Már az amerikai egyetemeken is felfigyeltek egy magyar egészségügyi startupra
Tőkebevonás kriptovalutával
Az alapítók a terjeszkedés finanszírozására egy Magyarországon még kevésbé ismert formát, az ICO-t (Initial Coin Offeringet) választották. Ennek lényege, hogy saját, HEAL névre keresztelt tokent bocsátottak ki, és adtak el előértékesítés keretében tavaly év végén. Ennek eredményeként 150 millió forint gyűlt össze, amit most április elején egy nagyobb volumenű kibocsátás követ - a cél, hogy minimum 4,8, maximum 10 millió dollárnyi tőkét vonjanak be.Saját kriptotoken bevezetésére nem csak az egyszerűbb finanszírozás miatt volt szükség, így a szolgáltatások kifizetése is ország- és valutafüggetlenné válik, az Etheal ugyanis az orvos-páciens elszámolásban is kriptotokent használ, ezzel a technológiával pedig számos újszerű szolgáltatást is be tudunk vezetni a Doklist.com oldalon. Például saját valutánkkal díjazzuk azokat a páncienseket, akik minőségi értékelést írnak az általuk igénybe vett orvosról, klinikáról
- mondta Tábori Viktor, az Etheal másik alapítója.Kaliforniában már tanítják
Az elmúlt hónapokban az Etheal alapítói Szingapúrtól kezdve San Franciscón át Moszkváig számos meghívást kaptak konferenciákra, hogy bemutassák startapjukat. A világ egyik legnagyobb tech showján, a Las Vegas-i CES-en másodikak lettek a saját kriptovalutát kibocsátó startupok mezőnyében, míg a Ljubljanában megrendezett d10e nevű fintech konferencián a közönségszavazatokkal nyertek díjat.
Tábori Viktor legutóbb a Kaliforniai Egyetemen tartott előadást a biztonságos kriptotoken kibocsátásáról. Március elején pedig a Stanford Egyetemen kapunk lehetőséget arra, hogy az Ethealt bemutassuk.
Az eseményen többek közt olyan ismert kockázati tőkebefektetők képviselői vesznek részt, mint a Facebookban tulajdonos Accel Partners és Greylock Partners, illetve a Sequoia. Utóbbi a ma már szintén Facebook tulajdonú Instagram és a WhatsApp befektetője is" - tette hozzá Dr. Kertész.A tervek szerint az Etheal a most április elején lezajló tőkebevonás után fél év alatt állítja át a Doklist.com belső működését a HEAL tokenre. A szolgáltatás globális bevezetését hazai és nemzetközi szakértőkből álló csapat segíti.
Bevásároltak Zuckerbergék a világ legnagyobb szemüveggyártójába
Milliárdos üzlettel erősíti szemüvegpiaci pozícióját a Meta.
Fegyvert küld Ukrajnának Donald Trump, támadás érte Moszkvát - Híreink az orosz-ukrán háborúról kedden percről percre
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Netanjahu: még sosem állt egymáshoz ilyen közel Izrael és Amerika, mint most
Washingtonba utazott az izraeli kormányfő.
Tagad Trump: nincs amnesztia a bevándorlóknak, helyette amerikaiakat küldenének a termőföldekre dolgozni
Ha már úgyis munkához kötötték a rászorulók egészégbiztosítását.
GINOP Plusz-1.2.4-25: Felfüggesztés és keretemelés
A GINOP Plusz-1.2.4-25 pályázati felhívás, amely a leghátrányosabb helyzetű régiókban és a Szabad Vállalkozási Zónákban működő mikro- és kisvállalkozások támogatását célozza, 2025.
Értékpapír és állampapír öröklése
A pénzügyi tudatosság nem áll meg a befektetéseknél - az öröklés kérdésköre legalább ennyire fontos. Különösen igaz ez a bank- és értékpapírszámlákon elhelyezett pénzeszközök, ért
Jogszerű lesz-e, ha tényleg teljesen automatizáltan bírságolják meg a Pride résztvevőit?
A június 28-án lezajlott rendezvény kapcsán már számos jogi kérdés felmerült, így - többek között - az arcfelismerő technológia alkalmazásával összefüggésben (lásd erről a korábbi po
A hosszú spanyol éjszaka tanulságai - eljött az aksik ideje
Néha 5-6 éves megtérülési időről is lehet hallani az akkumulátoros energiatárolók piacán, a következő 5 évben megnégyszereződhet a tárolók összkapacitása. Viszont olyan elánnal növeks
Hogyan válassz megbízható kivitelezőt otthonfelújításhoz?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Hogyan válassz megbízható kivitelezőt otthonfelújításhoz? A felújítási támogatások igénybevételénél az egyik legnagyobb félelem a kivitelező
Németország hűti legjobban a világot
Évi 201 ezer tonna fagyi külföldre - ezzel Németország messze a világ legnagyobb exportőre volt 2023-ban, a fagyi őshazájának tartott Olaszország a kanyarban sincs. Persze...
The post Németorsz
Én parkolnék, de nem tudok
Mi egy parkolóhely értéke? És a lakhelyé? Lehet érzelemmentesen dönteni? Ki mellé áll a közgazdaságtan? Balásy Zsolt a fokozódó világban a fokozódó urbanizációs helyzettel foglalkozik.
Az osztalék portfólióm - 2025. június
Pár darab AT&T-adtam el, mert kellett egy kis pénz, és kaptam pár osztalékot is, más említésre méltó dolog nem történt júniusban.VáltozásokAT&T (T) eladás: kb. a részvényeim 10%-

Több ezer cég váltott digitális bankolásra a BinX-szel (x)

- Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
- Végzetes háború törhet ki az USA és Kína között - Pillanatokon belül hatalmas fordulatra lesz szükség Magyarországon
- Bármelyik pillanatban elsöprő támadást indíthat a nagyhatalom – Nyakunkon az újabb pusztító háború?
- Mit hozhat a lakáspiacon az első vásárlók 3%-os lakáshitele?
- Azt mondtuk, hogy ez lehet a következő aranyláz – Be is jött
Egyre magasabbak az árak Magyarországon - Mégis, mi történik?
Friss adatok érkeztek.
Nagy árat fizetünk a kiköltekezésért: már látszik a csúnya elcsúszás
Sötét felhők a költségvetés felett.
El kell fogadni: ez már nem az a klíma, amire a világunk épült
Az éghajlatváltozás lehet az, ami átbillenti a növekedést a recesszióba.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.