Tömeges elbocsátásokra készül a Telenor Magyarországon
- Több forrásból is úgy értesültünk, hogy közel minden tizedik dolgozójától megválik a Telenor Magyarországon
- A leépítés a Telenor üzleteiben vagy az ügyfélszolgálatokon dolgozókat, a lakossági vagy vállalati ügyfelekkel közvetlenül foglalkozókat nem érinti
- A vállalat kérdésünkre megerősítette a leépítési tervet
Masszív létszámleépítés
Tavaly augusztusban a Telenor Csoport új vezérigazgatót nevezett ki a magyarországi operáció élére, Cristopher Laskát Alexandra Reich váltotta, ő tavaly októbertől a Telenor Magyarország vezérigazgatója. Arra sokan számítottak, hogy az új vezető markáns lépéseket tesz majd a Telenor magyarországi operációjának átalakítására, és Reich egy idén januári háttérbeszélgetésen is azt mondta, hogy szeretné, ha a Telenor nem csak reagálna az üzleti kihívásokra, hanem proaktív lenne, most úgy tűnik, az első lépések egyikeként az új vezető nagyszabású szervezeti átalakítást hajt végre, amelynek egyik központi eleme a Telenor magyarországi alkalmazotti létszámának a csökkentése lesz.A Portfolio több forrásból is úgy értesült, hogy csoportos létszámcsökkentést hajt végre Magyarországon a Telenor, a vállalat 100-120 főt bocsáthat el, és mivel a legutóbbi ismert alkalmazotti létszám 1059 fő, a leépítés a dolgozók 9,4-11,3 százalékát érintheti.

A Telenor alkalmazottainak van lehetőségük arra, hogy önként távozásra jelentkezzenek, illetve hogy részmunkaidőre térjenek át, a Telenor aktívan támogatja is az elhelyezkedésben a céget elhagyó alkalmazottait, de a vállalat a jogszabályi kötelezettségeken túlmenően anyagilag is kompenzálja a távozókat. A telenorosokat március 14-én tájékoztatják arról, hogy kik érintettek a leépítésben.
A Telenor ajánlata a távozóknak (önkénteseknek és nem önkénteseknek egyaránt):
- a Munka Törvénykönyve által munkáltatói felmondás esetére meghatározott csomag + extra 2 havi fizetés + az előzetes értesítéstől számított, felmentésből adódó, egy havi jövedelem,
- a munkakeresés támogatására eszközök biztosítása (mobiltelefon, laptop, mobilinternet)
- outplacement szolgáltatás
- digitális tanulási lehetőségek
A nemzetközi helyzet egyre fokozódik
Hivatalosan azért van szükség a létszámleépítésre, mert a Telenornak már nem csak a távközlési vállalatokkal, de gyorsan fejlődő, globális tech cégekkel is fel kell tudnia venni a versenyt, amire egy karcsúbb és hatékonyabb szervezettel készítené fel a menedzsment a céget, azonban úgy tudjuk, hogy más oka is van az elbocsátásoknak.Talán a legfontosabb, hogy az új menedzsment nem elégedett azzal, hogy a Telenor nem hogy közelebb kerülne a fontosabb mutatókban a piacvezető Magyar Telekomhoz, hanem egyre távolodik, lassan már nem előre, hanem hátrafelé kell nézniük, nehogy a Vodafone is megelőzze a Telenort például a piaci részesedésben.
A számok itt nem túl biztatók, a Telenornál az előfizetések száma évről évre csökken, a 2008-as csúcshoz képest közel félmillióval kevesebb előfizetője van a Telenornak, miközben az egy előfizetésre jutó bevételek is jóval alacsonyabbak, mint a csúcson (a norvég anyacég kimutatásaiban a magyarországi számok is norvég koronában szerepelnek, de a trendek így is jól kiolvashatók).



Ráadásul a személyi jellegű költségek az elmúlt években jellemzően emelkedtek (a 2016-os számok itt nem ismertek, de 2013-2015 között nőttek a személyi költségek), 2015-ben 11,6 milliárd forintot tettek ki.
Van azonban még egy érv az átszervezések mellett, ugyanis Alexandra Reich nem csak a Telenor magyarországi vezérigazgatója, hanem a Telenor kelet-közép-európai klaszterének a vezetője is lett, amelyhez Magyarországon kívül Bulgária, Szerbia és Montenegró is tartozik, így az átszervezések akár egy nagyobb átalakítási tervbe is beleilleszthetők, a régió országaiban ugyanis történhetnek majd racionalizálások, redundanciák megszüntetése stb, de ezt az értesülést a Telenor cáfolta.
Korábban is történt már hasonló
2010. márciusában már volt egy nagyobb létszámleépítés a magyarországi Telenornál, az akkor még Pannon GSM felvette az anyacég nevét, ezzel egy időben 250 főt, vagyis az akkori létszám 17 százalékát bocsátották el, amivel közel 1,9 milliárd forint megtakarítást értek el. A költségcsökkentésekkel hivatalosan akkor sem a magasabb osztalék előteremtése volt a cél, hanem a növekedést hozó új termékekre és szolgáltatásokra fordították, valamint a névváltással kapcsolatos költségek fedezetét is ebből teremtették elő.A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Kiderült: három feltétel van, amiből Putyin nem hajlandó engedni – Ezek kellenek a békéhez
Ezek az alappillérei bármilyen megállapodásnak.
Bejelentette Donald Trump: nagyszabású katonai akció indul – Több ország területén támad az amerikai hadsereg
Már nem csak Venezuela a célpont.
Közel 10 milliárd forintot fizettek a legdrágább Fabergé tojásért
Jutalékkal együtt 22,9 millió fontba került.
Kiderült, hány vendégmunkás dolgozhat Magyarországon jövőre
Döntött a nemzetgazdasági miniszter.
Itt az új holdra szállási és mélyűr verseny - Amerika és Kína összecsap
Az új NASA-vezető nagy terveket leplezett le.
Putyin-ellenes lázadó foglalt el egy orosz rádióállomást: felszólalt az ukrajnai háború ellen, Moszkva pusztulásáról beszélt
Szentpéterváron történt az incidens.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


