
Ne kerüljön semmibe és legyen rugalmas – ez az általános fogyasztói elvárás a logisztikával szemben Barna Zsolt, a Waberer’s Csoport elnök-vezérigazgatója szerint, ami alaposan feladja a leckét. Éppen ezért a szállítási módok közötti váltás képessége felértékelődött, hívta fel a figyelmet a szakember a Portfolio Retail Day 2025 konferencián.
Tovább kell növelnünk a kapacitáskihasználást, amiben élen jár a Waberer’s, hiszen működésünket már korábban is optimalizációs motorok segítették
– mutatott rá Barna Zsolt. A veszteségidőt az ellátási lánc bármely pontján lehet már mérni, a raktérkihasználtságtól a járművezető munkaidejének minél teljesebb kimaxolásáig. Utóbbi az állandó monitoring miatt azonban pszichikai nyomással is jár, amit valahogy kompenzálni kell.
Fogy a torta, reagálni kell
Kovács Gábor, a FoxPost Commercial Directora a rugalmasság fontosságát hangsúlyozta.
Alapvető most már, hogy akár a kiszállítás megkezdését követően is át lehessen irányítani a kiszállítási pontot, vagy akár méretproblémák esetén reagálni lehessen
– mondta a szakember.
Az e-kereskedelemben uralkodó állapotok kapcsán megjegyezte, hogy a hazai szereplők 2019-ig hozzászoktak a langyos vízhez, majd a covid alatt hirtelen fellendült a piac, utána viszont bejöttek a nagyok.
Fogy a torta, a nagyhalak kinézték maguknak Magyarországot, és ha rákapcsolnak, a hazai webáruháznak még nagyobb bajban lesznek. Fogyasztói élmény, garancia, igényesebb fotók, gyors kiszállítás, utánvét nélküli szállítás – ezekbe lehet kapaszkodni a túlélésért.

„Elkényelmesedtek a vásárlók, a nagyok pedig mindent megtesznek, hogy kényelmessé tegyék a vásárlás élményét” – fűzte tovább a fenti gondolatmenetet Perényi András, a Webshippy Fulfillments CEO-ja. Minden fogyasztónak más szempont a fontos, és a nagyok elképesztő rugalmasságot képesek nyújtani.
"Aki úgy dönt, hogy webáruházat indít, nehéz dolga lesz: a környező országok nagyon feljöttek" – vélekedett Perényi András.
A szomszédos országok szereplői ügyesebbek, előttünk vannak, nagyobb tapasztalatuk van, hogyan kell piactereken eladni. Eleve határon túl akarnak értékesíteni, míg a magyar szereplők rugalmatlanok, úgy kell őket győzködni a rendelkezésre álló technológia ellenére.
Nem látom, hogy mitől változna meg ez a folyamat. A tudásbővítésnek ezért óriási szerepe van
– tette hozzá a szakember.
A külföldi webshopok terjedésének azonban nyertesek is vannak. A Bud Cargo ugyanis a Temu európai kereskedelmének 60%-át rajtuk keresztül bonyolítja.
Címlapkép forrása: Portfolio
Az FBI lefoglalta Charlie Kirk gyilkosának több számítógépét is
A központba vitték elemzésre.
Nagy a baj a franciáknál, az államkötvények már nem kockázatmentes eszközök
Alacsonyabb a nagyvállalatok kötvényhozama, mint a francia államé.
Pénzgyáros AI
Az AI az új vasút - írtuk nemrég egy posztunkban. Beruházási oldalról tényleg lehet így tekinteni, de vagyongyarapítási oldalról inkább a kriptóra hasonlít: egyetlen szektor ilyen... Th

Kelet-Közép-Európa - hogyan tudjuk kontrollálni a saját sorsunkat?
Kelet-Közép Európa jövőjét a rendelkezésre álló erőforrások és képességek, röviden a potenciál határozza meg. A kérdés, hogy a potenciált mennyiben tudjuk felhasználni a régió polgá
Top 10 osztalék részvény - 2025. szeptember
Szeptember másodikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőz
Az energetikai dekarbonizációban is szerepet kaphat a hidrogén
Miközben a hidrogénmeghajtás fontos eszköze lehet a közlekedés kizöldítésének, arról lényegesen kevesebb szó esik, hogy a hidrogén az ipar dekarbonizációjában is sz
Ezek a befektetések aranybányák - szó szerint!
Közel két évvel ezelőtt, az árfolyam kitörése előtt pár hónappal azt írtam elemzésemben, hogy az aranyárfolyam radikális emelkedése szinte garantált, akár háromszorozhat is a sárga... Th

Két éves a bejelentővédelmi törvény
2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Amikor a rosszabb befektetés is megéri
Korábban már írtam arról, hogy mennyire nem szeretem a béren kívüli juttatásokat. Teljesen feleslegesek, elvesznek egy csomó időt, és végeredményben csak azért léteznek, mert adókedvezmény
Milton Friedman és az MMT
Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Mi lesz a kormány ötezermilliárdos tervével? Szaporodnak a kérdőjelek
Portfolio Checklist: mikor lesz Paks II-es áram a konnektorunkban?
Erre kevesen számítottak: ő most a világ leggazdagabb embere
Újra hasít az AI-sztori.
Mi lesz veled, magyar búza? Drasztikus váltás kell
Aduász lehet a búza itthon, a fajtaválasztáson és a technológián azonban nagyon sok múlik.
