Milliós árak egy éjszakáért: mutatjuk a 10+1 legdrágább magyar lakáshotelt
Figyelem: Több esetben is lehet, hogy technikai hiba van a rendszerben ezért tévesek lehetnek a feltűntetett összegek! Leginkább a milliós, vagy több milliós éjszakánkénti áraknál érdemes gyanakodni az adatok hitelességében.
Az Airbnb-t érintő aktualitások, illetve változások jelentősen befolyásolhatják a bérlehető ingatlanok piacát. Korábbi cikkünkben bővebben is beszámoltunk arról, hogy február 18-án lesz a főváros bulinegyedének, vagyis a Király utca környékén lévő vendéglátó egységek nyitva tartásáról szóló népszavazás. A döntés alapján, ha éjfélkor az összes egységnek be kellene zárnia, az a turizmust is visszavetné és az idelátogató vendégek számának csökkenése tovább gyűrűzne az Airbnb piacára is.
Az árakat egy januári éjszakára néztük, így a népszerűbb nyári, vagy ünnepi időszakokban még ennél is magasabb árakat tapasztalhatunk. A bérlés költségét az is emelheti, hogy minden foglalás során szolgáltatási díjat, illetve egyes házaknák takarítási díjat is felszámolnak, ami ezeknél az apartmanoknál sokszor a 100 ezres nagyságrendet is eléri. A 10 legdrágább bérelhető apartman listája a következőképpen alakult:10. Rózsadombi villa, Budapest
A 10. helyen egy rózsadombi 250 négyzetméteres apartmanház végzett, amely 12 vendég befogadására alkalmas. A szálláshely egy éjszakára 200 ezer forintért bérelhető ki a januári időszakban, így egy főre számítva 16 ezer forint körül alakul egy vendégéjszaka ára.
9. Essence stúdiólakás, Budapest Király utca
A következő helyen egy stúdiólakás végzett, ami Budapest bulinegyedében helyezkedik el, így érthető, hogy miért került be a legdrágább lakások közé. Az apartman 2 fő számára ideális és éjszakánként 215 ezer forintba kerül.
8. Széll Kálmán Kastélyszálló, Rátót
A 8. helyen egy Vas megyei község kastélyszállója végzett, amely az egykori pénzügyminiszter és miniszterelnök, Széll Kálmán kastélya volt. A rátóti négycsillagos szálló összesen 16 vendég befogadására képes és éjszakánként 300 ezer forintba kerül. Érdekesség, hogy amennyiben nem kívánják az idelátogatók az egész kastélyt kibérelni, 2 személyes szobánként körülbelül 23 ezer forintért szállhatnak meg itt a vendégek a téli időszakban.
7. Luxusvilla, Balatonlelle
A következő helyen egy balatoni luxusvilla végzett, amely összesen 14 főnek nyújthat szálláslehetőséget 340 ezer forintért éjszakánként. Ugyanakkor ez az összeg 10 fő tartózkodása alatt értendő, ezen túl folyamatosan növekszik az ár elérve a 417 ezer forintot 14 fő esetén, így ha ezzel számolunk egy-két helyet is előre léphetne a listában. Az 1300 négyzetméteres szálláshely több szaunával, beltéri medencével, mozi szobával, billiárd és fitneszteremmel is rendelkezik. A leírás alapján a villában a tulajdonos is bent lakik, így a felsorolt extrák használatát, illetve üzemeltetését a bérbeadó felügyeli.
6. Prónay-kiskastély, Alsópetény
A 6. helyre is egy vidéki kastély került, a Nógrád megyei Alsópetény községből. A kiskastély korhűen berendezett lakosztályai 10 fő befogadására képesek és 350 ezer forintos éjszakánkénti árral lehet kibérelni. A birtokon további vendégek befogadására alkalmas vendégház is van, illetve fürdőház és konferenciaterem is kialakításra került, így akár nagyobb rendezvényeknek is helyet adhat, a fent említett ár azonban csak a kiskastély bérlésére vonatkozik.
5. The Lake House, Balatonkenese
Egy másik balatoni villa is a listára került, az ingatlan úszómedencével, saját partszakasszal és egy bérelhető 12 személyes elektromos hajóval is rendelkezik. A hirdetés alapján 16 vendég befogadására alkalmas, a szállásadó azonban a leírásban 22 vendéget említ, 11 szobában elszállásolva. A teljes háznak az egy éjszakára vonatkozó ára 395 ezer forinttól indul, majd 10 fő felett folyamatosan növekedve egészen 445 ezer forintig elmegy.
Itt van Amerika új szankciós csomagja az oroszok ellen - Trump tényleg lemondta találkozóját Putyinnal
Megbénítják Oroszország két gigantikus energetikai cégét.
Új információk érkeztek: megvan, mi lehet Orbán Viktor és Donald Trump nagy megállapodásában
Szijjártó Péter új dimenziókat emleget.
Kiderült az igazság a Louvre-rablásról: az elavult kamera az egyik fő felelős
Több biztonsági hiányosság tette lehetővé a lopást.
Szlovákia feladta az ellenállást: órákon belül életbe lép az EU történetének egyik legkeményebb szankciócsomagja
Ez lesz a 19. szankciós csomag Oroszország ellen.
Trumpék nem nyugszanak: olyan szankciók jönnek Oroszország ellen, amilyenek még nem voltak
Az amerikai pénzügyminiszter jelezte.
Teljes lezárás az M5-ösön: egy kamion átszakította a szalagkorlátot
Balástyánál az országhatár felé.
A vizes élőhelyek pusztulása több billió dolláros kárt okozhat
A halászatot, mezőgazdaságot és árvízvédelmet támogató vizes élőhelyek pusztulása súlyos gazdasági károkat okozhat világszerte, derül ki a Vizes élőhelyek egyezmén
Belefulladunk az ingyen puncsos tálba, pedig egyszer le kell jönni róla
Rossz ómen a pénzügyeidre nézve, ha pénzügyminisztered szemében könnyek gyűlnek. Nagyon nehéz ugyanis leszokni a költségvetési alkoholizmusról: kényelmetlen és politikailag öngyilkosság i

KIVA 2025 - Mi változott?
A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta

Az Otthon Start mellett a CSOK Plusz feltételeibe is belenyúlna a kormány
Egy éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján a CSOK Plusz két fontos részletébe is belenyúlna a kormány. Nem kell megijedni a változás inkább kedvező a támogatá
Lesotho - az afrikai ország, amely elesett a vámháborúban
Lesotho súlyos gazdasági és humanitárius válságba került az aszály és a textilipar visszaesése miatt.
Három évnyi vagyonteremtés története - A HOLD OVK teljesítménye
Három éve indult a HOLD Online Vagyonkezelés (OVK) szolgáltatása, nagyon szerencsés időpontban. A nyomott kezdeti részvényárak, a magas kötvényhozamok remek környezetet teremtettek az befektet

Innovációs verseny nélkül nagyban lehet gondolkodni
Azaz nagyvállalatoknak pályázat, ahol ha most gyorsan teljesítesz egy feltételt, akkor különös verseny nélkül tudsz maximum 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapni - wow

Robosztus gazdasági növekedés mellett működhet a 14. havi nyugdíj
A magyar kormány a 14. havi nyugdíj bevezetését is fontolgatja. A kijelentés azonnal beindította a találgatásokat, hiszen egy ilyen lépés nemcsak a nyugdíjasoknak jelentene pluszpénzt, hanem a


Tűzeset Százhalombattán: mit fogunk ebből érezni?
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod