően. Ez nem csak a rövidebb fékút és a pontosabb kormányozhatóságnál mutatkozott meg, de összességében a biztonságosabb kezelhetőség terén is. A teljesítményjavulás olyan mértékű volt, hogy enyhíteni tudta - legalábbis részben - a koros autóhoz nem elérhető elektronikus menetstabilizáló hiányát. Ezzel szemben a korai abroncsokon futó új autó teljesítménye nagyon visszaesett, azaz még a legkifinomultabb biztonsági elektronikák sem tudták eltüntetni a régi és az új abroncsok között meglévő óriási fejlesztési különbséget.


Elismerte az ukrán főparancsnok: igazak a frontról érkező hírek – Jelentősen romlott a helyzet
Hatalmas offenzívába kezdtek az oroszok Zaporizzsjában.
Kimondta a neves pénzember: jön az AI-forradalom – Így készíti fel gyerekeit az új világra
Ezek remek tanácsok lehetnek - főleg pályakezdőknek.
Hétszeresére ugrott a Graphisoft Park profitja - Mutatjuk, mi áll a háttérben
Megemelte várakozásait a menedzsment.
Sokkoló videó jött az orosz hadseregről: totális leépülés látszik - Ezt már Moszkva sem hagyta szó nélkül
Megjött a magyarázat a Mad Max hangulatát idéző konvojra.
Fegyveres ámokfutót tombolt Pesten – Három autót rabolt el, egy idős ember is veszélybe került
Vélhetően valamilyen szer hatása alatt állt.
Top 10 osztalék részvény - 2025. november
November harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző
100 000 forint ingyen? Black Friday és személyi kölcsön: Íme a CIB bomba ajánlata
2025 novemberében bomba ajánlattal érkezett a CIB Bank: 100 000 forint jóváírást kaphatnak azok, akik november 30-ig Előrelépő Személyi Kölcsönt igényelnek, és megfelelnek a promóció felt
Trump és a Big Pharma - HOLD Minutes
A HOLD Minutes e heti részében Ifkovics Ábrahám részvényelemző beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Facebook-posztjánál mondd el a véleményed, hogy tetszik-e a Minutes, és... The post Trump és a
El a kezekkel a személyes adatoktól! - 10 pontban a tiszás "adat-ügyről"
Az elmúlt héten több körben is óriási hullámokat vert a Tisza applikációját érintő "adat-ügy". Kezdődött az adatok "kiszivárgásáról" szóló hírekkel, illetve az arról indult vitá
Kína markában a kritikus nyersanyagok
Lezárult az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások első felvonása, de az eredmény valós kiértékeléséről vajmi kevés szó esik. Pedig igazán figyelemreméltó, hogy a Trump által főellens
Balásy Zsolt: Több tiszteletet a vállalkozóknak, Károly!
"Ha nagy vagyont látsz, nézd meg alaposan, és fizetetlen munkát, verejtéket és vért fogsz találni" - ha a pontos szavak nem is, de e szellemiség... The post Balásy Zsolt: Több tiszteletet a v
Dolgozói részvényprogram: valódi tulajdonrészt a fizetés mellé?
A tehetségek megtartása ma már nem csak a fizetés mértékéről szól. A versenyképes bérezés és a béren kívüli juttatások mellett egyre több vállalat alkalmaz dolgozói részvényprogr
Federal Agricultural Mortgage Corporation (AGM) - elemzés
Még az októberi Top10-es listámon szerepelt, de akkor nem néztem meg, azóta viszont rápillantottam a grafikonjára, és megtetszett. Egy gyors elemzést megér.CégismertetőA Wikipediáról másolom
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért áraszt el minket az illegális dohány?
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.
Mit értek el pontosan Orbánék Trumpnál? Elemzőket kérdeztünk a részletekről
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.
Mikor érdemes betárazni a magyar csúcsrészvényekből? Jelentett az OTP és a Mol
Sok mindent elárulnak a negyedéves adatok.


