FONTOS Itt az új forintcsúcs
Briliáns befektetések a BÁV ART 86. Művészeti Aukcióján (x)
Prémium

Briliáns befektetések a BÁV ART 86. Művészeti Aukcióján (x)

PR cikk
Fedezd fel a gyűjtők és befektetők kedvenc tételeit

A december 2–4. között megrendezésre kerülő BÁV ART 86. Művészeti Aukció mintegy 850 tétellel vonultatja fel a hazai és nemzetközi gyűjtők számára legértékesebb műtárgyakat, órákat, ékszereket és festményeket. Az aukciót megelőzően, november 22–30. között a BÁV ART Szent István körúti galériájában tartott kiállításon a látogatók élőben tekinthetik majd meg a kínálatot, értékelhetik a legkiemelkedőbb befektetési darabokat, és előre felmérhetik az aukció legizgalmasabb tételeit.

Az aukció legkiemelkedőbb tétele egy briliáns gyémánt fülbevalópár, amely 110 millió forintos kikiáltási árról indul, így már az ár is komoly figyelmet érdemel. A két 10,3 karátos sárga gyémánt szögletes, radiant csiszolást kapott, összesen 70 fazettával, ami biztosítja a fény látványos játékát, miközben a pár GIA tanúsítványa garantálja mind a minőséget, mind az eredetet. Nemcsak a hazai piacon különleges darabról van szó: a nemzetközi aukciók, mint a Sotheby’s és Christie’s, folyamatosan igazolják, hogy a színes, nagy karátos gyémántok iránti kereslet töretlen, és a ritka példányok több tízmillió dollárért kelnek el. Ez a hazai aukció tehát kivételes lehetőséget kínál a gyűjtőknek és befektetőknek, hiszen nem kell külföldre utazni ahhoz, hogy ritka, magas minőségű és értékálló ékszerhez jussanak.

Nem csak az ékszerek, hanem az órák kínálata is tartogat igazi ritkaságokat. Kiemelkedik az Omega Speedmaster Moonwatch karóra, a NASA történelmi időmérője, amely már 1965-ben eljutott a világűrbe, és 1969-ben Buzz Aldrin és Neil Armstrong is viselte a Holdra lépés pillanatában. A BÁV ART aukciójára került jubileumi kiadás a sorozat 50. évfordulóját ünnepli, megőrizve a kronográf ikonikus formáját és funkcionalitását, így egyszerre gyűjtői ritkaság és stabil befektetési lehetőség. Az aukció további órái között ritka IWC zsebóra, Jaeger LeCoultre asztali óra, valamint Cartier, Breitling és Panerai karórák is szerepelnek, amelyek a prémium kategóriát képviselik.

Az időmérők mellett érdemes a festmények és a műtárgyak világába is betekinteni. A magyar piacon a műtárgyak iránti kereslet folyamatosan nő, és a mostani aukció kínálata különösen erős. A Zsolnay-kerámiák, art deco bútorok, ezüsttárgyak és kvalitásos festmények mellett Batthyány Gyula, Koszta József és Ország Lili művei, valamint ritka Judaika-darabok, illetve antik ezüsttárgyak kiváló lehetőséget nyújtanak portfólió-diverzifikálására, miközben a művészi érték is biztosított.

A BÁV ART aukció keretei biztosítják a vásárlás biztonságát és átláthatóságát: minden ékszer és óra hiteles tanúsítvánnyal rendelkezik, a műtárgyakat pedig szakértők ellenőrzik, így a gyűjtők magabiztosan hozhatják meg döntéseiket.

A kiállításról, az aukcióról és a teljes kínálatról további információ a BÁV ART weboldalán érhető el.

(x)

Portfolio Future of Construction 2025

Portfolio Future of Construction 2025

2025. november 11.

Finanszírozás a gyakorlatban – Budapesti Fórum

2025. november 11.

Portfolio Investment Day 2025

2025. november 18.

Portfolio AI & Digital Transformation 2025

2025. november 25.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

Ez is érdekelhet