Pár ezer forintért kártyaelfogadó lehet a magyar kisvállalkozó is
Többek között ezért is döntött úgy Fazekas Zoltán, hogy mindkét piacon, ahol kereskedelmi tevékenységet folytat bevezeti a plasztikkal való fizetés lehetőségét. Ez ugyanis ma már nem csak a nagy forgalmat bonyolító üzletekben rentábilis opció, hanem kisvállalkozások számára is. Bár egy hagyományos POS terminál beszerzési ára átlagosan 100 ezer forint körül van - amely visszatartó erő lehet egy kisvállalkozás számára - a terminált havidíjas konstrukcióban bérelni is lehet. Ennek költsége bankonként és a terminál képességeitől függően változik.
Elérhető azonban kifejezetten a kkv-k és mozgóárusok számára kidolgozott megoldás is, ahol egyszerűen egy mobileszköz - vagy tablet - és egy 5 ezer forintos mobil kártyaolvasó Bluetooth-szos összekötésével kártyaelfogadóvá válhat egy árus vagy üzlet. A fizetéshez az okoseszközre telepített alkalmazásban meg kell adni a fizetendő összeget, a vevő pedig a mobil kártyaolvasóba teszi vagy ahhoz érinti a kártyáját vagy mobilját, a tranzakció pedig a megszokott módon történik.
Az OTP fizetési rendszerén keresztül futó szolgáltatás ReadyPay néven tavaly év eleje óta elérhető a Vodafone-nál. Az mPOS eszközt és a fizetési alkalmazást az Ingencio Group magyar leányvállalata szállította, a megvalósításban pedig a MasterCard is közreműködött. Az alkalmazás, valamint a kapcsolódó háttérrendszer minden biztonsági előírásnak megfelel.
A szolgáltatás kétféle konstrukcióban érhető el.
Az "Alap" csomag havi díja bruttó 6490 forint, az első 6 hónapban a banki jutalék 0 százalék abban az esetben, ha a bankkártyás forgalom mPOS terminálonként nem haladja meg a havi bruttó 1 millió forintot. 1 millió forint kártyaforgalom felett, illetve a hetedik hónaptól a banki jutalék 1,25 százalék. A nagyobb, úgynevezett "Extra" csomag havidíja bruttó 9990, amiért cserébe az előfizetőnek a 24 hónapos határozott idejű szerződés teljes időtartama alatt nem kell banki jutalékot fizetnie, már, ha havi bruttó 1 millió alatt marad a bankkártyás forgalma. Az egyszeri beruházási költség 4990 forint, ennyibe kerül a terminál.
A megoldás az online rendelt termékek és csomagok kiszállításakor is hasznos lehet az utánvétes fizetésnél, de taxiban vagy ételrendelésnél is lehetővé teszi a bankkártyás fizetést. Az Enet kutatása szerint az online rendelők esetében bár még a készpénzes utánvét a legnépszerűbb fizetési forma, tavaly huszonöt százalékkal nőtt az utánvétes bankkártyás fizetés elterjedtsége. Mert bár előre nem szívesen fizetnek a magyarok, de ha a futárnál van POS terminál, akkor élnek a lehetőséggel.A szolgáltatás pont azokat a kisvállalkozásokat célozza, amelyek előszeretettel használnak készpénzt, hogy jövedelmük egy részét eltitkolják az adóhatóság elől, ezért aztán nem is szeretnék bevezetni a kártyás fizetés lehetőségét. Ugyanakkor nem szabad lebecsülni a fizetési lehetőségek bővüléséből fakadó versenyelőnyt sem. Polgár Viktor kettlebell trénernek az a tapasztalata, hogy a hozzá járó sportolók kifejezetten kedvelik, hogy lehet plasztikkal is fizetni.

Az edzés havidíja 14-20 ezer forint között mozog, ami pont akkora összeg, aminél jellemzően kevesebb készpénz marad a csoporttagok zsebében a nap végére. Így amikor fizetésnap volt - amiről jellemzően sokan megfeledkeztek - mindig a következő alkalomra halasztották a tagdíj befizetést, majd a következőre és így tovább. Amikor meg végre hozták, akkor nem tudtam visszaadni, és mindig számon kellett tartani, hogy ki nem fizetett még. Ezzel szemben a mobil kártyaolvasónál nincsenek ilyen problémák, mert a kártya mindenkinél ott van, időben fizetnek és nem kell készpénzzel bíbelődni.
- mondta Polgár, aki bérli az edzőtermet, így nem mindegy számára, mikor kapja meg a pénzt.A tréner szerint az edzésre újonnan beiratkozók rendszeresen meglepődnek, hogy plasztikkal is lehet fizetni és nem zsebbe megy a pénz, de véleménye szerint imponál is nekik, hogy törvényes keretek között megy a vállalkozás, ami így versenyelőnyt is jelent neki. Jelenleg egy 60 fős csoportból a tagok közel fele fizet kártyával, a többiek utalnak vagy készpénzes fizetők.
Eddig közel ezer vállalkozással van előfizetése a szolgáltatónak, ezek közül durván tíz százalék a prémium csomagra fizetett elő. Polgár szerint azzal, hogy a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) felső bevételi korlátját 6 millióról 12-re emelték és elérhetővé vált a mobil kártyaelfogadó, valamelyest javult a mikrovállalkozások helyzete.
A cikk megjelenését a Vodafone Magyarország támogatta.
Hamarosan újra felszáll Amerika szupertitkos űrrepülőgépe
Rengeteg a kérdőjel a szerkezet körül.
Furcsa videó: nagyon úgy néz ki, visszatért a frontra az ukránok legendás fegyvere
Ráadásul egy komoly újítással.
Máris zátonyra futottak a béketárgyalások? - Újabb követeléssel állt elő Oroszország
Egyesek már időhúzásnak tartják Moszkva lépéseit.
Aggódhat Európa: hatalmas orosz komplexum épül a határán, az egész NATO-ra veszélyt jelent
Hamarosan bevetésre kész.
Szintet lépett az orosz állam: fokozzák a saját állampolgáraik ellenőrzését
Egyre inkább figyelik az internetet.
Lesújtó számok érkeztek: évtizedek óta nem volt ilyen szinten az erdőtüzek pusztítása Európában
Hatalmas területek váltak a tűz martalékává.
Katonai lépésekről egyeztet az Egyesült Államok Európával, asztalhoz ültetnék Oroszországot
Nagy kérdés, mit érnek el ezzel Putyinnál.
Készülhet valamire Kína: így függetlenednének még inkább az USA-tól
Bejelentést tett az ország egyik nagy AI-fejlesztője.
Élet egy adatközpont mellett
Vízügyi nehézségek a technológia árnyékában: hogyan hat egy adatközpont a helyi közösség mindennapjaira.
Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

Tartozik-e nekünk az állam, ha van pénzünk?
Egy modern bankjegy tulajdonosa nem követelhet semmi "értékesebbet" az államtól a pénzéért cserébe. Miért sorolják a készpénzt mégis az államadóssághoz a statisztikák? És számít-e ez
Ha az ételpazarlás ország lenne...
Rengeteg erőforrást használunk fel olyan ételek előállítására, szállítására, feldolgozására és csomagolására, amelyekre végül nincs szükségünk. Az el sem fogyasztott ételhulladékok

Minierdők a város szívében
A Mijavaki-módszerrel telepített minierdők kis területen is hatékonyan növelik a biodiverzitást és mérséklik a városi hőszigethatást.
Merre mozdulhat az arany ára?
Az arany árfolyamát azonban nem csupán a monetáris politika alakítja. A világpolitikai kockázatok, az ellátási láncok geopolitikai átrendeződése és az inflációs bizonytalanság mind hozzáj
SPB: Alacsony kereslet és növekvő költségek veszélyeztethetik az amerikai vállalatok nyereségességét
Emelkedésnek indult a román CPI az energia ársapkák kivezetésének köszönhetően. A piac összességében pozitívan reagált a költségvetés rendbetételére irányuló kormányzati erőfeszít
Mi a baj dollárral?
Cudar év van eddig a dollár mögött: a világ első számú devizája nagyon gyengült Donald Trump protekcionalista politikája mellett. De mi várhat még a zöldhasúra,... The post Mi a baj dollárr



Kellemetlen meglepetés érheti az otthon startos hitel igénylőit
Biztos a 10 százalékos önerő?
Szemünk előtt tűnik el a magyar gyümölcs, külföldi áru veszi át a helyét a boltokban
Mit tud kezdeni az ágazat az erős importnyomás miatti polcvesztéssel?
Trump találkozói közelebb hozták a békét?
Milyen garanciák lehetnek kielégítőek Zelenszkijnek és Putyinnak egyaránt?
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.