
2020. március 11-től, a koronavírussal járó kockázatok miatt elhalasztja márciusi és áprilisi rendezvényeit, konferenciáit a Portfolio Csoport. A Portfolio rendezvényei közepes méretűek, többségében belföldi résztvevők látogatják őket, így rövid távon kifejezetten alacsony kockázatúnak minősíthetők, azaz nem jelentenek nagyobb kockázatot, mint a normál, mindennapi üzleti élet.
Középtávon azonban úgy ítéljük meg, hogy nem tudjuk maximális felelősséggel garantálni látogatóink, partnereink és munkatársaink egészségét.
Emiatt március 11-től márciusi és áprilisi rendezvényeinket elhalasztjuk.
Tesszük ezt annak ellenére, hogy sem látogatóink, sem előadóink részéről nem jelentkezett eddig semmilyen olyan érdemi félelem, ami a rendezvények sikerét akadályozná. Ugyanakkor számunkra ügyfeleink, partnereink biztonsága prioritás, így bízunk benne, hogy megértik döntésünket.
Március 10-i Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020 konferenciánkat megrendezzük, a márciusra és áprilisra tervezett további rendezvényeinket a nyár elejére, illetve szeptemberre halasztjuk. A pontos időpontokról a rendezvények oldalain nyújtunk tájékoztatást.
A Portfolio Konferenciák több mint 15 éves múltra tekintenek vissza, a két hónapos szünet alatt és után is azon fogunk dolgozni, hogy megerősítsük azt a bizalmat, amelyet látogatóinktól és partnereinktől az elmúlt másfél évtizedben kaptunk.
Irán nem hajlandó kapitulálni, Amerika bármikor beszállhat a háborúba - Szerdai híreink az Irán-Izrael háborúról percről percre
Cikkünk folyamatosan frissül az iráni-izraeli háború legfontosabb híreivel.
Irán szörnyű helyzetben van: miért nem kapitulál az ajatollah?
Nyíltan bejelentette: nem adja meg magát.
Ukrajna számára rosszul zárult a G7-csúcs, magas rangú orosz vezető látogatott Phenjanba – Ukrajnai háborús híreink szerdán
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Megjött a bejelentés: mától lehet pályázni összesen 45 milliárd forint állami forrásra
Indul a Jedlik Ányos Energetikai Program.
Már nem kell sokat várni, hogy megismerjük a kormány friss döntéseit
Hamarosan színre lép Vitályos Eszter és Gulyás Gergely.
Bármelyik pillanatban háborúba léphet Amerika - Mi történik a piacokon?
Aggódva figyelnek a befeketők.
Megszólalt Irán legfőbb vezére: nem lesz kapituláció, folytatódik a háború
Teherán nem adja meg magát.
Gondolkodik-e az AI, vagy csak úgy tesz?
A nagy nyelvi modellek jól el tudják játszani, hogy értik, amit mondanak. De ha tényleg értenék, az lenne az igazi lépés a valódi intelligencia felé. Csakhogy ezen még sokat kell dolgozni. The
Zöldenergia cégeknek: építs saját naperőművet és energiatárolót pályázati pénzből
A 2025. júniusában meghirdetett új pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló és megújulóenergia-termelő kapacitásainak kiépítését.
"Fotózza le és küldje be!" - Ne, inkább ne tegye!
Nagy felháborodást váltott ki a Metropol c. ingyenes lap felhívása, amely arra buzdította olvasóit, hogy a \"Fotózza le és küldje be!\" rovathoz készítsenek és küldjenek a lapnak lehetőség
Euróbevezetés: A nemzeti intézményrendszer arbitrázsa
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demagóg politikát, de az ország szuverenitásának csorbítása jelentős politikai kockázat. Bul
Fordul a széljárás: felgyorsul a Demján Sándor Program támogatásainak kiosztása
A hazai kis- és középvállalkozásokat célzó Demján Sándor Program (DSP) jelentős fordulóponthoz érkezett: a korábbi, kivárásra épülő ütemezés helyett a kormányzat most az azonnali kifiz
Legyünk optimisták!
A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ jobb hely, mint azt gondoljuk. Köszönöm Seres Lászlónak a közlést.
Komplex bér-, munkaügyi és HR audit
A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg
Régen minden hosszabb volt
\"Ne untass, irány a refrén!\" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt tudunk, összeborulva óbégatni. A...
The post Régen minden hosszabb volt ap

Új korszak az innovációban – 2025-től tanúsítható az ISO 56001 szabvány szerinti működés (x)

- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Egyetlen dolgon áll vagy bukik Irán túlélése, éppen emiatt bombázza őket Izrael
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Számolj háromig és start!
Ne maradj le számlanyitási akciónkról! Webináriumunkon megmutatjuk, hogyan indítsd el első befektetésed, milyen új funkciók érhetők el kereskedési platformjainkon, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan vághatsz bele magabiztosan a tőzsdei kereskedésbe – akár már holnap.
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Csökkenhetnek a gyógyszerárak, de mi lesz a patikákkal?
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
Csúcsközelben a tőzsdék - Mit tegyünk most?
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen