Egyszerűbb, hatékonyabb és a tagállamoknak nagyobb mozgásteret biztosító Közös Agrárpolitikát (KAP) tart szükségesnek Christophe Hansen, az Európai Bizottság mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztosa az Agrárszektornak adott interjújában.
A biztos szerint téves az az állítás, hogy a jövőben kevesebb forrás jut majd a gazdálkodóknak, mivel a tagállamok dönthetnek a pénzek újraelosztásáról.
Hansen cáfolta, hogy a bizottsági javaslat csökkentené a mezőgazdasági támogatásokat. Bár az új KAP keretében Magyarország esetében a jelenlegi 11,9 milliárd euró helyett 9,2 milliárd euró lenne a rögzített célkeret, a fennmaradó 20 százalék nem feltétlenül jelent kiesést.
Magyarországnak 25,7 milliárdból kell most megtalálni ezt a 2,6 milliárdot, ami hiányzik
- magyarázta a biztos, hozzátéve, hogy a három európai intézmény elnöke közötti megállapodás szerint legalább 10 százalékot vidéki területekre kell fordítani.
A biztos szerint a jelenlegi kétpilléres rendszer nem oldja meg a gazdák minden problémáját.
Az új javaslat fenntartja a KAP első és második pillérének eszközeit, de működőképesebbé és egyszerűbbé teszi azokat. "Például jelenleg a második pillérben vannak az agrár-környezetvédelmi intézkedések. Az első pillérben vannak a zöld költések, az eco-scheme. Ez adminisztratív szempontból nagyon nehézkes", mondta Hansen, kiemelve, hogy az összevonás pénzügyileg vonzóbb lesz a gazdák számára és csökkenti a bürokráciát.
A közvetlen kifizetések 100 ezer eurós felső határával kapcsolatos aggodalmakra reagálva Hansen kifejtette, hogy a nagy gazdaságoktól lefaragott összegek a tagállamokon belül maradnak, és a kisebb gazdaságok között osztják újra. Hangsúlyozta:
Ha a nagyon nagy gazdaságoktól egy kicsit lefaragunk, majd a kisebb gazdaságok között újraosztjuk, az ugyanabban a tagállamban marad.
A biztos szerint a termeléshez kötött támogatások arányának 13-ról 25 százalékra emelése biztosítja, hogy a KAP forrásai valóban az aktív termelőkhöz jussanak. Mint az uniós biztos fogalmazott:
A lehetőség, ami most terítéken van, nem más, minthogy a pénzt az kapja, aki aktívan termel, aktívan hozzájárul az élelmezésbiztonsághoz.
Az Ukrajnával és a Mercosur-országokkal kötött kereskedelmi megállapodásokkal kapcsolatban a biztos elismerte a tagállamok aggodalmait, de rámutatott a kétirányú kereskedelem előnyeire is. "Mi importálunk például cukrot, de exportálunk többek között aprósüteményeket, péksüteményeket, csokoládét és így tovább", mondta, hozzátéve, hogy Ukrajnát 2028-ig kötelezik az uniós termelési szabványok átvételére. A klímaváltozás kihívásaira válaszolva Hansen hangsúlyozta a megfelelő eszközök biztosításának fontosságát.
Nem vonhatjuk ki a piacról a növényvédő szereket, ha nincs alternatíva.
Kiemelte az új technológiák, köztük az öntözési és vízvisszatartási megoldások, valamint az új genetikai technikák szerepét a mezőgazdaság ellenállóbbá tételében.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Drónok támadtak Zelenszkij elnökre? Ebből borzalmas tragédia is lehetett volna
Írországi útján célozták meg a drónok az elnök gépének útvonalát.
Oroszország kiborult London lépésén, kemény válaszlépések jöhetnek
Putyinhoz vezettek az angliai mérgezés nyomozásának szálai.
Kifakadt az uniós biztos: ezt kell tenni, ha Amerika cserben hagyja a NATO többi országát
Semmit nem ér a NATO kollektív védelme?
Kitörésben az olcsó részvény – Most kevesebb, mint féláron megveheted!
Ritkán adódik ilyen lehetőség.
Nagy bevásárlást tartott a Mol, megnégyszerezte a napenergia portfólióját
Fontos bejelentés jött.
Hiánypótló elemzés érkezett: kevés a hely Magyarországon, mégis óriási a megújulóenergia-potenciál
Az EUKI RENewLand projekt eredményei.
Putyint teszi felelőssé egy brit jelentés az idegméreggel megölt nő haláláért
Nem a nő volt a célpont, mégis ő halt meg.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Óriási metánkibocsátó a mezőgazdaság - pedig ez megakadályozható lenne
A mezőgazdaság a globális metánkibocsátás legnagyobb forrása, amely rövid távon is jelentősen hozzájárul a felmelegedéshez.
Számok
Gyors számítás.
Nem attól lesz valaki jó befektető, hogy régóta gyakorolja
Az, hogy valaki régóta befektető, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy szakértővé is vált. Amikor az ember gördeszkázik vagy szabadrúgást gyakorol, egyből érkezik a visszacsatolás,... The
Otthon Start - mi lesz a befektetési célú lakásvásárlásokkal?
A 3 százalékos Otthon Start hitel átrendezi a lakáspiacot: rövid távon az első lakást keresők aktivitása nő, miközben a befektetői kereslet csökken. Saját, 1000 háztartásos felmérésünk
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
Átütő siker a megújulók fejlesztése Texasban
Texas néhány év alatt bizonyította, hogy a nagyléptékű napenergia- és akkumulátoros beruházások képesek gyökeresen átalakítani egy teljes villamosenergia-rendszer működését.
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!




