Möbius: hatalmas lehetőséget kapott Magyarország
Mark Möbius az előadását a főbb részvénypiaci indexek teljesítményével kezdte, a rövid távú indikátorok szerint nagyon együtt mozgott a fejlődő és feltörekvő piac, azonban ha hosszabb távon nézzük, akkor a feltörekvő piacok felülteljesítése teljesen egyértelmű. Möbius jellemzően a fundamentumok alapján nagyon optimista a feltörekvő piacokat illetően, azonban mindig kiemeli, hogy hosszú távon érdemes ezen a piacon befektetni.
A sztori továbbra is él
A feltörekvő piacok mellett egyértelműen felhozható a magasabb növekedés, már ebben az évben is szignifikáns különbség lesz a két térség növekedése között, a kilátások pedig ezt a következő időszakban is megerősítik. Ehhez jön az a tény is, hogy a kedvező külkereskedelemnek köszönhetően komoly devizatartalékok gyűltek össze a feltörekvő piaci országokban.
Ezzel kapcsolatban megemlítette a guru, hogy nagyon nagy lehetőség Magyarország számára, hogy Kína szeretne az országban befektetni, többek között azért, mert diverzifikálni akarja a devizatartalékát, és el akar mozdulni a dollár felől. Nagyon sok pénzük van, és ennek megfelelően nagyon optimistán kell értékelni a kínai bejelentést - tette hozzá.
A fundamentumok között emelte még ki Mark Möbius az alacsonyabb államadósságot, valamint az egyre csökkenő inflációt, ami természetesen sok feltörekvő piaci országban még mindig komoly problémát okoz. Ezzel párhuzamosan a rövid távú kamatlábak is csökkenőben vannak, ami szintén kedvező hír a feltörekvő piacokon befektetők számára.
Möbius szerint a feltörekvő piacok nem tekinthetők drágának, a különböző értékeltségi mutatók (P/E, P/BV, osztalékhozam) azt lehet mondani, hogy nem vagyunk történelmi magasságokban, sőt inkább közepesnek lehet mondani a történelmi adatok alapján a piacok értékeltségét.
Milyen témákat figyel a Templeton?
A feltörekvő piacok mellett szól a sokkal nagyobb fogyasztási kereslet. A fizetőképes kereslet masszívan emelkedik ebben a régióban, hiszen nagyon komoly a népesség növekedése, a városiasodás, és a magas növekedésnek köszönhetően a középosztály életszínvonalának emelkedése. Persze alacsony bázisról beszélünk a feltörekvő országokban, az egy főre jutó GDP töredéke a fejlett országokénak. A gyors növekedés azonban a különbséget gyorsan csökkenti.
Möbius egy egyszerű példán keresztül mutatta be, hogy miylen potenciál van a piacon. Kínában 1990-ben mindössze a vidéki lakosság 1 százalékának volt hűtőszekrénye, miközben 2008-ban már 32 százaléknak volt. Hasonló trendet lehet látni a televíziók, a számítógépek vagy a gépjárművek piacán.
A másik fő téma a Templetonnál a nyersanyagok témaköre. Möbius szerint például a feltörekvő piaci kereslet hatására emelkedésre van ítélve például az olaj is. A főbb nyersanyagoknál az elmúlt időszakban nagyon komoly kilengéseket láthattunk, a historikus adatok szerint viszont a trend mindig emelkedő. Az aranyra külön kitért Möbius, véleménye szerint Kínában és Indiában nagyon szeretik az aranyat, a fogyasztás emelkedése pedig támogatást adhat az árfolyamnak.
Kockázatok mindenhol akadnak
A világban nincs kockázatmentes befektetés, együtt kell élnünk a tudattal, hogy bármibe is fektessük a pénzünket, az kockázatnak van kitéve. Pontosan ezért van szükség a diverzifikációra, hiszen ezáltal csökkenthetjük a portfóliónk kockázatát, ha ügyesek vagyunk.
A kockázati oldalon Mark Mobius az államadósságra tért ki, szerinte igaz Európában komoly problémát jelent az adósságválság, azonban Amerikában és Japánban abszolút értékben sokkal nagyobb adóssággal kell megküzdenie az országoknak. A CDS spreadek ennek megfelelően historikus magasságokban vannak több Európai országban is, ami potenciális kockázatot hordoz magában.
Egy régi téma is előkerült Möbius előadásában, mégpedig a származékos ügyletek piaca. Möbius korábban többször is felhívta a figyelmet, hogy a piacot meg kell reformálni, azonban jelenleg is azt lehet látni, hogy a piac mérete elszakadt a gazdasági teljesítménytől. A friss statisztikák szerint a globális GDP tízszeresét érik el a származékos ügyletek a világon, a bankszektor pedig erősen ki van téve ennek a piacnak.
A feltörekvő piaci indexek az elmúlt éveket visszanézve többször is voltak eső trendben, aminek a hossza átlagosan 14 hónap volt, azonban ezt mindig nagyon erős rali követte. Az átlagos emelkedés közel 500 százalékos volt, a rali időtartama pedig közel 70 hónapig tartott. Möbius komikusan ezzel kapcsolatban azt is megjegyezte, hogy ha őt kérdezik, hogy mikor kéne befektetni, akkor azt válaszolja, hogy akkor, amikor pénz van rá. Ezt némileg árnyalva Möbius amellett tette le a voksát, hogy fokozatosan érdemes a kitettséget növelni a feltörekvő piacok irányában, éppen ezért, hogy kilengéseket tompítani tudjuk.
Repteret kellett lezárni Európában: egyre-másra okoznak káoszt az elképesztő légi incidensek
A balti állam szerint egyértelmű, ki a tettes.
Elárulta Donald Trump: ekkor fog találkozni Vlagyimir Putyinnal a békecsúcs keretében
Egy dolog kell hozzá.
Földcsuszamlásszerű győzelmet aratott az ellenzék – Baloldali, pacifista elnököt választott Európa gazdasági motorja
Azt ígéri, a béke hangja lesz.
Az asztalra csapott a világ egyik legnagyobb országának vezetője: nem működik az ENSZ
Azt is elárulta, ezt miből szűrte le.
Küszöbön a nyílt háború – Súlyos fenyegetést küldött az atomhatalom
Fennáll az esélye, már ha nem jutnak dűlőre.
"Nem végeztem" – Hiába a vereség, nem adja fel Trump korábbi ellenfele, ismét indulhat a Fehér Házért
Szerinte az elnök valódi zsarnokként viselkedik.
Elüldözték a fiatal tüntetők a 30 milliós ország első emberét, most még az állampolgárságától is megfosztották
Bár eddig is ismert volt az indok.
Magyar vállalkozás: viharban, jó irányba
Habár a vállalkozások számára komoly csapások sorát hozta a COVID-dal megnyíló bizonytalanság kora, a magyar gazdaságot azonban nem meggyengítik, hanem termelékenysége és minősége javítá
Ezüstpénz rézből? - Római sztori a fiat valutákkal
Aurelianus császár nem értette jól a fiat valuták rendszerét: növelni akarta a pénz vásárlóerejét, ehelyett hiperinflációt okozott. Tanulságos közgazdasági sztori a Krisztus utáni III. sz
Falatnyi területről jön a globális GDP fele
Itt van ez a térkép, ami első ránézésre talán túlzó állításnak tűnik: a világ GDP-jének fele mindössze a Föld felszínének 3,6 százalékán termelődik. A pontos... The post Falatnyi ter
KIVA 2025 - Mi változott?
A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta
Személyes pénzügyek válságos helyzetben
A jelenlegi gazdasági berendezkedés gyakran kerül komolyabb válságba, amit az emberek is megéreznek. Ez nem újdonság, a világtörténelemben sokszor volt olyan körülmény, ami nehezebbé tette a
A vizes élőhelyek pusztulása több billió dolláros kárt okozhat
A halászatot, mezőgazdaságot és árvízvédelmet támogató vizes élőhelyek pusztulása súlyos gazdasági károkat okozhat világszerte, derül ki a Vizes élőhelyek egyezmén
Belefulladunk az ingyen puncsos tálba, pedig egyszer le kell jönni róla
Rossz ómen a pénzügyeidre nézve, ha pénzügyminisztered szemében könnyek gyűlnek. Nagyon nehéz ugyanis leszokni a költségvetési alkoholizmusról: kényelmetlen és politikailag öngyilkosság i
Az Otthon Start mellett a CSOK Plusz feltételeibe is belenyúlna a kormány
Egy éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján a CSOK Plusz két fontos részletébe is belenyúlna a kormány. Nem kell megijedni a változás inkább kedvező a támogatá
Tűzeset Százhalombattán: mit fogunk ebből érezni?
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

