Okosparkolás és önvezetők autók - Ez lenne a jövő?
Ennél jóval frissebb budapesti fejlesztés a közbringarendszer, a Bubi, ahol a kerékpárokba szerelt eszközökkel követik nyomon, hogy hol vannak a biciklik, melyik tárolóban mennyi van, és honnan hova kell átvinni kerékpárokat, hogy egyik dokkoló se ürüljön ki. A fővárosban működő Futár utastájékoztató rendszer szintén az IoT trendbe illik bele, de például olyan megoldás is működik Magyarországon, amely érzékeli, ha egy busz közeledik egy rendőrlámpához, és zöld jelzést ad neki, ezzel is előnyben részesítve a közösségi közlekedést az autósokkal szemben.

A témában eddig megjelent cikkeink: Az egyik nagy amerikai távközlési cég, a Verizon pedig egy olyan mobilapp bevezetését tenné lehetővé, amely értesítést küld a mobilra, ha egy busz hamarosan a közeli megállóba érkezik. De alternatív tömegközlekedési utakat is javasol, sőt, akár a felhasználó naptárjába rögzített adatok alapján tervez meg és ajánl fel egy utazást. A IoT témában készített tanulmányukban szerepel az alábbi ábra is, amely megmutatja, hogy a közlekedés területén évente közel 50 százalékkal nő a hálózatba kapcsolt eszközök száma.

A cikk megjelenését a T-Systems Magyarország támogatta.
Műholdfelvételek bizonyítják: nem bír Izrael a legfontosabb célpontjával
GBU-57-es kéne a lerombolásukhoz, ilyen viszont csak az amerikaiaknak van.
Megoldhatatlan válsággal néz szembe Ukrajna, Kijev forradalmi stratégiát eszelt ki – Ukrajnai háborús híreink pénteken
Cikkünk folyamatosan frissül.
Irán kész tárgyalni az urándúsítási korlátokról - Ugranak a tőzsdék
Egyre nagyobbak a pluszok a piacokon.
Pár napon belül leáll Nyugat-Európa energiaellátásának gerince
Elég bizonytalan a nukleáris energiás termelés.
Felvételek: áthatoltak a Vaskupolán Irán rakétái, úgy néz ki, történt pár súlyos találat
Sűrűn lakott nagyvárosok közepébe csapódtak be rakéták.
Vége a nyitott kapuknak: drasztikus intézkedésről döntött Brüsszel
Belgium is határellenőrzéseket vezet be.
Ami a külföldi szerződések mögött van: adók, csapdák, kötelezettségek
Milyen adózási kérdésekre figyeljenek az építőipari vállalkozások külföldi megbízások esetén?
A régiós együttműködés lehet Közép-Európa kitörési pontja a töredező világrendben
A globális gazdasági és geopolitikai környezet gyökeres átalakuláson megy keresztül, ezzel pedig új lehetőségeket kell megragadnunk. Az egyes nemzetek, politikai és kereskedelmi blokkok közöt
Atomenergiával a klímaváltozás ellen: lehetőség vagy zsákutca?
Miközben a világ egyre égetőbb kihívásokkal néz szembe a klímaváltozás terén, egy jól ismert, de erősen megosztó energiaforrás is újra reflektorfénybe kerül: a nukle
Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban? Mi történik 2025. július 1-jétől? Az Országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosít
8 működő stratégia a saját ingatlanhoz
Mivel nagyon sokaknak célja, álma, hogy saját ingatlanban lakhassanak, összeszedtem pár tipikus módszert, amivel próbálkozni lehet. Arról már sokat írtam, hogy minden egyéb híreszteléssel ell
Idén minden tizedik lakásvásárláshoz Munkáshitelt igényelhettek
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben. Az MNB felmérése alapján nagyságrendileg az igénylők negyede lakásvásárlá
Zöld energiával meleg otthonokat: Megjelent a távhőtermelők új fejlesztési felhívása!
Elstartolt a pályázat, amely a távfűtés zöld átállását ösztönzi: megújuló energián alapuló rendszerek kiépítésére és fejlesztésére kínál támogatást.
Módosított kiberbiztonsági határidők!
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj
SPB: Komoly változások jöhetnek az amerikai munkaerőpiacon
Enyhe javulást mutat a kínai CPI-adat, azonban az ország továbbra is deflációs nyomás alatt áll. A kereslet mértéke nem éri el a szükséges szinteket, mindenképpen további célzott kormányz

Egyre többen intézik befektetéseiket a mobiljukon (x)
Digitális ugrás a csomagolástechnikában: új dimenziót nyit a Dunapack (x)

- Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Elszabadult a pokol a Közel-Keleten: ez most már tényleg háború?
- Megdöbbentő igazság derült ki az inflációról: nem az árrés okozta a nagy drágulást
Iráni-izraeli konfliktus – 200 forintos drágulás is jöhet a benzinkutakon
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
Sorozatos mélyütések az agráriumban – Mikor jöhet a várva várt fordulat?
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Vészjelzés érkezett: nincs jövőképe a magyar cégeknek
Baj van a hitelezéssel.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?