Földcsuszamlásszerű győzelmet aratott az ellenzék – Baloldali, pacifista elnököt választott Európa gazdasági motorja
Globál

Földcsuszamlásszerű győzelmet aratott az ellenzék – Baloldali, pacifista elnököt választott Európa gazdasági motorja

Portfolio
Elsöprő győzelmet aratott a baloldal közös jelöltje, Catherine Connolly a pénteken tartott ír elnökválasztáson - számolt be a BBC.

Connolly a kormányon lévő centrista Fine Gael jelöltje, Heather Humphreys legyőzésével lett az Ír Köztársaság tizedik elnöke, egyben a harmadik nő, aki betölti a pozíciót. Humphreys már korábban elismerte vereségét, már az előzetes eredmények alapján eldőlni látszott a választás.

Catherine mindannyiunk elnöke lesz, és az én elnököm is, és nagyon szeretnék neki minden jót kívánni

- fogalmazott az alulmaradt Humphreys a Guardian tudósítása szerint. Az északír határ mentéről, protestáns családból származó politikusra 29% voksolt első helyen.

vele szemben Connolly zsebelte be az első preferenciás szavazatok 63%-át,

több mint 914 ezret, ami az ír elnökválasztások történetének eddigi legmagasabb száma. Köszönőbeszédét előbb ír gaelül, majd angolul mondta el.

Olyan elnök leszek, aki meghallgat és reflektál, és akkor szólal meg, amikor szükséges

- ígérte a 68 éves, galwayi független képviselő.

"A béke hangja leszek, a semlegességi politikánkra építő hang, amely megfogalmazza az éghajlatváltozás jelentette egzisztenciális fenyegetést, és elismeri azt a hatalmas munkát, amit országszerte végeznek" - tette hozzá a magát szocialistaként és pacifistaként leíró Connolly, akit egyéb balos és zöld pártok mellett a legnagyobb ellenzéki erő, a baloldali nacionalista Sinn Féin is támogatott. A volt pszichológus és ügyvéd erősen bírálta Izrael – szerinte "népirtással" felérő – gázai háborúját a kampányban, és kritizálta az egyre csak "militarizálódó" Európát is az orosz-ukrán háború összefüggésében.

A magyarországihoz hasonlóan többnyire ceremoniális államfői poszton Connolly Michael D. Higginst váltja, aki kitöltötte a maximálisan engedélyezett kétszer hétéves ciklusát.

A Fine Gaellel koalícióban kormányzó Fianna Fáil jelöltje, a választástól visszalépett Jim Gavin csupán 7 százalékot ért el.

Összesen több mint 213 ezer érvénytelen szavazócédulát számoltak össze, ami példátlan mennyiség, és a jelöltekkel való számottevő elégedetlenségre enged következtetni.

A részvételi arány 46 százalék volt. Connollyt november 11-én iktatják be hivatalába.

Címlapkép forrása: Charles McQuillan/Getty Images

RSM Blog

KIVA 2025 - Mi változott?

A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta

Portfolio Banking Technology 2025

Portfolio Banking Technology 2025

2025. november 4.

Portfolio Property Awards 2025

2025. november 5.

Portfolio Professional Investment Day 2025

2025. november 5.

Portfolio Future of Construction 2025

2025. november 11.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

Ez is érdekelhet