Kiderült, mennyire tetszik a felhő a magyar cégeknek
A felhőszolgáltatásokkal kapcsolatos averziók alapvetően a harmadik félnek való kiszolgáltatottságból adódnak: erős a félelem a külső szolgáltatótól való függőségtől, bizalmatlanság tapasztalható az adatok kezelésével kapcsolatos kérdések miatt, valamint tartanak az ügyfelek attól is, hogy a szolgáltatás instabil az internetkapcsolatnak való kitettség miatt. A megkérdezett vállalatok 66%-a a felhőszolgáltatások legnagyobb hátrányának az adatkezelés bizalmasságát tartotta.
A digitális transzformáció előtt álló vállalkozások nehezen azonosulnak a felhő sajátosságaival, így például azzal, hogy akár egy szoftveres szolgáltatást havidíjas alapon vehetnek igénybe, ami nem kerül a tulajdonukba. De visszatartó erő lehet az is, hogy sok esetben nem látják a felhőszolgáltatások mellett a kellő mértékű szakértői támogatást, amit ma már olyan felhőszolgáltatók egyébként nyújtanak ügyfeleiknek, mint a T-Systems Magyarország
- fogalmazott a kutatás kapcsán Ragoncsa Géza, a T-Systems Magyarország vezérigazgató-helyettese.A megkérdezett vállalatok 45%-a a felhőszolgáltatásokkal kapcsolatban leginkább előnyösnek az alkalmazások magasabb megbízhatóságát és rendelkezésre állását nevezte meg. Második helyre került a válaszadók 40%-ának válaszával a pozitív szempontok között az, hogy felhőszolgáltatások igénybevételével jelentős beruházási költségek megtakarítását várják az ügyfelek. Ezzel összefügg a harmadik szempont is: a válaszadók egyharmada úgy véli, hogy a felhőből igénybe vett szolgáltatások esetében fontos előny a folyamatosan frissített, karbantartott technológiai háttér, amelyet a szolgáltató saját ügyfeleinek biztosítani tud.
Az infokommunikációs technológia rohamléptekben változik, és nem minden cég tud vagy akar lépést tartani a gyakran nagy IT-büdzsét igénylő fejlesztésekkel. A jó hír az, hogy a legújabb megoldásokat külön beruházási költség nélkül, a mindenkori igényekhez igazítva, rugalmasan lehet igénybe venni a felhőből, ami garantálja a feltörekvő középvállalatoknak is a nagyvállalatihoz hasonló erősségű infokommunikációs háttér és a folyamatosan naprakész infrastruktúra elérhetőségét - mutatott rá Ragoncsa Géza.
A T-Systems Magyarország széleskörű portfóliója révén teljes körűen, az alapvető infrastruktúra-jellegű szolgáltatásoktól kezdve, a kommunikációs és kollaborációs megoldásokon át, a különböző horizontális, iparági és üzleti alkalmazásokig, a szolgáltatások széles skáláját kínálja a közepes és nagyvállalatoknak. Mindezt végponttól végpontig, az ügyfél kliens-eszközétől a szolgáltatói központig tudjuk biztosítani, és a szolgáltatás minden eleméért együttesen felelősséget is tudunk vállalni" - fejtette ki Ragoncsa Géza.
Mint felhőintegrátor, a T-Systems Magyarország a legnagyobb nemzetközi gyártókkal működik együtt, hogy a legkorszerűbb felhőmegoldásokat tudja ügyfeleinek nyújtani. Ez könnyebbséget jelent az ügyfélnek, hiszen egyetlen szállítóval kell szerződnie, akivel összehangolt, a megoldás egészét átfogó (SLA) biztosításában és egységes számlázásban állapodhat meg, a szükségesnek ítélt szakértői támogatás mellett" - fogalmazott Ragoncsa Géza.
A felhőszolgáltatásaink egyik legerősebb alapját a T-Systems Cloud & Data Centerünk adja, amely Közép-Kelet- Európa legnagyobb és egyik legbiztonságosabb adatközpontja is egyben - tette hozzá a vezérigazgató-helyettes.
Emberkísérletek engedélyezése: döntött a Belügyminisztérium
Nemzetstratégiai jelentőségű kutatásokra készülnek, titkosított adatokkal gyorsítanák a gyógyítást.
Kiberbiztonság: átfogó stratégiai tervet tett közzé a kormány
Társadalmi egyeztetésre került az Energiaügyi Minisztérium előterjesztése.
Érettségi 2025: felkapott lett az első hét, megnéztük a számokat
A Google-ben is nyomot hagyott.
Fontos tárgyalások lesznek hétvégén, kivárás a piacokon
Találkoznak az USA és Kína képviselői.
Joe Biden újból megszólalt, és most nemcsak Donald Trumpba rúgott bele
Ragaszkodik hozzá, hogy ő nyert volna.
Pannonhalmi főapát: komoly egyetértés lehetett a bíborosok között
Nagyon gyorsan döntött a konklávé.
Cégeladás bizalmi vagyonkezelésből - Mire figyeljen eladó és vevő?
A bizalmi vagyonkezelési (BVK) struktúrák az elmúlt években egyre hangsúlyosabb szereplőivé váltak a vagyontervezésnek - nemcsak családi célú, hanem adózási, befektetési és üzleti tranzak
Hova tűnik a textilhulladék? Tényleg szükségünk van egy huszonhatodik szürke pólóra?
A divatipar az egyik legnagyobb környezetszennyező a világon, amely évente hatalmas mennyiségű textilhulladékot termel. Az Európai Unióban fejenként 12 kg felesleges texti
Egy lágyéksérv politikai-gazdasági anatómiája
Zentai Péter, Zentuccio magáncélból térképezte fel egy orvosi beavatkozás külföldi lehetőségeit, ha már itthon két évet kellene várnia a műtétre. - A sérvét meg kell...
The post Egy lág
A legnagyobb hazugságok a pénzügyi szektorban
A pénzügyi szektor teli van hazugságokkal, ferdítésekkel, féligazságokkal. Ennek oka legfőképpen az érdekellentét az eladók és a vevők közt. Azonban erősen hozzájárul az is, hogy a szemé
A szén-dioxid-árazás és a zöld iparpolitika
A karbonárazás hatékony eszköz lenne a kibocsátás csökkentésére, bevezetése mégis sok helyen politikai ellenállásba ütközik.
Lakáshitel: több bank is emelt a kamatokon - Itt a friss májusi toplista
2025 elején rakétaként lőtt ki a lakáshitelezés Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatai szerint 137,78 milliárd forint összegben kötöttek lakáshitel szerződést a magyarok id
Okozott csalódást is az idei osztalékszezon
Van, amikor az osztalék hiánya érthető, de van, amikor a vállalat cserben hagyja a kisbefektetőket. Az idei osztalékszezonban akadt példa mindkettőre; volt olyan közgyűlés, ahol...
The post Oko
Joe Biden energiatakarékossági rendeleteinek visszavonása az Egyesült Államokban
Trump és a Kongresszus visszavonná a Biden-korszak energiahatékonysági előírásait, ezzel új pályára állítva az amerikai energiapolitikát.


- Pápaválasztás 2025: Elhangzott a habemus papam, az új pápa: XIV. Leó, Robert Francis Prevost bíboros
- Megszólalt a szakértő: hónapokon belül 30 ezer forint lesz az OTP
- Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
- Európa visszavág Trumpnak – nagy bejelentést tett Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron
- Bod Péter Ákos: Magyarország helyben jár, amikor Európa fordul
Ingatlanpiaci elemző
Pannonhalmi főapát: komoly egyetértés lehetett a bíborosok között
Nagyon gyorsan döntött a konklávé.
Jó menedék az agrárrészvény? Ha minden zuhan, ez lehet a megoldás
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Bod Péter Ákos: mik a GDP-csökkenés tanulságai?
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.