Lakást keres Budapesten? Erre készüljön (x)
Ahogy az FHB Lakásárindex elemzésében rámutatott, Budapesten leginkább a pesti belvárosban növekedtek az árak, ami a piac mélypontjához képest a VII. kerületben az átlagárak 81,5 százalékkal, az V. kerületben pedig közel 80 százalékkal nőttek. A főváros további legdrágább kerületeiben, például a II. és XII. és V. kerületben az 1 millió feletti négyzetméter ár is egyre elterjedtebb.
A Budapesti Lakáspiaci Riport felmérése szerint az eladó lakások számának növekedésével párhuzamosan a korábban már piacon levő projektek lakásai is hamar vevőre találnak. Cornides András, az eladó belvárosi ingatlanokkal foglalkozó Tower Ingatlan értékesítési vezetője szerint "az új építkezések tőkét vonnak el és fognak elvonni a használt lakások piacáról, ami valószínűleg hatással lesz a használtlakás piac keresleti oldalára is."

Amennyiben valaki albérletet keres Budapesten, annak Pavelka Zsolt, a Tower Ingatlan bérbeadási vezetője azt javasolja, hogy időben kezdjen el keresni, ha még megfizethető ingatlant szeretne bérelni. Árak tekintetében Pavelka szerint némi stabilizálódás figyelhető meg, a korábbi évek intenzív áremelkedését követően, azonban a belváros jellemzően tartja az árait. A szakértő szerint a legkeresettebb kerületek általában a belvárosi és azok közvetlen szomszédságában levő kerületek, ahol a bérlők előnybe részesítik a jó tömegközlekedésű albérleteket, és gyakran a parkolóhelyek is a kritériumok között vannak.
Úgy véli, hogy a jelentős ár-növekedés következtében a piacon az elvárások is magasabbak lettek, mint mondta: "Ami az elmúlt 2-3 év fontos változása, hogy az ingatlanpiac fellendülésének köszönhetően nagyon sok lakást felújítottak, újra bútoroztak. Ezáltal a piacon jelentős lakásminőség javulás figyelhető meg, amit egyre inkább elvárnak az érdeklődők. Míg korábban jobban kompromisszum készek voltak, manapság elvárnak egy bizonyos színvonalat."

Most érdemes befektetni
Pavelka Zsolt szerint a bérbeadást továbbra is jó befektetésnek lehet tekinteni, hiszen "egy frissen vásárolt ingatlan átlagos hozama általában 5-7% körül mozog. Cornides András a befektetők számára legfőképp a belvárosi kerületeket (V., VI., VII., VIII., IX. illetve a XIII.) javasolja, "ahol a bérleti piac sokszereplős és erős. A belváros magasabb minőségben kialakított lakásaira is kiváló a kereslet a külföldről érkező munkaerő (expat-piac) által."
Pavelka Zsolt szerint a bérbeadóknak a jó hozam érdekében érdemes minél jobb állapotban megőrizni az ingatlant, ugyanis az nem csak az ingatlan értékét növeli, hanem az a hozamban is megtérülő befektetést is. Ezt erősíti meg Kirschner Dávid is, aki lakások kezelésével foglalkozik, elsősorban hosszú távra kiadott befektetési ingatlanokkal, ahol rengeteg ügyletnél döntő, hogy a tulajdonos hajlandó-e költeni az ingatlanra.
Ha ez így van, akkor nincs más hátra, mint körülnézni, hiszen már akár működő befektetésként, hosszú távra bérbe adott eladó lakásokat is találhatunk Budapesten, ahol gyakorlatilag az első naptól indul a megtérülés.
(x)
Trump ismét nekiment a Fed-elnöknek: Totális idióta!
"Talán mégis meg kellene gondolnom, hogy kirúgom?"
Forint, euró, dollár – hogyan lovagold meg a devizapiac hullámait?- Interaktív, díjmentes online előadás
Gyakorlati, hasznos, érthető
Megszűnt a Vonatinfó, más felületen követhető a vonatok késése
A vonatszám-változásokat is jelölik majd.
Újabb járvány tombol az Egyesült Államokban - Az oltás lehet a megoldás
Részletes terv kidolgozását kezdték meg.
Repkednek a milliós fizetések - Ennyit keresnek az NB1-es focisták
A Fradinál a legmagasabbak a bérek.
Ember: küzdj....vagy lépj le!
\"Fight or flight\" - ez lett a jelenkor egyik legnagyobb dilemmája. Küzdjünk tovább (magyarul: éljünk tovább), vagy meneküljünk ki ebből a világból (ne éljünk tovább)?...
The post Ember: k
Módosított kiberbiztonsági határidők!
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj
Atomenergiával a klímaváltozás ellen: lehetőség vagy zsákutca?
Miközben a világ egyre égetőbb kihívásokkal néz szembe a klímaváltozás terén, egy jól ismert, de erősen megosztó energiaforrás is újra reflektorfénybe kerül: a nukle
Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban? Mi történik 2025. július 1-jétől? Az Országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosít
8 működő stratégia a saját ingatlanhoz
Mivel nagyon sokaknak célja, álma, hogy saját ingatlanban lakhassanak, összeszedtem pár tipikus módszert, amivel próbálkozni lehet. Arról már sokat írtam, hogy minden egyéb híreszteléssel ell
Idén minden tizedik lakásvásárláshoz Munkáshitelt igényelhettek
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben. Az MNB felmérése alapján nagyságrendileg az igénylők negyede lakásvásárlá
Zöld energiával meleg otthonokat: Megjelent a távhőtermelők új fejlesztési felhívása!
Elstartolt a pályázat, amely a távfűtés zöld átállását ösztönzi: megújuló energián alapuló rendszerek kiépítésére és fejlesztésére kínál támogatást.
Életet lehelni egy megfáradt sportágba
Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba. Ez a Grand...
Th


- Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Elszabadult a pokol a Közel-Keleten: ez most már tényleg háború?
- Megdöbbentő igazság derült ki az inflációról: nem az árrés okozta a nagy drágulást
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Izrael megsemmisítette Irán legpusztítóbb fegyverét - Elhúzódik a háború?
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
Iráni-izraeli konfliktus – 200 forintos drágulás is jöhet a benzinkutakon
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
Sorozatos mélyütések az agráriumban – Mikor jöhet a várva várt fordulat?
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.