Üzlet

Nem lesz több baleset - De nem is te fogsz vezetni

Portfolio
Amióta mozognak az emberek a földön, azóta fordulnak elő közlekedési balesetek. Az állati erővel vont, majd később gépi meghajtású járművek - és a velük elérhető sebesség - gyarapodásával a balesetek száma és súlyossága is növekedésnek indult, melyek csökkentése - egészen az utópisztikusnak tűnő nulláig - a "leggyengébb láncszem", azaz az ember kizárásával lehetséges. Az autóipari cégek - beszállítók, gyártók, stb. - ennek megfelelően tervezik a jövőt.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb jelentése szerint 2013-ban 1,25 millió halálos kimenetelű baleset történt, ami megfelel a hat évvel korábbi szintnek. Ez azt jelenti, hogy a halállal végződő balesetek száma annak ellenére sem csökken jelentősen, hogy a motorizáció szintje 16%-kal nőtt 2007 és 2015 között, azaz folyamatosak a biztonsági fejlesztések. Éppen ezért sokkal hatékonyabb lépésekre van szükség ahhoz, hogy megvalósuljon az ENSZ célja: 2020-ra felére csökkenteni a halálos balesetek számát.

Az amerikai Nemzeti Autópályabiztonsági Hatóság (NHTSA) szerint 2010-ben az Egyesült Államokban 242 milliárd dollárt tett ki az autóbalesetekből fakadó gazdasági kár. Emellett az USA-ban egyetlen nap sem telik el halálos baleset nélkül. A német Szövetségi Statisztikai Hivatal szerint pedig 1953 óta 750 000 ember vesztette életét autóbalesetben Németországban, ami jóval több mint Frankfurt jelenlegi lakossága. A jelenlegi statisztikai adatok szerint 2013-ban 3 339 személy vesztette életét, míg 2014-ben 3 377 ember halt meg súlyos közlekedési balesetben Németországban. Ez azt jelenti, hogy naponta átlagosan tíz ember veszti életét a német utakon.

Nem lesz több baleset - De nem is te fogsz vezetni
Télen jelentősen növekednek a kockázatok - bár a rosszabb körülmények miatt az átlagsebesség, így a balesetek súlyossága alacsonyabb -, a megváltozott útviszonyok veszélyeire nem lehet elégszer felhívni a figyelmet. A Magyarországon is jelentős K+F és gyártóbázissal rendelkező Continental egy négynapos - két hétvégét érintő - rendezvénnyel hívja fel minderre a figyelmet, melyen a Vision Zero koncepciót is bemutatják. A WinterContact™ Családi Biztonságtechnikai Napokon (november 7-8., 14-15.) a vezetéstechnikai tréningek mellett a vezetéstámogató rendszereket is meg lehet ismerni, melyek segítenek abban, hogy belátható időn belül nullára csökkenjen a halálos kimenetelű balesetek száma. A koncepció fontos alappillérei közé tartozik a veszélyes közlekedési szituációk elkerülése, emellett a vezetéstámogató rendszerek fejlesztése és azok hatékonyságának növelése.

Nem lesz több baleset - De nem is te fogsz vezetni

A Continental-nál úgy gondoljuk, hogy a halálos balesetek számának eddigi csökkenéséhez nagymértékben hozzájárult az, hogy az elmúlt évtizedekben kötelezővé vált a biztonsági öv, az ABS, valamint a gumiabroncs-nyomás ellenőrző rendszer (TPMS)

- jegyezte meg Fodor Mónika, a Continental Konszern magyarországi kommunikációs és EBRD országkoordinátora.

Ebben az évtizedben a számtalan biztonsági rendszernek köszönhetően (ABS, ESC, TPMS, AEBS stb.) az újonnan forgalomba helyezett autók jóval biztonságosabbá váltak. Ennek ellenére - az Európai Unió 28 tagállamának statisztikáit is figyelembe véve - még mindig nagyon sok halálos, vagy súlyos sérüléssel járó baleset történik az európai utakon, ami elsősorban arra vezethető vissza, hogy a biztonsági rendszerek egy bizonyos része nem tartozik hozzá az alapfelszereltséghez. A legtöbb vezetéstámogató rendszer azonban képes arra, hogy még az ütközés előtt felhívja a vezető figyelmét a balesetveszélyre.

Több tanulmány is bebizonyította, hogy például az elektronikus menetstabilizáló (ESC) akár 40%-kal képes csökkenteni a balesetek bekövetkezésének kockázatát.

- hívta fel a figyelmet Fodor Mónika.

Hazánkban is folytat fejlesztéseket és gyárt olyan vezetéstámogató rendszereket a Continental, amelyek segítik a Vision Zero koncepció megvalósítását.



Nem lesz több baleset - De nem is te fogsz vezetni
A Continental Automotive Hungary veszprémi gyára egy kiállított tesztautóval is készült az esemény első hétvégéjére, melyben szimulációval mutatják be a sofőrök fékezési reakcióidejét. Emellett a gyár mérnökeinek segítségével a fékvezérlőket, valamint a legújabb fejlesztési irányvonalakat is megismerhették az érdeklődők. Az automotive üzletág budapesti és veszprémi gyárának szakemberei betekintést adtak a látogatóknak azon fejlesztésekbe és gyártási folyamatokba, melyek a két telephelyen a biztonságos közlekedés támogatásának jegyében zajlanak. A veszprémi telephely tesztautón mutatta be azon fékvezérlőket, amelyekhez szoftvereket fejlesztenek és tesztelnek a gyárban. A legújabb fejlesztési irányvonallal - az MKC1 fékvezérlővel - is találkozhattak a látogatók. A budapesti gyár, ahol autóelektronikai részegységek és mikroelektronikai áramköri modulok gyártása folyik az esemény sajtótájékoztatóján bemutatta azon technológiáit, amelyek a járműelektronika szinte minden területén jelen vannak és a biztonságos közlekedést támogatják.

Az '50-es évektől kezdve napjainkig az autóval évente megtett átlagos futásteljesítmény ezerről 12 ezer kilométerre nőtt. Ennek hátterében nemcsak a technikai fejlődés áll, hanem az az egyszerű tény is, hogy a mobilitás egyre nagyobb kényelmet és biztonságot nyújt az embereknek.

- jegyezte meg Musztrai Ferenc, a Continental Hungaria Kft. marketing vezetője.

Nem lesz több baleset - De nem is te fogsz vezetni
A Német Állami Közlekedési Hatóság szerint jelenleg csak Németországban 44 millió autó fut az utakon. Ezt azt jelenti, hogy a több mint 40 millió német háztartásban 1,1 darab autó jut minden egyes lakosra. A világ néhány országában ugyanakkor csak ezer lakosra jut egy darab.
Kasza Elliott-tal

Solventum Corp. - ajándék

Nézegettem a számláimat ma, és az Ersténél észrevettem egy soha nem látott részvényt a portfóliómban. Solvenum Corp. (SOLV), valahol volt egy split, ami elkerülte a figyelmemet. Rákerestem a

Összkép

Merre visz a ballagók útja?

Hétfő reggel a lányokon matrózblúz, a fiúkon öltöny, előttük egy kitöltendő gondolattérkép Ady Endre veresiről. Élete eddig legfontosabb napjain van túl 75 ezer érettségiző diák. Múlt

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Vadonatúj autóvásárlási támogatás jöhet Magyarországon

Szenior treasury és kontrolling munkatárs

Szenior treasury és kontrolling munkatárs
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Hitelezés 2024
2024. május 14.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
kina eu