A gazdasági krízisek csak a tudástőke felkarolásával élhetők túl
Portfolio.hu: Körülbelül egy évvel ezelőtt alakult a Hipavilon nonprofit állami cégként. Pontosan milyen feladatot lát el a társaság és mi volt a fő ok, amiért létrehozták a céget?
Botos Viktor:A szellemi tulajdonra (intellectual property, IP) épülő innovációt keressük, és annak menedzselésében törekszünk magas hozzáadott értéket közvetíteni az ötlet megszületésétől vezető úton egészen a piaci sikerig. Számos innovációs tanácsadó cég létezik a magyar piacon, azonban a szellemi vagyon komplex kezelése csak kevesüknél kiemelkedően fontos szempont. Még kevesebb mögött áll olyan megbízható és magas presztízsű partner, mint amilyen számunkra a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala. Az az állami felismerés, mely szerint az igazgatási szervezetrendszer mellett csak a piacon manőverezni képes társaság láthat el igazán hatékony szolgálatot a tudásalapú gazdaság megteremtésében, a versenyképesség fokozásában, példaértékűnek számít.

B.V.: Átfogó technológiai és piaci ismereteinkre, illetve munkatársaink - gyakran több évtizedes - szakmai tapasztalatára alapozva értékelni tudjuk az ötletek, a technológiai megoldások újdonságtartalmát, megvalósíthatóságát, oltalmazási lehetőségeit, és azt is, hogy mennyire reális igényt elégítenek ki. Az értékelést számokkal is alá tudjuk támasztani, ez a termék, eljárás, szolgáltatás értékesítéséhez, használatba adásához vagy éppen tőkebevonási tárgyalásokhoz ad hasznos támpontot. Az ilyen módon szűrt, és befektetésre ajánlott projektek a kockázati tőke hatékonyabb megtérülését is eredményezik.
P.: A befektetőket megfogó startup cégek sok esetben az IT vagy éppen a biotechnológiai iparágból kerülnek ki. Mennyire tekintik céljuknak a nagyközönség számára kevésbé látható ötltetek felkarolását?
B.V.: A láthatóság helyett inkább a piaci hasznosíthatóság a legfontosabb szempont. Minden olyan ötletet törekszünk felkarolni, amelyben szignifikáns fejlődési lehetőséget és magas üzleti potenciált látunk. Egy korszakalkotó nanotechnológiai innováció világra segítésekor ugyanolyan büszkék vagyunk, mint egy designer termék sikeres térhódítása esetén.
P.: Az innováció a válságból való kilábalás egyik fő eszköze lehet. Magyarország hogy áll a nemzetközi versenyben?
B.V.: Nemzetközi összehasonlításban szerény eredményeket mutatunk, ugyanakkor bizonyos iparágakban igazán versenyképesek vagyunk. Ilyen terület a gyógyszeripar, orvosi műszergyártás területe, de az infokommunikáció és a kreatív ipari teljesítményünk is ígéretes. A kis-és középvállalkozások kezdik felismerni az innováció nyújtotta lehetőségeket, de sok esetben nincsenek tisztában azzal, hogy milyen irányba lépjenek tovább. Az is megfigyelhető, hogy a fejlődést sok esetben a menedzsment ismeretek és a források hiánya fékezi ezeknél a vállalatoknál. Mi a személyre szabott szolgáltatáscsomagunkkal igyekszünk mind az iránykijelölésben, mind a képességfejlesztésben meghatározó szerepet betölteni, a forrásbevonásban pedig egyfajta mediátorként eljárni például egy spin-off társaság és egy befektető között.
P.: A kockázati tőke befektetők nagyon aktívak a piacon. A Hipavilon a kapcsolatok kiépítése terén hol tart? Kik számítanak potenciális partnernek a Hipavilon számára?
B.V.: A kezdetektől stratégiai partnerünknek tekintjük az alapkezelőket, együttműködési megállapodásunk is többükkel van, és rendszeres vendégek is nálunk. Sőt, az ügy iránti elkötelezettségünket HVCA tagságunk is bizonyítja. Mivel a tudatos IP magatartás kiforratlansága leginkább a korai fázisú (magvető, start-up) vállalkozásokra jellemző, leginkább az ezekre a társaságokra fókuszáló alapkezelők alkotják partneri körünket, de nyitottak vagyunk az együttműködésre a növekedési szakaszban lévő vállalkozásokat támogató tőkésekkel is. Az átvilágításunkon és előzetes szűrésünkön sikeresen átesett projektek vélhetően oltalomképesek, műszakilag megvalósíthatók, és piaci viszonyok között is életképesek. Ezt pedig már jól tudja minden partnerünk, aki akár az újdonságtartalom megállapításában, akár a "beárazásban" igényelt közreműködést tőlünk.
P.: A következő években hova akar eljutni a Hipavilon? Melyek a fő célok?
B.V.: Alacsony a piaci kereslet, korlátozottan értékesíthetők az IP szolgáltatások. De a gazdasági krízisek csak a tudástőke felkarolásával, tudatos iparjogvédelmi stratégiával élhetők túl. És ezt minden innovatív kezdeményezésnek fel kell ismernie. Ezt a felismerési képességet kívánjuk fokozni, és a piaci hasznosítás előtti evidens lépéssé tenni a szellemi tulajdon szakszerű menedzselését. Új területek megjelenítésére is törekszünk, például egyik célunk, hogy az ipari formatervezés gazdasági hasznosíthatóságára is felhívjuk a figyelmet, ezért is örülünk annak, hogy közreműködhetünk az idei Design Hét Budapest megvalósításában.
Kimondta a NATO-tagállam védelmi vezetője: nincs elég katona, így nem lehet szembenézni az orosz fenyegetéssel
Önkéntes katonai szolgálat bevezetését kezdeményezi az olasz védelmi miniszter.
Lemondó kijelentést tett Trump európai suttogója: ebből már aligha lesz igazságos béke
A finn elnök szerint ugyanakkor ma közelebb vagyunk a békéhez, mint tegnap.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Készülhet a bankrendszer: nagy bejelentés jön az EKB-tól
15 területet egyszerűsítene a központi bank.
Jöhet a fordulat Amerikában - Hogy hat ez a befektetéseinkre?
Mutatjuk a várható hatásokat.
A végletekig megy Ursula von der Leyen, az amerikaiak is üdvözölték az orosz pénzek felhasználását
A legfrissebb jóvátételi javaslat szerint Brüsszel kisebb részt vállalna a jóvátételi hitelből.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
Átütő siker a megújulók fejlesztése Texasban
Texas néhány év alatt bizonyította, hogy a nagyléptékű napenergia- és akkumulátoros beruházások képesek gyökeresen átalakítani egy teljes villamosenergia-rendszer működését.
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.


