Még az életben nem vettél szuperpénzt? Mi sem, de belevágtunk és mindent elmesélünk
Rövid kitekintő
Meglehetősen mozgalmas életút áll az elmúlt évek egyik nagy sztorija, a "digitális arany", vagyis a Bitcoin mögött, mely árfolyama, lekörözve az összes fontos devizát, részvényindexet és nyersanyagot, több mint megötszöröződött csak az elmúlt egy évben. A Bitcoinnal kapcsolatos technológiai cégekbe évről évre sok százmillió dollárt fektetnek, míg az elfogadóhelyek száma egyre gyarapszik, ma már meghaladja a 300 ezret, vehetünk Bitcoinnal Xboxot a Microsofttól, fizethetünk vele a Subway-nél vagy adományozhatjuk a Greenpeace-nek.Az alapötlet (állítólag) Satoshi Nakamotótól származik, aki a fizetőeszközt 2008-ban hozta létre, de vannak, akik szerint programozók egy csoportja hozta létre a szuperpénzt. A peer-to-peer elosztott hálózat csomópontjain tárolják a fizetések adatait. Saját Bitcoin tárcát, vagyis tulajdonképpen egy Bitcoin számlát bárki létrehozhat számítógépén, ez lehetővé teszi a Bitcoinok átutalását és fogadását.

Hogyan lássunk neki?
Oké, képbe kerültünk a Bitcoin alapjaival, és úgy döntünk, hogy a magas kockázatok ellenére mi is meg szeretnénk lovagolni a Bitcoin őrületet.Felmerül a kérdés, hogyan lássunk hozzá?
Első lépésként szükség lesz egy helyre, ahol tárolni tudjuk a Bitcoinokat. A kriptodevizák világában ezt hívjuk e-pénztárcának, amit leginkább valahol egy bankszámla, és egy hagyományos pénztárca hibridjeként kell elképzelni. Egyrészt a pénzünk csak a digitális világban létezik, így hasonlít a bankunknál vezetett folyószámlára, másrészt viszont, ha elfejtjük a belépéshez és azonosításhoz szükséges kódokat, akkor keresztet vethetünk a pénzünknek csak úgy, mintha a buszon kiesett volna zsebünkből a tárcánk.Mára már szerencsére több lehetőségünk is van a Bitcoin tárolására:
- számítógépünk merevlemezén, egy program segítségével
- online, ahol egy szolgáltató tárolja a számunkra
- az úgynevezett vault szolgáltatás segítségével, ami a Bitcoinokat offline tárolja (ez a legbiztonságosabb)
Persze mindegyiknek megvan az előnye és a hátránya is, aki aktívan kíván kereskedni annak az online lehet a legmegfelelőbb a könnyű és gyors elérhetőség miatt, itt viszont számolni kell a hackerek okozta kockázattal. Legutóbb például tavaly augusztusban 65 millió dollár értékben loptak el Bitcoinokat az egyik legnagyobb forgalmú tőzsdéről, a Bitfinexről, azonban pozitívumként érdemes megjegyezni, hogy elméletileg kifizették a károsultakat. Ilyen online szolgáltatást nyújt például a coinbase, a BitGO, vagy a BTC.com is. Ajánlatosabb azonban az asztali gépünkön tárolni a kriptopénzünket, itt viszont fontos megemlíteni, hogy gyakran készítsünk biztonsági mentéseket, ha esetleg megsérülne számítógépünk merevlemeze, ugyanis ezekben a tárcákban nem magukat a Bitcoinokat tároljuk, csupán a hozzájuk tartozó biztonsági kódokat, amelyekkel a felhasználó hozzáférhet a nyilvános Bitcoin címéhez és tranzakciókat hajthat végre.
Mi az utóbbi megoldást választattuk, így letöltöttük az egyik legnépszerűbb magyarul is elérhetű MultiBit nevű programot. Egyébként a szolgáltatások terén is széles a választék, az egyszerű szolgáltatásokat nyújtóktól kezdve az olyan szuperbiztonságos e-tárcákig, mint amilyen például az Armory.
Virtuális tárca generálása
A MultiBit letöltése és telepítése után első lépésben kiválaszthatjuk a számunkra kényelmes nyelvet, majd továbblépve, a következő oldalon az új tárca létrehozására kattintva kiválaszthatjuk azt is, hogy hol legyen a biztonság mentés helye, amit, mint már említettük nem árt minél gyakrabban megtenni.Ha ezekkel megvolnánk és továbbléptünk megjelenik egy tárca szavak létrehozása ablak, ami 12 darab angol szóból áll. Itt nagyon ajánlott egy papírra felírni és biztos helyre eltenni ezeket a szavakat, mivel ha a gépünk tönkremenne, akkor kizárólag ezen szavak ismeretében tudjuk helyreállítani az e-pénztárcánkat. Ha számítógépünk felmondja a szolgálatot, és nem tudjuk előkeríteni ezeket a szavakat, akkor bottal üthetjük a Bitcoinjaink nyomát, senki sem fogja tudni azokat előkeríteni számunkra. A következő lépésben a program ellenőrzésként arra kér, hogy gépeljük be ezeket a szavakat. A befejező lépés pedig egy jelszó megadása, amire a jövőben a belépésre, és az indítani kívánt utalások megerősítéséhez lesz szükség. Itt szintén elmondható, hogy jól jegyezzük fel ezeket a szavakat, mivel ennek hiányában szintén tárcánkban ragadnak a Bitcoinjaink.
Nagyon fontos itt is megjegyezni, hogy elfelejtett jelszó esetén nincs lehetőség új jelszó generálására.
MultiBit
Innentől kezdve már be tudunk lépni az e-tárcánk felhasználói felületére, ahol a bal felső sarokban láthatjuk az egyenlegünket. A "Küld/kér" fülön belül a kérelem ikonra kattintva a címzett soron láthatjuk tárcánk kulcsát, amely egy ehhez hasonló karaktersorozat: 1HjTXrNGFUpXwnCZH2VdMMWbLeQBGHffE8


Célegyenesben vagyunk, hogy megvásároljuk első Bitcoinunk
Végigizgultuk a tárcánk készítését, most pedig végre eljött az idő, hogy megvegyük az első Bitcoinunkat. Itt is számtalan lehetőség körül választhatunk, sőt a legtöbb e-tárca is nyújt korlátozott vételi és eladási lehetőséget, azonban ezt a funkciót nem próbáltuk ki, így nem is ajánlanánk főként a kezdők számára. Gyakorlatilag minden tőzsdén, és szolgáltatónál van lehetőség Bitcoin vásárlásra, ezek viszont jellemzően regisztráció, és személyes adatok megadásához kötöttek, így mi a magyar fejlesztésű MrCoin oldalt választottuk, ahol regisztráció nélkül is tudunk Bitcoint venni. A tranzakció pofonegyszerű, a MrCoin oldalán a jobb felső sarokban a "Vétel" fülre kell kattintani, ami az alábbi oldalra irányít bennünket:
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Falusi CSOK 2026: feltételek, településlista, igénylési tudnivalók egy helyen!
Bemutatjuk a kistelepülésen élők vagy oda költözők CSOK-os lehetőségeit.
Bármikor megtámadhatja Amerika Oroszország szövetségesét: Trump ma megkapja a konkrét terveket
Számos katonai és nem katonai lépés kerül górcső alá.
Váratlan találkozó a Vatikánban - Eredetileg ez nem szerepelt a programok között
A pápa fogadta a venezuelai ellenzék vezetőjét.
Egyenesen kimondta Friedrich Merz: ennek a rezsimnek annyi
Lehet, hogy már csak napjai vannak hátra?
Ennyit fogsz fizetni Budapesten egy új lakásért idén - Pontos számokat mondtak a szakértők
Ingatlanpiaci Hangulatfelmérés, budapesti adatokkal.
Szabadesésben az EU legnagyobb gazdasága, de már látszanak az ébredés jelei
Vannak halvány reménysugarak.
Energiatároló cégeknek: módosult a felhívás
A 2025. júniusában meghirdetett pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló és megújulóenergia-termelő kapacitásainak kiépítését.
Óceánok elsavasodása - valóban átléptük a hetedik planetáris határt?
A kutatók újraértékelték az elsavasodás mértékét, és arra jutottak: négy nagy óceáni területen már biztosan átléptük a biztonságosnak tekintett küszöbértéket.
Nem lett demokrácia a kereskedelemből, de még vannak ütőkártyák
Ahogy elindul egy ország a gazdasági fejlődés útján, akkor az demokratizálódásban fog lecsapódni - gondoltuk sokáig. Mára egyértelmű, hogy nem ez a helyzet, elég Kínára... The post Nem let
Futóturizmus: a világ élmezőnye és Budapest lehetőségei
A futás sokáig nehezen volt értelmezhető gazdasági szempontból. Túl hozzáférhető volt és túl kevés infrastruktúrát igényelt ahhoz, hogy klasszikus iparágként tekinthessünk rá. Ma azonba
Zsiday Viktor: Zöld álom Magyarországnak
Van egy feltörekvő, de nagyon hatékony zöld technológia, az EGS, amiben óriási potenciál van, és amely komolyan hozzájárulhat Magyarország növekedéséhez. A következő évek potenciálisan l
13 százalék: miért szomorú a jó hozam?
Danival, a befektetési igazgatónkkal beszélgettünk egy boldog, karácsonyi rendezvényen: - Zsolt, ha minden évben 13 százalék lesz a hozamod, én minden évben nagyon boldog leszek.... The post 13
CBAM 2026: a vámkezelés is megakadhat, ha nincs rendben a CBAM-státusz
A CBAM-kötelezettségek 2026. január 1-jétől "éles" üzemmódba kapcsoltak: a vámhatóság a vámkezelések során vizsgálja, hogy az importőr érintett-e CBAM szempontból, és csak meghatározo
Lényeges változás a lakásvásárlások illetékfizetésénél
Rengeteg lakásvásárlót érinthet, az illetékfizetési kötelezettség érdemben csökkenhet. Elsősorban azok figyeljenek, akik a vásárlást megelőző időszakban el is adta ingatlant. A lakásvás
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Magyarországon is csődhullámot hozhat a nagy EU-s megállapodás: kinek van félnivalója?
Mit jelent a Mercosur-alku?
Megdöbbentő probléma az USA topegyetemein: nem tudnak elhelyezkedni a diákok
Ismét az Ivy League egyetemeken tanuló magyar diákokkal beszélgettünk.
Elfoglalni vagy megvenni Grönlandot - ennyi a kérdés?
Már senki sem nevet Trump tervein.

