A Menedzserek Országos Szövetsége a Portfolio-t arról tájékoztatta, hogy az ajánlásokat idén is titkosan kezelte az ügyvezetés a jelöltek tudta nélkül, és összeállították a háttéranyagokat a Jelölő Bizottság részére.
Az év elején a Menedzserszövetség közel 15 partnerszervezete, a Szövetség elnöksége és ügyvezetése, valamint a Jelölő Bizottság elnöke, Beck György és a Bizottság tagjai, az elmúlt év díjazottjai tették meg ajánlásaikat mind a 8 kategóriában. A bizottság pontozása alapján kategóriánként 3 jelölt került a Menedzserszövetség elnöksége elé, rangsorolás nélkül. Az elnökség pedig titkos szavazással döntött idén is arról, hogy kategóriánként - fél éves jelölési és döntési folyamatot követően - kik lettek a 2022-es év legjobb vezetői.
Az Év Menedzsere Díjak kitüntetettjei 2022-ben
- A Menedzserszövetség Év Menedzsere Díjának kitüntetettje Noszek Péter, a Nestlé Hungária ügyvezető igazgatója.
- A Menedzserszövetség és a Bayer Hungária Kft. közös Év Női Menedzsere Különdíj kitüntetettje Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország elnök-ügyvezető igazgatója.
- A Menedzserszövetség és a DAS Jogvédelmi Biztosító közös Év Fiatal Menedzsere Díj kitüntetettje Birmacher Barnabás, a Bitrise vezérigazgatója és társalapítója.
- A Menedzserszövetség és a Foxconn közös Jövő Menedzsere Különdíj kitüntetettje Kádár Tamás, a SEON alapító-vezérigazgatója.
- A Menedzserszövetség és a Gránit Bank Zrt. közös Év Menedzsere Életműdíj kitüntetettje Czakó Borbála, korábbi londoni magyar nagykövet, stratégiai tanácsadó.
- A Menedzserszövetség és a Shell Hungary Zrt. közös Év Menedzsere a Társadalomért Különdíj kitüntetettje Jaksity György, a Concorde Zrt. alapítója és igazgatóságának elnöke.
- A Menedzserszövetség és a Volkswagen közös Kék Innovációs Különdíj kitüntetettje Kiss Katalin, a MAM-Hungária Kft. ügyvezetője, a MAM vállalatcsoport gyártási vezérigazgatója.
- A Menedzserszövetség és a Linde Gáz Magyarország Zrt. közös Év Menedzsere a Környezettudatos Gazdaságért Különdíj kitüntetettje Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Csoport vezérigazgató-helyettese.
Címlapkép: A 2022-es Év Menedzsere Díjak díjazottjai és díjátadói Forrás: Menedzserek Országos Szövetsége
Az Év Menedzsere Díjak médiatámogatója a Portfolio Csoport.
Friss elemzés: teljes átverésre építenek Oroszország rettegett fegyverei - Kiderült, mennyi igaz az eredeti orosz állításokból
Négy év alatt összegyűjtött adatokból dolgoztak.
Terrortámadás és túszdráma Kijevben: máris kiderült a moszkvai szál
Elszabadult a pokol az ukrán fővárosban.
Lekoppinthatja Ukrajna Oroszország rettegett Kinzsal rakétáját - Ez lehet az orosz légvédelem rémálma
Híres ukrán cég lehet a gyártó.
Itt a 2026-os választások végeredménye: az utolsó pillanatokban is születtek meglepetések
Tisza 141, Fidesz–KDNP 52, Mi Hazánk 6.
Áll a bál Magyarország szomszédjában: súlyos gyanúba keveredett a hazánkban is aktív fegyvergyártó
Egyre több a kérdéses elem a gyorsított beszerzésekben.
Megindult Irán támadása, ismét ropognak a fegyverek a kulcsfontosságú szorosban
Figyelmeztetés nélkül nyitottak tüzet.
Követett részvények - 2026. április
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Változnak a nyugdíjak, de lesz esély érdemi rendszerszintű változásra?
A nyugdíjkérdés a feszített magyar költségvetés és az egyre indokoltabb korhatáremelés árnyékában az egyik legérzékenyebb politikai téma. Mit hozhat érdemben a Tisza-kormány programja a j
Választás után: mi lesz a magyar alapkamattal?
A választás utáni forinterősödés első ránézésre megnyithatná a teret a kamatcsökkentés előtt, a jegybank mozgásterét azonban továbbra is erősen szűkítik az energiaárak és a külső ko
Veszélyesen sokat költünk az államadósság finanszírozására
A járványt követő években megint nőni kezdett a GDP-arányos államadósság Magyarországon, ami önmagában még nem lenne probléma, de a magyar állam már a GDP közel... The post Veszélyesen s
Így lenne alacsony nyugdíjad!
A mai bejegyzést azért kezdtem, mert nagyon sokat beszélünk az alacsony nyugdíjakról, de arról keveset tudunk, hogy miért alakul így valakinek az ellátása. Rendszeresen feljön politikai kampán
Számlázás céges környezetben: Hol rejtőznek az ÁFA kockázatok?
Előfordult már, hogy egy teljesítési időpont meghatározása kapcsán több szervezeti egység eltérő álláspontra jutott, mégsem született minden szempontbl megnyugtató válasz? Vagy hogy az ER
Új remény a devizahiteleseknek? Ezt hozhatja a TISZA-kormány a végrehajtások és banki perek világában
Évek óta várnak megoldásra a devizahitelesek A devizahiteles ügy Magyarország egyik legnagyobb társadalmi és jogi válsága volt, amelynek anyagi következményeit sok család még ma is
75 milliós bírság a LED-csereprogramban felmerülő adatvédelmi hiányosságokért
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) hivatalból indított eljárásában (NAIH-19-18/2024) 75 millió forintos adatvédelmi bírságot szabott ki egy energetikai vállalkoz
Madár, Virovácz, Zsiday: csoda vagy megszorítás a Tisza-kormány útja?
Mi kell a növekedéshez és a magyar euróhoz?
Tardos Gergely: rögös lesz az út a magyar euróig
Számos jótékony hatása lehet a bevezetésnek.
Nyár közepéig tarthat a türelem: utána jöhet az igazi energiasokk
Nem csak a kőolajra van hatással a konfliktus.
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!


